A tradicionális európai világrend a jelenlegi népességszaporulati mutatók alapján halálra van ítélve. Ha az Európai Unió nem változtat népesedéspolitikáján, egy-két generáción belül szellemmé válhatnak Európa kultúrateremtő nemzetei. Jelenleg ugyan csak 5 százaléknyi a muzulmánok aránya az unión belül, ám a szakemberek szerint az elkövetkező negyven évben ez megnégyszereződik, ha a tendenciák nem változnak.
A huszonnegyedik óra
Hazánkban is nagy a baj, állítják a demográfusok. Lassan száz esztendeje, az első világháború kezdete óta nem születik elég gyermek. Az elmúlt harminc évben ez olyannyira drasztikussá vált, hogy a születések száma egyharmaddal kevesebb, mint ami természetes reprodukciónkhoz, vagyis a jelenlegi népességszám megőrzéséhez szükséges. A KSH idei jelentései alapján Magyarország lélekszáma alig pár ezerrel üti a tízmilliót, de világviszonylatban is messze kerültünk a sokat emlegetett tizenötmilliótól. Persze lehetnénk ennél rosszabb helyzetben is. Ha a trianoni döntések óta nem érkezett volna a maradék országba több száz ezer honfi társunk az elszakított területekről, ma alig öt és fél millió lenne az ország lélekszáma.
– A demográfiai probléma Európa számára nem új keletű, és még csak nem is a kapitalizmus következménye – avat be az okokba Csuja László, a gödöllői Ökoszociális Mozgalom vezetője. – A magyar közgondoskodási szemlélet az 1800-as évek végén alakult ki, a bismarcki modellt alapul véve. Ezen szemlélet olyan öngondoskodást feltételez, melyben a szülőktől függetlenül jönnek létre és nőnek fel a következő generációk, és életük teljesen függetlenül halad egymás mellett. Hogy egy kifejező példát említsek, ha például egy atomtámadás az összes fiatalt elpusztítaná, elméletileg akkor is fenn kéne maradnia a magyar társadalombiztosítási rendszernek, holott mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ez a valóságban képtelenség volna, hiszen a rendszer még az aktív korúak hozzájárulásával sem mindig működőképes.
A szakember szerint a magyar és európai népességcsökkenési tendenciák javarészt egy elhibázott társadalombiztosítási rendszer következményei. A hazai társadalombiztosítási rendszerek egységesítésére 1891-ben került sor. Nem véletlen azonban, hogy a gyermekszületési tendenciák is ezt követően kezdtek megváltozni. Míg korábban a hat-hétnyolc gyermek általánosan elfogadott és szükséges is volt – gondoljunk csak a családi gazdaságokban végzett munkára, mely az életben maradás zálogát jelentette; vagy akár a már megöregedett szülők eltartására –, a XX. században egyre elterjedtebbé vált az egykézés. Korábban a gyermek már egészen fiatal kora óta a családi gazdálkodás aktív résztvevője volt, segédkezett a ház körüli munkákban, majd felnőve öreg szüleiről gondoskodott. Minél nagyobb volt a gyermekáldás egy-egy családban, annál nagyobb volt az esély a biztonságban megélt időskorra.
Az állami gondoskodás azonban, mely először a tisztviselőknek, majd az ipari és gyári munkásoknak is biztosítást, nyugdíjat hozott, szükségtelenné tette a nagycsaládok korábbi szerepét. A családok felbomlottak, a gyermekek beköltöztek a városba, függetlenítették magukat szüleiktől. Az egyre kiterjedtebb szociális háló és az egyre komolyabb megélhetési problémák következtében egyre kevesebb magyar gyermek látta meg a napvilágot, a társadalom pedig vészesen elöregedett. Tíz éven belül több nyugdíjas él majd Magyarországon, mint tíz év alatti gyermek – állítják a kutatók.
