Célunk felnőtt, nagykorú, a jég hátán is megélő, becsületes, tisztességes, jó keresztény magyar emberek nevelése. Sikerült ezen az úton előbbre jutni?
Szent Ferenc atyánk az alapítvány által egy csodálatos Nagycsaládot hozott létre. Az elmúlt közel húsz évben – a papírok szerint – 3800 gyerek élvezte vagy élvezi családunk támogatását, szerető jóságát. Jelenleg 65 helységben több mint kétszázötven munkatársunk oktat és nevel közel 2300 gyermeket. És ki merné megsaccolni, hogy az elmúlt húsz évben hányan és kik mondtak el egy-egy fohászt, imát gyermekvédelmi közösségünkért, segítették tudásukkal, anyagiakkal, jósággal, hogy életben maradjon és növekedjen szolgálatunk, hogy az ajtóinkon kopogtató, segítséget kérő gyerekeknek, családoknak igent tudjunk mondani?
Sokan sokszor nekem szegezik a kérdést: a család hogy van?! Úgy gondolom, könyvet lehetne írni egy ilyen kérdésre. A választ mindenképpen visszatekintéssel kezdeném. 2011 a számok tükrében is sikeres év volt. Sikerült minden helységben megőriznünk a családjainkat, sőt két új bentlakó otthont is be tudtunk indítani Gyergyószentmiklóson és Kászonban. Madéfalván egy új napközi otthon indult. Mindhárom új ház, a meglévőkkel együtt szépen működik, fenntartható pályán mozog. A házakban a gyerekek létszáma a számunkra is érezhető gazdasági krízis ellenére nem esett vissza, anyagi okok miatt egyetlen gyerekünktől sem kellett megválnunk.
Persze egy intézetben nemcsak a darabszám számít, a gyermeknevelés, a jellemformálás nem könyvelés és statisztika. A fő kérdés az, hogy a munkatársakat, a gyermekeket milyen lélek hatja át. Igen, munkánk eredményességét abban mérhetjük le, hogy mennyire sikerül haladnunk azon az úton, melyet Jézus Krisztus állított elénk, mikor azt mondotta: „Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyám!”
Célunk felnőtt, nagykorú, a jég hátán is megélő, becsületes, tisztességes, jó keresztény magyar emberek nevelése. Sikerült ezen az úton előbbre jutni? Úgy érzem, hogy erre a kérdésre is igennel válaszolhatok, habár alázattal tudomásul kell vennünk, hogy a nevelőnek az a feladata, hogy feltárja a gyermek és a fiatal előtt a holnapba vezető utat. Szélesre nyissa az ajtót, segítse, lelkesítse őt a haladásban, de a verejtékes, sorjázó lépéseket mindenki maga kell, hogy megtegye. Igen, az asztalt mindenkinek becsülettel, bőséggel megterítettük, de hogy erről a svédasztalról ki mit és mennyit vesz, azt mindenki maga dönti el.
Kérdezhetnénk, hogy milyen étvágya van ilyen értelemben a Nagycsaládnak? Hát erre a kérdésre is ahány tagja van a családunknak, annyiféle választ kellene adni. A legtöbben szépen fejlődnek, haladnak, öröm, büszkeség velük együtt élni, dolgozni. Vannak, főleg kamaszok vagy kamaszodó felnőttek, akik keresik a helyüket, húzogatják a fiókokat, belekóstolnak ebbe is, abba is, de céltudatos, kitartó kemény munkára nehezen szánják el magukat.
Biztos, hogy
a nagyvilág háborgó hullámverését nehezen tudják kivédeni házaink falai. Sajnos néhányan – legalábbis mi, felnőttek úgy látjuk – e felgyorsult világban nagyon is gyorsan, hebehurgyán döntenek saját jövőjükkel kapcsolatosan. Biztos, hogy Isten nekünk nem az ítélkezés, hanem a szeretet parancsát adta, így mi azokat is, akik szárnyat bontanak és idő előtt kirepülnek, hogy családot alapítsanak, munkába álljanak, kisebb testvéri szeretettel elfogadjuk. Nem szeretnénk, ha házaink ketrecek lennének, hol erővel, fortéllyal tartjuk bent a növendékeket. A mi szimbólumunk a nagy fa, melyre az ég madarai leszállnak, önszántukból fészket raknak, és ha jónak látják, tovább repülnek. Igen, szeretnénk egy biztonságot jelentő nagy fa lenni, mely mindig elérhető az ég madarai számára!
Forrás: mindennapi.hu
