Népszerű bejegyzések

2012. február 20., hétfő

Húsz év múlva

Vasárnap délután történt.
Szokás szerint elhanyagoltam napi étkezésemet.
Hirtelen remegni kezdtem, homlokomat veríték verte ki, elgyengültem.
Lefeküdtem, hogy megelőzzem a bajt.
Tapasztalatból tudtam, hipoglikémiás stressz, ami rámtört.
Rohantam, hogy egyek, mert farkaséhség tört rám.
Miután teletömtem magam, ledőltem az ágyra.
Eszembe jutott húsz évvel előtti életem, amikor leszerelve a hadseregtől, nem találtam munkát, megélhetésem veszélyben volt.
Éhes voltam.
Pénzem csak annyi volt, hogy Tiszadobra utazzam húgomhoz.
Kisegített, egy időre megoldódtak nehézségeim.
Az eset azóta is kísért.
Félelem az éhezéstől.
Olvasom a híradások riasztó adatait napjaink éhezőinek milliós számáról.
Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltás időszakában gondoltuk volna?
Napjainkban magam csak akkor éhezem, ha megfeledkezem róla.
Szerencsés embernek tarthatom magam.
Igaz, most hogy rokkant járadékos lévén újra felülvizsgálat vár rám, előfordulhat, hogy újra veszélybe kerülök.
Szerény járadékomból rendszeresen átutalok egy összeget Józsikának Gálospetribe.
Mert azok nem éhezhetnek, akiknek élete csak most kezdődött.
A gyermekeknek tanulni kell.
Mi tanulunk múltunkból?
Csaba Testvér azt mondja:
„Látjuk, hogy a mértéktelen habzsolás, önkontroll hiánya, a rongyrázás, a fölvágás hová vezeti az emberiséget.
Ma már nem csak energiaválság van, hanem életválság is.
Az emberek elpusztítják, felfalják, elhasználják gyermekeik jövőjét.”

2012. február 19., vasárnap

Nemzeti Ima

Kiáltás – nemzeti imádságot indít a Mária Rádió

A Mária Rádió február 22-től nemzeti imát indít határon túli és anyaországi Mária-kegyhelyekről minden este 20 órától. Az ima célja, hogy a nemzetért felelősséget érző emberek együtt forduljanak Istenhez. A nemzeti imába a rádiókészülékek előtt minden család bekapcsolódhat, égő mécsessel az ablakukban jelezvén, hogy csatlakoztak a nemzetet átívelő imához.

A Mária Rádió e közös imát minden nap más helyszínről közvetíti, többek között Bodollóról, Celldömölkről, Doroszlóról, Máriapócsról, Mátraverebély-Szentkútról és Csíksomlyóról.

A Szentírás beszámol arról, hogy ha egy ember vagy egy közösség nagy bajban van, akkor teljes erejéből az Úrhoz kell kiáltania. Így kiáltott Istenhez az ellenségtől szorongatott nép, a babiloni fogságban sínylődő közösség, és így kiáltott Krisztushoz a vak Bartimeus is (vö. Bír 3,9; 1Kir 8,48-51; Mk 10,47). Isten ezt a mélyből feltörő kiáltást meghallgatja.

Nemzetünk és az egész nyugati kultúrkör sok szempontból belső válságot él át. Sokakban eluralkodott az elkeseredés, a reménytelenség. Sok embernek nincsenek eszményei, amelyekért őszintén tudna lelkesedni. Sok embert kísért a belső üresség, sivatag érzése (vö. XVI. Benedek pápa: Ubicumque semper).

A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet ’Apel’-nek (szólításnak, sorakozónak) neveztek. Az imádság egészen konkrétan Wyszyński bíborosért szólt, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólítja az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért Hamvazószerdától, február 22-étől minden este nyolc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

A közös ima jeleként, aki teheti, egy mécsest tegyen ki az ablakába, kifejezve ezzel, hogy abban az otthonban jelen van Krisztus, a Világ Világossága.

Magyar Kurír

Ne alkalmazkodjatok a pénzvilág és a média hatalmához!


