Népszerű bejegyzések

2011. október 5., szerda

Öt ok, hogy miért kezdd a reggelt mosolygással

Csak úgy próbaképpen, most igazán belemosolyoghatnál a monitorba! Jó szélesen! …na, ugye, milyen vicces?! Tudjátok, hogy tudományosan már bizonyított, hogy amikor mosolyra vagy nevetésre húzzuk az arcizmainkat, érdekes módon olyan hormonok szabadulnak fel az agyunkban, amitől megnyugszunk, és valóban jobb kedvünk lesz.

De a vidámság és mosoly nemcsak a mindennapi hangulatunk helyrezöttyintésén segít, hanem abban is, hogy túllegyünk számos betegségen. Ha stresszes és ideges vagy, emelkedj felül rajta, legyints egyet és csak mosolyogj rá a világra..
.
Egy kutató orvos megállapította, hogy a jó kedélyű emberek kevésbé lesznek betegek, vagy korábban felépülnek, és ők későbbi életkorban is halnak meg. A nevetés, az optimizmus egyúttal a legjobb orvosság is, az egész szervezetre áldásos hatású.

1. Elmúlik a félelem
Az emberek manapság túl sokat szoronganak. A média, a hírek ontja magából a bizonytalanságunkat növelő információkat: tragédiák, katasztrófák, erőszak, válság… Nem szabad csak ezt látni az életből! A humor megtöri a jeget, elűzi a félelmet. Ha viccesen közlünk valakivel egy rossz hírt, hamarabb túljut rajta, bár megijedhet, mégis könnyedebben kezeli és a megoldásra koncentrál. (Természetesen ezt tilos alkalmazni halál vagy egyéb durva történés közlésekor!)

2. Megnyugtató
Ha egy beteg panaszkodik, hogy fáj valamije, nyugodtan tájékoztassuk arról, hogy amit érez, az teljesen normális. Ha humorosan tudatjuk az illetővel, hogy a fájdalom normális, akkor jobban belenyugszik és előbb túl lesz rajta.

3. Oldja a feszültséget
A humor a legjobb gyógyír a feszültség oldására. Ha stressz hatására kimerültnek, levertnek és szomorúnak érezzük magunkat, hagyjuk, hogy vidám ismerőseink feldobjanak minket. Aki ilyenkor jobban szeret eltűnni a világ elől, az dobjon be egy vidám filmet a DVD-lejátszóba, és hallgasson valami örömzenét. Gótikus rock hallgatása ilyenkor tilos! :) Meglátod, a sok pozitív energia átjön rád a zenéről, a filmből, és a stressz oldása után a fájdalmunk is enyhülni fog. Ha a munka vagy a betarthatatlan határidők miatt remeg a gyomrunk az idegességtől, mondjuk ki hangosan: "Ez csak munka!" Ha a gyerekünk elszakította a pulóverét, akkor azt: "Ez csak egy ruha!" - ezek nem az élet, nem a gyerekem szeretete, ha át tudsz állni erre a gondolkodásra, nyugodtabb, örömtelibb az életed - és veled az élet!

4. Az élet szép és nem szabad túl komolyan venni magunkat!
Sokszor rácsodálkozunk arra, hogy amikor veszekedtünk a párunkkal, legtöbbször apróságokon zörrenünk össze, mégis utána, mintha "beragadna a lemez": morcosak maradunk, és duzzogunk. Nos, csak gondoljunk valami pozitívra. Például arra, hogy miért szerettünk bele a párunkba! Hogy mennyire hiányoznának az idétlen poénjai, ha nem lenne velünk. Ha eltölt minket a vidámság, már csak pillanatok kérdése kibékülni, és helyreállítani a harmóniát - enélkül viszont napokig rosszkedvűek és sértődöttek maradunk. Az apróbb vitákat oldjuk meg humorral.

5. A jókedv ragadós!
Hétköznap reggelente azt tapasztaljuk, hogy a tömegközlekedési eszközön számtalan szomorú és elkeseredett ember utazik. Ha elkezdünk mosolyogni, gyakran azt tapasztaljuk, hogy az emberek spontán visszamosolyognak ránk, hirtelen ráeszmélnek arra, hogy tulajdonképpen ők is vidámak, szóval jó hatással lehetsz másokra. Arról nem is beszélve, hogy az önbizalmunk is nőni fog.
A vidámság, a mosolygás ragadós!

