Szent Lukács evangélista párhuzamosan foglalja írásba Keresztelő Szent János és Jézus születésének eseményeit. A két híradás angyal szereplője azonos: Gábor angyal. Emberi szereplője Zakariás, az ószövetségi pap, a Keresztelő apja és Mária, az Úr Jézus édesanyja. A két leírás részleteiben is egymásra utal, egyező s eltérő mozzanatai egyaránt beszédesek.
Zakariásnak papi szolgálata közben jelenik meg az angyal, megijed, Gábor angyal bátorítja, s megígéri, hogy fia születik. Zakariás azonban nem hisz az angyal szavának, bizonyítékot kér tőle. Az angyal kissé méltatlankodva válaszol, s eleget tesz Zakariás kérésének, de olyan jellel, amely Zakariás számára megszégyenülés is. Zakariás megnémul, s szolgálata befejeztével nem tud megszólalni a nép előtt, pedig a szertartás rendje szerint áldást kellett volna osztania.
Az öreg Zakariás története arra tanít minket, hogy: vigyázzunk, óvatosak legyünk, higgyünk az Isten küldöttének, Isten üzenetének, mert amint látjuk, a hitetlenkedés nem vezet jó végre.
Zakariás saját emberi tapasztalataira hagyatkozva megkérdőjelezi az angyali üzenet hiteleségét, aminek következménye, hogy az ígéret valóra válásáig elveszíti a jogot és a lehetőséget, hogy a titkot megossza mással: megnémul.
Vigyázzatok – mondja az öreg Zakariás -, mert a hitetlenség megnémít. S megfoszt a lehetőségtől, hogy a fölkínált titkot megkapd és megoszd másokkal.
Kt. Mária, a fiatal názáreti lány, akit előre köszönt az angyal, az öreg Zakariásnak az ellenpéldája. Ő komolyan veszi az angyali üzenetet és HISZ. Az ő félelmét szintén biztató szóval enyhíti az angyal, s megfogalmazza előtte a Zakariáshoz szóló üzenetnél sokkal csodálatosabb ígéretet.
Mária, a Szeplőtelen, hallja a szót és nem hitetlenkedik, hanem elgondolkodik, hogy miféle köszöntés ez? Nem azt mondja, hogy: „hát... ilyen furcsaságot se hallottam még életemben...”, hanem elgondolkodik: mi ez?... vajon, mi lehet ez? És ezzel a szíve kitárul. És a mi Istenünk, amikor ilyen emberszívvel találkozik, folytatja tovább a szót.
Mária is kérdez, mint Zakariás, de kérdése nem hitetlenség, hanem az Isten akaratát tudakoló készség kifejezője. Az angyal felel, s kéretlenül is bizonyítékkal szolgál: épp az öregségében anyává lett Erzsébet példájával bizonyítja, hogy „Isten előtt semmi sem lehetetlen”.
Igaz, a válasz, a szó folytatása még kevésbé érthető, mint az első köszöntés. Nem azért, mert értelmetlen. Hanem mert az Isten titkát hozza, arról beszél. És minél többet mond el róla, az ember annál kevesebbet ért. De a Szűzanyától, Máriától az angyal nem azt kérdezte: érted-e? Hanem a tekintetében Gábornak az a kérdés volt: hiszed-e? Befogadod-e? Ez volt a kérdés. És amikor Mária azt mondja: „Íme, az Isten szolgálóleánya vagyok, történjen velem szavaid szerint!” - akkor ezt mondja: hiszem és elfogadom. És ebben a pillanatban az Ige Testté lett.
Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrenditő a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépet be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekéredzkedett. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az arkangyal, Isten rettenthetetlen hírnöke, szinte alázatosan várja, hogy Mária igent mondjon.
Az apokrif evangéliumokban van egy kedves jelenet, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához jött volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott, és mindegyiknek ugyan azt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik a jövőre vonatkozó terveikkel és elképzeléseikkel. Ez a kis történet azt akarja igazolni, hogy Mária teljesen szabadon mondott Igent Istennek. Ő is mondhatott volna nem-et, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az isteni ige. Ha mi is kinyitjuk a lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesülhet az Ő szeretete.
Kt. A megtestesülésben a második isteni személy a Szentháromságban jön, maga Isten jön, és ezzel az egész Szentháromság a maga titkát megosztja velünk, emberekkel. Nekünk adja a Fiút. A Szűzanya a példa, hogy be lehet fogadni, és aki befogadja, abban elkezdődik egy élet, amelyiknek a középpontja a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus.