A keresztények arra kaptak meghívást, hogy ne alkalmazkodjanak a világhoz szabadságuk érdekében – hangsúlyozta XVI. Benedek február 15-én, a római központi szemináriumban mondott lectio divina bibliatanítás alkalmával.

A találkozón 190 szeminarista volt jelen, öt római intézményből. „Ne alkalmazkodjatok a pénzvilág és a média hatalmához, amelyekre bár szükség van, de az a veszélyük, hogy elnyomják az emberiséget” – buzdította a kispapokat a Szentatya.

Tanításában Benedek pápa Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből indult ki: a népek Apostola arra hív, hogy ajánljuk fel testünket mint élő, szent és kegyes áldozatot Istennek, hogy ne hasonuljunk a világhoz, és hagyják átalakítani magunkat Isten akaratának megértése érdekében.

Nem alkalmazkodni a világhoz nem azt jelenti, hogy elmenekülünk előle, hanem annak az útja, hogy valóban szabadok legyünk – hangsúlyozta a Szentatya. A pénzvilág és a média hatalma szükséges és hasznos, de alkalmanként az a veszélyük, hogy uralkodni akarnak az emberen. Nem az emberiséget segítő eszközök, hanem elnyomják az embereket. A pénzvilág ma már nem a jólét eszköze, hanem egy hamis istenné vált, amely uralja a világot. Nem az számít, hogy mit birtokolunk, hanem az, hogy létezünk. Ne rendeljük alá magunkat ennek a hatalomnak, használjuk eszközként Isten fiainak szabadsága által – buzdított XVI. Benedek.

Az információ gyakran nem világosít fel, és amit mondanak vagy írnak, fontosabbá válik, mint maga a valóság. Az a veszély áll fenn, hogy a virtuális világ fontosabbá válik, mint a reális világ. A keresztények non-konformizmusa megváltja és visszaadja őket az igazságnak. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen szabad emberré lennünk non-konformizmusunk által, amely nem a világ ellen van, hanem a világ igazi szeretetét jelenti – kérte a Szentatya.

Ma sokat beszélnek a római katolikus egyházról, sok mindent mondanak róla. Reméljük, hogy példaadó hitünkről is szólnak – jegyezte meg a pápa. A kereszténység nem pusztán spiritualizmus, erkölcsi prédikáció, hanem megtestesülés is. Szent Pál arra hív, hogy ajánljuk fel testünket és váljunk eggyé Istennel. Járjon át bennünket Isten valósága, hogy egész életünk váljon liturgiává és adorációvá – hangsúlyozta XVI. Benedek a római nagyszemináriumban tartott lectio divina bibliatanítása során.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Itt és most

Ezekben a fényszegény, ingerszegény napokban igyekszem magam felmelegíteni.
Fényképeim között válogattam.
Múlt év nyarán készült fotómat találtam meg.
Életszemléletemmé vált, hogy itt és most akarok boldog lenni.
Nem ifjúkori türelmetlenségből teszem.
Korábban úgy fogalmaztam, lepkegyűjtő vagyok, boldogságpillangókat gyűjtök.
Eddig bevált a módszer.
Így most is melegség járja át minden porcikámat, a nyári fotó láttán.
Világunkban, szinte már sztereotípiává vált nemzetünket pesszimistának nevezni.
Pedig a pozitív életszemlélet tanulható, elsajátítható.
Csak gyakorolnunk kell.
Csaba Testvér azt mondja:
„Mindenki arra vár, hogy kiszeressék aszalódó létükből az életet dicsérő jókedvet, színesvirágokat, bomló gyümölcsöket.
Nem taktikás fortélyokkal kell színes papírból szirmokat ügyeskedni a megszáradt magvakra, hanem a bennük lévő életet kell hittel, jóságos jelenléttel kibontakoztatni!”