Az egyre látványosabbá váló problémák ellenére az elmúlt évtizedekben egymást váltó baloldali kormányok mintha észre sem vennék, mekkora a baj. Félmegoldások ugyan akadtak bőven, de egységes koncepció nélkül mind semmit sem ér. A családtámogatási rendszer átformálása, az erre szánt összegek csökkentése, elvonása vagy éppen megadóztatása folyamatosan ront a helyzeten. Az utóbbi évtized elharapózódó liberális-emancipációs törekvései, a gyermekvállalási kor kitolódása pedig rátesz még egy lapáttal a már így is mindent elborító kupacra.
A gyermekvállaló családoknak átlagosan két-három tervezett gyermekről kell lemondaniuk anyagi boldogulásuk, életben maradásuk okán. Egyre csökken a házasságkötések és a születések száma, válások tekintetében pedig évek óta rekordokat dönt a magyar társadalom. Sokan már a „kötelező” egykének sem adnak életet. Pedig a szociálpszichológiai vizsgálatok szerint a magyarság Európa leginkább gyermekcentrikus nemzete. A neves demográfus, Hüttl Marietta évtizedes vizsgálatai alapján bizton állítja, hogy szinte minden fiatal, huszonéves lány első számú vágya, hogy férjhez mehessen, majd kettő-három-négy gyermeknek életet adjon. Mégis le kell mondani vágyaikról.
Vissza az ősi mintához
A Nemzeti Pedagógus Műhely kutatásai szerint az európai és a magyar népesedéspolitika kulcsa a családi gazdaság egysége. El kell érni, hogy a családoknak anyagi érdekük is fűződjék ahhoz, hogy minél több gyermeket vállaljanak, azokat taníttassák, törvénytisztelő állampolgárrá, majd adófizető felnőtté neveljék. Dr. Baranyi Károly, a műhely vezetője szerint az ország mindenkori irányítóinak figyelembe kell venniük, hogy a gyermekvállalás mindig is elemi érdek volt, főként anyagi szempontból. Azon országok, ahol a szülők későbbi jólétének letéteményesei a leszármazottak, kivétel nélkül túlnépesedési gondokkal küszködnek, míg ahol a gyermekek felnevelése erőn felüli kiadásokkal jár – mint hazánkban is –, mindig megjelenik a demográfiai deficit.
– Egy olyan családban, ahol a gyermekek a szülők erőfeszítéseiből élnek, ahol attól függ boldogulásuk, hogy a szülők munkája és anyagi helyzete mekkora támogatást bír el, eszük ágában nem lesz gyermekeket vállalni – világít rá az alapproblémára Baranyi Károly.
A mai világban melyik huszonéves teheti meg szülői segítség nélkül, hogy önállóan lakáshoz juthasson, amivel elindulhat a családalapítás útján? A kérdés természetesen költői. Hiába nézünk körül, nem látjuk azt a hatmillió meg nem született magyar gyermeket, akiknek az üres parkokban kéne országszerte nyüzsögniük, akiket szüleik talán szívesen felneveltek volna… Látjuk viszont azt a közel hárommillió, potenciálisan hajléktalanná váló honfi társunkat, akiket a devizaválság és a költségvetés ingadozása napról napra közelebb taszít a szakadék széléhez, az egymillió tartósan a létminimumon élő családot, akik hitelre élnek, hónapról hónapra átütemezve törlesztéseiket.
Pedig ha lenne rá akarat, igazán nem volna nehéz megérteni a jelenlegi népesedési folyamatokat. John Caldwell ausztrál demográfus elmélete szerint minden olyan társadalomban, ahol a javak áramlásának iránya az együtt élő generációk között az idősebb korosztályoktól a fiatalabbak felé mutat, szükségszerű a népesség deficit, míg ha a javak a fiataloktól az idősebbek felé áramlanak, biztos a népesség természetes növekedése. A mai kor nyelvén: ha a szülőknek hasznot hoz gyereket csinálni, akkor születnek gyerekek, ha ráfizetés, akkor meg nem.
Valódi családpolitika
Egyre több közgazdász ismeri el, hogy a globalizmus támasztotta feltételekkel szemben a legkézenfekvőbb megoldás a lokális gazdálkodás. Baranyi Károly ezt a szemléletet ültette át családgazdasági tervezetébe, melynek egyik fő pontja a családi adózás.