Igen, aki szívébe fogadja a Szentháromságot, azzal valami olyasmi történik, mint amikor egy gondolkodó ember föltekint az égre és életében először tudatosul az az igazság, az a tény, hogy nem a Föld a világ közepe, hanem a Föld kering a Nap körül. A Föld számára a középpont a Nap. A naprendszerek számára pedig valahol van egy középpont a világmindenségben, ami fizikailag összetartja a világmindenséget.
Amint a földközpontú gondolkodással szemben a napközpontú gondolkodás egy egészen más világba viszi az embert. Ugyanúgy: amíg mi, emberek saját magunk körül forgunk, és ennek megfelelően rendezzük el a dolgainkat – s elvárjuk, hogy úgy rendeződjenek körülöttünk a dolgok, hogy én vagyok mindennek a közepe, miattam és értem van minden, és ami nem értem van és nekem kellemetlen, ellenemre van, hát azt ki kell söpörni a mindenségből - addig egy irreális, egy valótlan világban élünk.
Egy ember, aki úgy él, hogy én vagyok a világ közepe, hacsak egy kicsit is elgondolkodnék, hacsak egy kicsit is hallaná a tanító Egyháznak a hangját és szavát, azonnal belátná, hogy rossz, amit csinálok. Képtelenség. Hát hogy várom el én azt, hogy körülöttem forogjon minden? Míg, aki krisztusközpontúan kezd gondolkodni és élni, az megtalálta a mindenség közepét, Akiért, és Aki által ténylegesen minden létezik.
De ez egy másik világ. És a Szűzanya ennek a világnak az első megtapasztalója, s mellette Szent József.
Kt. Talán fölmerül bennünk a kérdés, hogy hogyan tapasztalhatjuk meg ezt a más világot, amelynek a középpontjában Krisztus, a második isteni személy áll? Hát mindennek a Szentírás tanulmányozásával, a szentségek vételével, a szentmisén való öntudatos részvétellel, a felebarát szolgálatával és természetesen nem utolsó sorban az elmélyült egyéni és közösségi ima végzésével. Az utóbbiak közül Boldog II. János Pál pápa különösképpen a rózsafüzért ajánlotta a figyelmünkbe. Azt mondotta: ne féljetek a rózsafüzértől. És amikor azt halljátok valakitől, hogy a rózsafüzér eltereli a figyelmet mindennek középpontjáról, a Megváltó Jézusról, tudjátok, hogy aki ezt mondja, az az ember még életében nem találkozott sem a Szűzanyával, sem a rózsafüzérrel.
Mert kell-e félteni egy gyermeket az anyjától? Ugye, nem? Hát akkor miért kellene félteni a Megváltó Krisztust a Szűzanyától? Az Édesanyjától? Nem kell tőle félteni. Ha ugyanis valaki - ahogy a Szentatya mondja - beiratkozik a rózsafüzér által a Boldogságos Szűz iskolájába, az megtanul napközpontúan gondolkodni, megtanul krisztusközpontúan élni.
Mert a rózsafüzérben nem a Szűzanyával folytatunk párbeszédet, hanem a Szűzanyával együtt szemléljük a Megváltó Krisztust. A Napot, a mindenségnek a középpontját, akiből minden jó és minden élet felénk árad.
Kt. A kicsinyek ma azt hallják: már csak hatot alszunk és eljön a Kis Jézus… Mi, idősebbek azt halljuk: még csak hat Roráténk lesz. Mindössze. Ugye, hihetetlen? Alig kezdtük el az adventet, és vége van.
Mindig ez történik, amikor egy emberi élet megkapja igazi középpontját: még az idő is megváltozik. Nem értelmetlenül gyorsul fel, hanem megtelik tartalmas dolgokkal. Mert akinek az életében, mint középpont megjelenik a Megváltó Krisztus, a mi Istenünk - akihez az emberi szív őszintén odafordul, és azt mondja: Uram, nézd, én a te szolgád vagyok; nézd, a Te szolgálód vagyok, legyen nekem a Te igéd szerint -, annak élete tartalmas, értelmes emberi élet lesz.
Hát imádkozzon értünk a Boldogságos Szűz, az Isten Anyja. Értünk, bűnösökért, hogy a mi életünk középpontja is az Ő Fia legyen, s tudjuk Őt szolgálni. Ámen.
Forrás: Kaplonyi Barátok
