Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek, bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem, ha értelmét tudom és vállalom, s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő és folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan – ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

A sátán tudja

2011. október 03. hétfő, 10:34
Szeretjük az illúzióinkat. Azt mondjuk, milyen jó idő van, kellemesen süt a nap… de ha megkérdezünk egy mezőgazdát, akkor ő rögtön megmondja, hogy több havi vízmennyiség hiányzik a földekről! Az egész élővilág szenved ettől és veszélybe kerül a jövő évi termés is. Ha meg a hét második felében esetleg megjön az eső (viharokkal, hirtelen lehűléssel) akkor panaszkodunk… A föld pedig nem tudja felszívni a hirtelen áradatot, aszály után jön az árvíz, a csapadék haszontalanul elfolyik… Miért van ez így, mit mond a próféta? „Emeld föl tekintetedet a kopár magaslatokra és nézd meg: van-e még egyetlen hely is, ahol nem becstelenítettek meg? Az utak mentén ültél és úgy vártál szeretőidre, mint az arab a pusztában. Megfertőztetted az országot kicsapongásoddal és gonoszságoddal. Ezért tartottam vissza a korai esőt, és nem jött meg a kései eső sem. Ám továbbra is úgy tartod homlokod, mint a céda asszony, s nem akarsz pirulni.” (Jer 3, 2-3) De mi nem akarunk mi szembesülni a valósággal – még hogy a bűneink miatt nincs eső? A tudomány és a meteorológia korában? Ugyan kérem…
A sátán tudja, hogy szeretjük illúzióinkat és szívesen partner élethazugságainkban.
Nemrégiben részt vettem egy keresztény összejövetelen. Volt ott két, megrontó környezetben élő fiatal lány, akik elég feszültnek látszottak. Aztán a szentmisén ők is szentáldozáshoz járultak, és amikor nyelvükre helyezték az Oltáriszentséget, mindketten öklendezni kezdtek. Elég megdöbbentő élmény volt – nyilvánvalóvá vált, hogy az a gonosz erő, amelyik bele van fonódva az életükbe, nem bírja elviselni Jézus Krisztus jelenlétét!
Nem véletlen, hogy amikor szakadások történtek, történnek az Egyházban, a legelsők között Jézus valóságos jelenlétét tagadják az Eucharisztiában. A sátán tudja, hogy mit kell megtagadtatnia velünk! A bűnök valóságosságát, hogy ne akarjunk szentgyónáshoz járulni, mert az valóban feloldozna bűneinktől. A szentáldozáshoz járulást, mert azzal megfoszthat minket az isteni kegyelemtől. A keresztény közösséget, hogy magunkra maradva szabadon szórakozhasson vágyainkkal és álmainkkal.
A sátán sokezer éve figyel minket és ismeri az összes trükköt, amivel elbuktathat minket. Ő a hazugságok atyja és nagy örömmel sugall bármit, csak hogy megakadályozza a valóság ismeretére való eljutásunkat. A Biblia ósdi szöveggé válik, az imádság öregasszonyos butasággá, a közösség teherré, Isten az önmegvalósítás gátjává… és mi az eredménye mindennek? Az Istentől elválasztott emberek remény nélkül élnek, telve szorongással, depresszióval, betegségekkel. Jézus Krisztus ezt jövendöli erről az időről: „Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától.” (Lk 21, 26) Gazdasági válság, politikai válság, ökológiai katasztrófa – negyven éve másról se hallunk, ebbe nőttünk fel, de hol a megoldás?
A sátán tudja, hogy másokat akarunk hibáztatni mindenért. A sátán tudja, hogy bármilyen sok jutott nekünk az élet javaiból, azt akkor is kevésnek fogjuk találni. A sátán tudja, hogy szeretünk mások hátán felfelé kapaszkodni és szeretjük lenézni a többieket. A sátán tudja, hogy az ő birodalmát csak egyetlen dolog veszélyezteti: ha az emberek visszatérnek Istenhez és az Ő tanításához. Ezért minden eszközzel meg akarja akadályozni a bűnbánatra jutást és a megtérést, az önismeret és Isten-ismeret növekedését.
Ahogy növekszik a baj, úgy növekszik a sátán hazugság-felhője is. De nem csak az! „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5, 20-21)
A sátán ezt is tudja – és ezt akarja leginkább eltitkolni az emberek elől. A mi dolgunk pedig az, hogy felfedve a gonoszság minden hazugságát, megismertessük az emberekkel az Örömhír igazságát. Mert bármilyen sötét korban is élünk, bármilyen nagy is a sátán ereje - amit embereken keresztül gyakorol! -, Istennek mindig van valami megoldása, és készen áll arra, hogy ezt megossza velünk!
Van miért imádkozni, van tennivalónk bőven…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Áncsán József: Pater Noster