Forrás: metropolita.hu

2011. október 4., kedd

Csaba Testvér gondolatai az államcsődről

Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, - mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során.

"Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol
békétlenség van!" Szent Ferenc

Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, - mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet
szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. "Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet, - próbáltam mondani. "Kit érdekel? Azért kapják a fizetést, - mondja egy főiskolát végzett személy, - hogy nekünk is fizetést adjanak!"

Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is.
Nézem a megbojdult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni és emiatt államcsődöt jelent be?

Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem
tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban
lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat. Persze az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: "a hatalom mindent megtett!" Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: "elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? "Hát - jött a kitérő válasz - mikor mentem reggel a munkába, biza itt is - ott is le volt takarva 10 - 20 halott az út
szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5 -10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy - két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.

Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk a nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszívatták és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp
újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45 - 50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz. Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy
jól informált, szociológiát tanító egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a
gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására? "Sajnos - jött a szomorú válasz, - nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok
tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, - bár nem jön, hogy elhiggyem - mikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl - hátul kapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!

Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik legnagyobb országában. Persze lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.

Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki
sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.

Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni. Nagydiákjainkat elvittük egy - egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk,
mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.

Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha eltudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!


Istem adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!

Légy velünk az éjszakában Istenünk!


Szeretettel, Csaba t.


Csíkszereda, 2011 szeptember 20.

Forrás: mindennapi.hu

Szent Ferenc ünnepe Debrecenben


Bensőséges ünnepre gyűltek össze, a debreceni Ferences Harmadrend közösségének tagjai és a Jézus Szíve Plébánia közössége.

Felidézték, a rendalapító eszményképük, Assisi Szent Ferenc halálának eseményeit, majd tranzitusának képeit.

Imáikkal, tanúságtétellel, közös zsoltározással, énekeikkel kérték Szent Ferenc közbenjárását élő és elhunyt testvéreik lelki üdvéért, a Ferences Családért, Magyarország, szeretett hazánk felemelkedéséért.






2011. október 3., hétfő

Szent Ferenc hálaéneke


Te vagy a szentséges, Úristen, az egyetlen, aki csodákat művelsz.
Te vagy az erős, te vagy a nagy, te vagy a fölséges.
Te vagy a mindenható király, szentséges Atyánk, mennynek és földnek királya.
Te vagy a jóság, te vagy minden jóság, te vagy a legfőbb jóság, az Úr, az élő és igaz Isten.
Te vagy a szeretet, te vagy a bölcsesség, te vagy az alázatosság, te vagy a béketűrés.
Te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm és a vigasság.
Te vagy az igazság és mértékletesség, te vagy a mindeneknek elégséges gazdagság.
Te vagy a szépség, te vagy a gyöngédség.
Te vagy a mi védelmezőnk, te vagy a mi őrállónk és oltalmazónk.
Te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a mi reményünk, te vagy a mi hitünk, te vagy a mi nagy édességünk.
Te vagy a mi örök életünk, nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas Megváltónk.

erdély ma - Csaba testvér a Tíz parancsolatról – 3. – VIDEÓ

erdély ma - Csaba testvér a Tíz parancsolatról – 3. – VIDEÓ

A Teremtés hetében az abortuszról

Gianna Beretta Molla valós történetével emlékezünk meg az anyai hivatásról. Gianna Beretta Mollát bátran állíthatjuk példaképül magunk elé. Egy szentté avatott családanyát mutatunk be Önöknek, aki saját hétköznapjaiban teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erejével szerette Istent.
Gianna életének történetébe 1961 nyarának elejétől kapcsolódunk be. Egy olasz kisvárosban egy ambulancián dolgozott, ahol gyakorolhatta orvosi hivatását, a férje, Pietro pedig egy gyárat igazgatott.



Három kisgyermekükkel nagyon boldogok voltak és szerettek volna még egy negyedik gyermeket is. Gianna egyik levelében írja: „Mióta ismerem, boldog vagyok Pietroval és a három csodálatos gyermekünkkel, akiket az Úrnak köszönhetünk. Nagyon szeretnénk még egy kisbabát!"