– El kell érni, hogy az erőforrások automatikusan termeljék meg önmagukat – fogalmazza meg programjuk alapvetését. A Nemzeti Pedagógus Műhely által kidolgozott népesedési modell Caldwell felismerése alapján a javak áramlási folyamatát szeretné az eredeti mederbe terelni. – Javaslatunk lényege az, hogy éves adótörvénnyel szabályozva a gyermek személyi jövedelemadójának egy jelentős részét utaljuk át az őt felnevelő szülő számára, az egyházaknak vagy civil szervezeteknek felajánlható egy százalékok mintájára. A jövedelemadó egy része így generációkon átívelve honorálná a szülők nevelői tevékenységét, növelné jövedelmüket, kiegészítené nyugdíjukat egészen életük végéig. A tervezett átalakítások nemcsak a most aktív korúakat és szüleiket, hanem még élő nagyszüleiket is érintené, így a társadalom valamennyi csoportjának javára válhatna. Emellett nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a gyermekvállalási hajlandóság mértéke is emelkedne, a szülések időpontja pedig egyre korábbra tolódna. Mivel a modell a házasságban élők esetén működne zökkenőmentesen, egyidejűleg a válások számát is csökkentené, esélyt adva a gyermekek testi-lelki egészségben való növekedésére.
A modern kapcsolatokban élők körében talán még a házasodási kedvet is erősítené, hiszen az élettársi kapcsolatok esetében adminisztratív terheket jelenthetne a rendszer bevezetése.
A koncepció bevezetése az eredeti, 1999-ben nyilvánosságra hozott (Demokrata – 2001, A huszonöt százalék története című cikk) elképzelés szerint fokozatosan történne, a gazdasági feltételektől és a gazdaságra gyakorolt hatástól függően. De Baranyi Károly szerint jelenleg akár két lépésben is bevezethetővé válna. Mint azt a szakember a Demokratának elmondta, a program a fokozatosság ellenére is mindenképpen pozitívan hatna, mert kiderülne általa, hogy a gyermeknevelés nem felesleges áldozat. A demográfiai folyamatok mindenképpen a jó irányba fordulnának, hiszen minél több gyermeket vállal valaki, annál biztosabb jövedelem-kiegészítésre számíthatna. Ráadásul a szülőket arra is ösztönözné, hogy iskoláztassák gyermekeiket, hiszen így magasabb jövedelmet szerezhetnének, amiből több adóhányad áramlana vissza hozzájuk. A családon belülre visszaforgatott jövedelmek ugyanakkor a családi gazdaságok stabilitását is erősítenék, hiszen az idősebb generációk így könnyebben támogathatnák leszármazottaikat.
Erkölcsi forradalmat!
– Az egyes ember erkölcsére a hiteles emberek példája hat, a köz erkölcsére viszont csak gazdasággal és joggal lehet hatni. Itt nem csak arról van szó, hogyan mentsük meg az időseket és hogyan érjük el, hogy több gyermek szülessen. Az is rendkívül fontos, hogy a közerkölcs újra kialakuljon – mondja Baranyi Károly. – A pedagógusok tudják, hogy ha rávesznek egy gyermeket az iskolában arra, hogy kitisztítsa a cipőjét, az utána megmosdik és meg is fürdik. Ha ráveszünk valakit arra, hogy fehér gazdaságban dolgozzon, akkor arra is rávettük, hogy ne lopjon. Ha rávesszük arra, hogy adózzon, mert ebből a szüleinek is haszna van, akkor nem fogja elhagyni az országot, még jobb fizetés reményében sem.
A tervezet megvalósítása az államháztartásra nem róna kirívóan nagy terhet. A 2006-os év költségvetése szerint mindösszesen kétszázmilliárd forintot jelentene, ami egy kisebb város éves működéséhez szükséges. Közvetlenül a gyermeket vállaló családok támogatására, életminőséget javító intézkedések bevezetésére fordítva azonban a haszon előnnyé válna.