fekete könnycseppekként
gyászba öltözött varjak
ereszkedtek alá, lábuk földet ért,
a temető biztonságot ígért, nyugalmat.
a világ összes fájdalma,keserve
gyűlt ma össze véreim
velünk néhány illanó percre
élcelődni életünk múló évein.
arcotokban arcom látom tükröződni, néhány mély barázdát,
melyet közös sorsunk szántott,
emberivé téve minden ráncát.
sosem harag, düh, gyűlölet
rajzolta portrénk vonásait.
együvé tartozás, jóság, szeretet,
mosoly varázsa, megfoghatatlan hit,
nem szerzés- tenni akarás
mozgatta erős karjainkat
fáradhatatlanul,
amint nagyapám tanította atyáinkat, anyáinkat.
az öreg útkaparó kubikus
tizenegy éhes gyermekét etette.
az élet tanította, nem pedagógus,
családot teremtett, dolgát tette.
a világ változik.
apákat fiúk követnek,
ki megtette dolgát távozik,
kik temettek, eltemettetnek.
sorsunk közös és különbözik.
holnap te dobod a síromba a rögöt,
de a biztos pont egyezik:
a halál, mi elválaszt s összeköt.

Szentjeink szívünkben élnek

Mint szerelmes ifjú a találkára, úgy készültem ferences imanapunkra.
Hétvégén, még százakkal emlékeztem a Debreceni Köztemetőben szeretteimre:
Édesanyámra, aki nyolc éves korom óta angyalként vigyázza életem, és édesapámra, aki ifjú korom óta nincs velem.
Tegnap, ferences testvéreimmel emlékeztünk debreceni ferences elődeinkre:
Gellért Atyára, Kolumbán Atyára, Faddy Ottmár Atyára és elhunyt 41 ferences testvérünkre.
Irmuska név szerint felsorolta Őket.
Könnycseppek csillantak a szemekben.
Kis Szaléz, vértanú szentünk lelkülete itt van szívünkben.

Aláírásgyűjtés egyházi iskolák támogatására

Kedves Testvérek!

Segítségeteket kérjük az alábbi ügyben:
A Patrona Hungariae Gimnázium öregdiákjai az előző rendszerben működő 8 egyházi iskolát, melyek négy szerzetesrend – az iskolanővérek, a ferencesek, a piaristák és a bencések fenntartásában működtek – Magyar Örökség Díjban szeretnék részesíteni. Ehhez gyűjtenek aláírásokat.
Mellékeljük az ívet, ha alá tudjátok íratni ismerőseitekkel november végéig, az nagy segítség lenne az ügy érdekében. Ha valakinek a nyomtatás nehézséget jelent, kérem, hogy írjon vissza, és postai úton eljuttatom az ívet. Ha egy lap nem telik be, akkor is küldjétek vissza, minden aláírás fontos. Köszönjük!

A hozzánk visszaküldött íveket Lukovits Milán ferences atya, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója juttatja el a felhívás kezdeményezőinek.