2012. február 18., szombat

erdély ma - Hitben élni – Az utolsó ferences szerzetes a háromszéki Esztelneken – VIDEÓ

erdély ma - Hitben élni – Az utolsó ferences szerzetes a háromszéki Esztelneken – VIDEÓ

Akikkel együtt sírtunk és nevettünk

A farsang farkán nem ette meg a kutya a telet.
Szobámba visszavonulva olyan barátaimra gondolok, akik valamiért mély nyomot hagytak bennem.
Álljon itt egy idézet:
„Vannak személyek, akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket. Vannak, akik megsebeznek, de rajtunk még heg sem marad, de vannak személyek, akik egyszerűen megjelennek az életünkben, és örökre nyomot hagynak bennünk.”
/Cecília Meireles/


Ilyen ember volt életemben Szögedi Tibor, egykori főnököm, barátom.
Fényképeim legutóbbi válásom után eltűntek.
Emlékezetemből igyekszem felidézni alakját.
Úgy vigyázott ránk, beosztottaira, mint saját családjára.
Fáradhatatlan szervező volt.
Nem véletlen, hogy korai, 2002- ben történt halála után, Szomolya, szülőhelye díszpolgárává választotta.
Emlékszem azokra a Nőnapokra, amikor a helyőrség fiai, és hölgyei együtt ünnepeltünk.
Lencsés Lajos kollégám bolondozott, a nők Mézga családként mulattatták a férfiakat.
Amikor apósom váratlan halálhíréről tudomást szerzett, megkérdezte:
Van pénzetek?
Mindenét odaadta volna.
A legtöbbet adta:
Emberségét.
Ezt visszük tovább.
Magam is arra törekedtem életemben, hogy ne emlékműveket hagyjak magam után, hanem nyomot az emberekben.
Amitől egy ilyen fagyos napon felmelegítem barátaim lelkét.
Csaba Testvér azt mondja:
„Hiába van 220 volt a dugaljban, ha nincs egy vezeték, amely összekötné a lámpával.
Enélkül nem lesz világosság.
Kell egy közvetítő.
Az emberek világában a bizalom, az elfogadás, a jóindulat láthatatlan kábelein terjednek az értékek:”
Foto: Papp János barátom a Magyar Kultúra Lovagja

2012. február 17., péntek

Amikor minden nap ajándék

Tegnap óriási boldogság öntött el:
Gábor öcsém SMS üzenetben értesített, megszületett kisfia.
Ötvenegy éves, nyugdíjas tűzoltóként kapta meg Isten ajándékát.
A boldogságról sokan, sokféleképpen beszélnek:
Cicero szerint a Boldogság, a belső béke állapota.
Ma a boldogságról elmélkedem:
A boldogság nem jön lepkeként (bár akként illanhat el...). A boldogságnak oka van, s nekünk jó okunk van rá! A boldogság tanulható, növelhető, ha jó módszert és jó társakat választunk hozzá.
Számomra a boldogság érzését soha nem az anyagi jólét állapotában tapasztaltam meg.
Felnőtté válásom idején hiába birtokoltam tíznél is több autót, hiába szórhattam a pénzem, boldogtalannak éreztem magam.
Mindig többre és többre vágytam.
Első válásomat követően új társat, gyermeket kaptam.
Soha nem próbáltam uralni, birtokolni Őket.
Élete végéhez közeledő emberre mondják a pejoratív értelemben használt:
„Neki már minden nap ajándék!” megállapítást.
Pedig mindannyiunknak úgy kellene élnünk, hogy életünk minden napját ajándéknak éljük meg.
Amikor életem összeroppant, megtanultam imádkozni, kérni Isten segítségét.
Nem maradt bennem sem harag, sem gyűlölet.
Életemben első helyre került Isten szolgálata, csak ez után következik az uralom önmagam felett.
Anyagi terheimtől, bűneimtől megszabadulva, kicsit bénán, kicsit süketen, vakon, mégis boldognak érzem magam.
Csaba Testvér azt mondja:
„Lehet úgy is élni, hogy hatalmas zsákokat cipelünk magunkkal.
De fölösleges görnyedeznünk mázsás súlyok alatt, mert megnyomorítják életünket.
Miért hurcolnék magammal régi sérelmeket, már kialakult kapzsi vágyakat, bűnöket?
Tegyük le és tapasztaljuk meg istengyermeki létünk szabad szárnyalását”.