A pedagógus műhely demográfiai modellje a jövedelemadó-változtatást egyéb kedvezményekkel is kiegészítené. Bevezetnék az úgynevezett családi adózást, amely szerint az egy családban élőket a házastársak jövedelmét összevonva adóztatnák meg. Baranyi Károlyban megfogalmazódott egy új adózási rendszer is, amely folytonossá tenné az adókulcsot. Az „exponenciális adózás” még könnyebb helyzetbe hozná a családokat, hiszen kizárólag a jövedelem mértékétől tenné függővé, mennyi pénz marad az ember zsebében.
– A fenti modell bevezetésével növekedne a család gazdasági együttműködése, hiszen sokkal hatásosabban tudnák egymást segíteni. A közös érdekek után pedig megvalósulna egy olyan intézmény, amire mindannyian már régóta várunk, megvalósulna a háromgenerációs családmodell – mutat rá a szakember a népesedési program talán leglényegesebb céljára.
A családi adózási rendszer további előnye, hogy egyszer már majdnem megvalósult. A Nemzeti Pedagógus Műhely munkatársai még 2001 végén készítették el a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve törvénytervezetüket, megvalósulását csak a kormányváltás akadályozta meg. Orbán Viktor akkor így nyilatkozott: „Ez a javaslat azért tetszik nekem, mert azt próbálja világossá, kézzel foghatóvá tenni mindenki számára, hogy gyermeket nevelni, iskoláztatni, az egy jó befektetés a jövőre nézve. Nemcsak azért, mert a gyereknek jó lesz, hanem magának a szülőnek is lesz valami kézzel fogható előnye abból, ha több gyermeket nevel… így lesz tulajdonképpen aprópénzre váltva az a kötelék, ami egyébként is összefűzi a szülőket a gyermekekkel, hiszen minden szülő azért neveli a gyermekeit, arról álmodik, hogy a gyermek majd sokra viszi.”
Természetes védekezés
– Az öngondoskodás az egyetlen lehetőség – vallja Csuja László. Az Ökoszociális Mozgalom vezetője szerint is a generációk közötti kapcsok erősítése a demográfiai válságból való kilábalás egyetlen lehetősége. Ezért is alkotta meg az úgynevezett szülőtartási életjáradék-modellt, amely a demográfiai problémák megszüntetésén kívül számos pozitív társadalmi változást is beindíthatna.
– Tulajdonképpen a mostani társadalombiztosítási rendszer feloldása nélkülözhetetlen, mert nem veszi figyelembe sem a generációk egymásról való gondoskodásának fontosságát, sem a generációk nagyságát. Ebből fakad a mostani társadalmi és gazdasági válságunk – beszél az okokról. – A magyar népesség nyugdíjcélú megtakarításai a gazdasági válságok során rendszeresen elinflálódnak. A gazdasági válságok pedig egyre gyakoribbak és egyre mélyebbek. Úgy gondoltam, mivel a magyar állam úgyis arra törekszik, hogy szűkítse a költségvetési kiadásokat és az államapparátust, célszerű volna ezeket a megtakarításokat egy működőképes demográfiai modellel összehangolni. Az így létrejött modellnek az Ökoszociális Mozgalom a szülőtartási járadék nevet adta. Eszerint a szülő elsődleges feladata az, hogy utódokról gondoskodjon, felnevelje és iskoláztassa őket, a felnövekvő gyermekek jövedelméből pedig a nevelésért cserébe ő is részesülhessen. A szülőtartási járadék az előbbi, Baranyi-féle népesedési modellel ellentétben nem jövedelemarányosan működne, így a gazdasági különbségek felszámolására is megfelelő volna. A gyermek jövedelméből a mindenkori minimálbér egyharmadának megfelelő összeg adná a járadék alapját, normatív alapon, amit az állam ugyanekkora összeggel egészítene ki. Az állami rész abban az esetben is fennállna, ha a gyermek valamilyen oknál fogva nem képes kereső tevékenységet folytatni, ezzel biztosítva a létminimumot a szülők számára minden időben, szociális hálóként.