Címünk:
Ferences Gimnázium
Szentendre
Áprily L. tér 2.
2000

Köszönettel és szeretettel:
Hajnalné S. Zsuzsanna
OT titkár és most mint iskolatitkár J, Ferences Gimnázium, Szentendre

Szenci Molnár Albert: Tebenned bíztunk

1. Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, te voltál, és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.

2. Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek, Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.

3. Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten, Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!

Az életszentség útja a mindennapokban

Mindenszentek napján megünnepeljük az elmúlt korok valamennyi szentjét. A róluk való megemlékezés mellett, azonban az egyház folytonosan hangsúlyozza, hogy az életszentségre mindenki kivétel nélkül hivatott. Hogyan lehet szentté válni? Az alábbiakban előttünk jártak gondolatait idézzük.

„A laikusok azt gondolják, hogy az életszentség a folyamatos imádkozásban áll, a prédikálásban vagy a világtól valóelvonulásban. A régmúlt idők papi vagy szerzetesi képe valóban ezt sugallja. Papok és szerzetesek úgy vélik, hogy az életszentség az aktív társadalmi és politikai cselekvésben áll és így versenyre akarnak kelni a világiakkal. A káosz világában élünk.

A világ nem fog megújulni, ha az emberek az életszentségben nem saját állapotbeli kötelességeik teljesítését látják. A munkás a munkahelyén, a katona a hadseregben válik szentté, a beteg akórházban, a diák a tanulmányai által, a földműves a földet művelve, a pap saját szolgálata által, a hivatalnok pedig a hivatalában.

Minden plusznak gondolt lépés az életszentség útján olyan lépés, amellyel saját kötelességünk beteljesítéséből áldozunk fel.”

/François-Xavier Nguyễn Văn Thuận bíboros (1928-2002); halála után öt évvel kezdődött el boldoggáavatási eljárása./

*

Melyik úton valósíthatjuk meg az életszentséget napjainkban? A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a keresztény életszentség a szeretet teljes megélésében rejlik. Az életszentség legfőbb útját Isten és a felebarát szeretetében jelöli meg (vö. Lumen gentium, 42.).

*

„Szeretni Istent annyit jelent, hogy megtesszük az Ő akaratát. És ezt minden ember, minden keresztény mindig teljesíteni tudja.
Úgy vélem, hogy Isten akaratának megtétele a szenttéválás modern útja. Nem kell kolostorba vonulni, nem szükségszerű, hogy Istennek szenteljük magunkat, vagy papok legyünk. Nem, elég megtenni, amit Isten akar tőlünk.
Na de mikor? Mindig.

Vajon tudjuk, mi Isten akarata? Hát, persze! Betartani parancsolatait, tenni állapotbeli kötelességeinket, hallgatni a lelkiismeretünk hangjára, ahol Isten szól hozzánk. És hogy ezt egyre tökéletesebben tegyük.

Így az édesanya is, akinek házimunkákat kell végeznie, a munkás is a műhelyben, vagy a futószalagnál, a beteg is a betegágyán, a gyermek is, az idősember is, a feladatokkal teli édesapa is, a rendőr, a művész, az útburkoló, a misszionárius, az író, a sportoló… mindenki, szentté válhat, mert mindenki megteheti Isten akaratát.

Az életszentségnek ez az útja, út a tömegek számára.
De ez akkor lesz eredményes, ha Isten akaratát a jelen pillanatban tesszük. A jelen számít, erre kell összpontosítani.”

„Vajon van-e Istennek egy olyan akarata, ami különösen kedves számára? Az evangélium felel erre, és beszél egy parancsolatról, amelyet Jézus sajátjának és újnak nevez: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12-13).

Nem mindig kéretik tőlünk, hogy meghaljunk egymásért, de megoszthatunk mindent egymással: aggodalmakat, örömeket fájdalmakat, szerény anyagi javainkat, kicsiny lelki kincseinket...”

/Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója (1920-2008)/