– Ezzel nemcsak a nyugdíjrendszert, hanem egyéb szociális gondoskodási formákat, mint például az egészségbiztosítás is, ki lehetne váltani – avat be a részletekbe Csuja László. – Durva számítások szerint az egészség- és nyugdíjbiztosításra elvont pénztömeg körülbelül fedezné a szülőtartási járadékot. Emellett pedig egy olyan, a magán-nyugdíjpénztárakhoz hasonló rendszer adná a kiegészítést, amelyben a szülők anyagi lehetőségükhöz mérten saját maguknak is megalapozhatnák jövőjüket.
A cél természetesen jelen program esetében is a demográfiai mutatók javítása. A minimálbér egyharmada ugyanis három gyermek esetén, ha nem is magas életszínvonalat, de a létminimum feletti jövedelmet biztosítana a szülők számára. Családonként három-négy gyermek vállalása pedig a nemzet számára jelentené a minimumot, megállítaná az évszázados népességcsökkenést.
Az inkább szociális jellegű támogatási rendszer a szegényebb rétegek felzárkóztatására épít. A demográfusok által már régóta jól ismert tény, hogy általában a társadalom alsó harmada teremti meg a demográfiai többletet. Jelenleg viszont éppen ők a legkiszolgáltatottabb, leginkább terhelt társadalmi csoport Magyarországon, akik még ha szeretnének, akkor sem volnának képesek biztosítani a népességszaporulatot.
A szülőtartási járadék ezeket a problémákat kívánja megoldani. Mivel állandóan forgásban van, ezt a jövedelmi formát képtelenség elinflálni. A munkaadó közvetlenül a család számára utalja át, így sem többletként, sem deficitként nem jelentkezik az államháztartásban. További előnye, hogy a fehér gazdaságot támogatja, hiszen csak bejelentett munka után kapható, illetve adható. Komoly problémát jelent viszont, hogy a jelenlegi államháztartási gondok mellett hogyan volna megoldható az állami önrész.
– A szülőtartási járadék bevezetését követően várható volna egy lassú, de biztos életszínvonal-növekedés, hiszen a jövedelmek egyenletes eloszlásban növekednének. Mivel ez leginkább az idősebb korosztályt érintené, így elsősorban a fogyasztásban jelenne meg a többlet. Manapság nagy problémát jelent az is, hogy a termelés és a fogyasztás az ország bizonyos területeire koncentrálódik, vidéken például meglehetősen alacsonyan van csak jelen. Ha a járadék megvalósul, a zömében idősek lakta falvakban is megjelenik a fogyasztás, így a jövedelmek területi eloszlása is javul.
Magyarország új kormányára egyre növekvő feladatot ró a népesség folyamatos csökkenése. Mint e két példából is látható, kidolgozott és megvalósítható stratégiákból nincs hiány. Hittel, akarattal és tiszta erkölccsel még megmenthető a magyarság.
Gerhát Petra
Forrás: demokrata.hu
Az Avvenirében Lorenzo Fazzini interjút készített az olasz származású filozófussal, aki elmondta: Ravasi bíboros hívta meg a találkozóra. Szívesen fogadta a meghívást, mert számára mindig érdekes dolog a szentséggel, a vallásokkal való szembenézés. Állítja: senki sem bizonyos abban, ami a világban és a saját életében történik, a hitet is átszövik a kétségek, ezért kell állandóan közösen keresni az igazságot. Különösen fontos ez napjaink populista kultúrájával szemben, ami infantilissá teszi az embereket. Manapság úgy értelmezzük az igazságot, mintha egy torta lenne, amelyet felszeletelhetünk és mindenki kaphat belőle egy szeletet. Ily módon azonban az igazságot véleményekké degradáljuk. Bodei hangsúlyozza, mennyire becsüli XVI. Benedek Szent Ágostonról szóló írásait, amelyekben emlékeztet arra, hogy a kereszténység nem pusztán szándék vagy érzelem, hanem racionalitás is.
amely elzárással vagy százötvenezer forint bírsággal fenyegeti azt, aki a „közterületen életvitelszerűen lakás tilalmát ismételten megszegi”. A közösség által kiadott közlemény szerint „a javaslat megdöbbentő és elfogadhatatlan. Olyan emberek helyzetét teheti még inkább kétségbeejtővé, akiknek – különösen télen – puszta léte is állandó veszélyben forog.”