Augusztusban kiderült, hogy a várva várt negyedik kisgyermek április környékén fog megszületni. De az öröm azonnal súlyos gondokkal keveredett, amikor tudomást szereztek arról, hogy egy nagy daganat is kialakult Gianna méhében, ami azonnali orvosi beavatkozást igényelt. Az orvosok választás elé állították a kismamát: vagy ő hal meg és a magzata életben marad, vagy a magzata hal meg és ő marad életben. Ekkor saját elhatározásból a számára legkockázatosabb megoldást választotta, kérte a daganat eltávolítását úgy, hogy ne sérüljön a magzat. Pedig orvosként tudhatta, hogy egy ilyen beavatkozás után a szülés életveszélyessé válhat számára. Azt akarta, hogy gyermeke örülhessen az életnek.

Ezekben a kritikus napokban mondta lelki vezetőjének:
„Nagyon sokat imádkozom ezekben a napokban. Hittel és reménnyel az Úrra hagyatkozom, az orvostudomány rettenetes ítélete (vagy az anya, vagy a gyermek élete) ellenére. Igen, bízom Istenben, de most teljesíteni akarom anyai kötelességemet. Megújítom fogadalmam az Úrnak: életem az ő kezében. Mindenre készen állok, hogy megmentsem gyermekemet."

Bár az első beavatkozás sikeres volt az anya szenvedései nem értek véget, végig kísérték a szülés pillanatáig. De Gianna próbálta örömmel élni hétköznapi életét, és anélkül, hogy elvesztette volna Istenbe vetett reményét. Tovább dolgozott orvosi rendelőjében. Közismert odaadásával, kedvességével állt betegei rendelkezésére. Nyugodt, derűs, örömteli lelkületéből nem rabolt el semmit a halál közelségének ténye. Mindenki csodálkozott rajta, hogy ebben a helyzetben is megmaradt lelki békéje.

Az utolsó hónapban minden ismerősét, barátját arra kérte, hogy ne az ő életével törődjenek, hanem azzal, hogy megmentsék a kisgyermekét. Folyamatosan imádkozott, hogy Isten akaratát megismerje és beteljesítse.

Isten úgy akarta, hogy igazi szenvedése 1962 nagypéntekjén, április 20-án kezdődjön. Egész éjszaka gyötrődött, de folyamatosan azt kérte, hogy a gyermekét mentsék meg, ne őt. Nagyszombaton 11-kor császármetszéssel egy egészséges kislánynak adott életet, pontosan abban a pillanatban, amikor a kor szokása szerint elkezdték ünnepelni a Feltámadást. Ezután szenvedése még egy hétig folytatódott, az orvosok minden, a megmentése érdekében tett kísérlete kudarcot vallott.

Férje Gianna Beretta halála után nem sokkal egy riportban így jellemezte feleségét:

„Én nem éreztem soha sem úgy, hogy egy szenttel élek együtt. Gianna egy csodálatos nő volt, de emellett teljesen olyan mint mindenki más. Szép volt, okos és kedves. Szeretett nevetni. Modern és elegáns volt. Kocsit vezetett, szerette a hegyeket és nagyon jól síelt. Szerette a virágokat és a zenét. Éveken keresztül volt bérletünk a milánói konzervatórium koncertjeire. Szeretett utazni. Nekem a munkám miatt sokszor kellett külföldre mennem és Gianna, amikor csak tudott, velem jött. Így Hollandiában, Németországban és Svájcban is jártunk."

Gianna Beretta Mollát 1995-ben az egyház boldoggá avatta. 2004. február 19-én II. János Pál pápa bejelentette, hogy május 16-án szentté avatja.

Számomra ennek az édesanyának az élete példa értékű. Ő merte vállalni azt, amit napjainkban kevesen: az önzetlen, áldozatkész anyaságot. Szerintem az is nagyon fontos, hogy mindemellett nem egy világtól elrugaszkodott nőt ismerhettünk meg e sorokat olvasva, hanem egy vonzó, modern, kedves asszonyt, aki mindenekelőtt keresztény édesanyaként bontakoztatta ki önmagát. Nem önmagát valósította meg mindenáron a mai világ erőszakosan törtető módján, hanem azt, amit Isten beléálmodott.

Példaképeink a szentek. Gyakran tesszük fel a kérdést: Kiket nevezünk szentnek, miért tartunk valakit szentnek? Hogyan válik valaki szentté? Szent az, aki saját élethelyzetében teljes szívével, teljes lelkével, teljes erejével szereti Istent. Az, aki meri és akarja Istent állítani élete középpontjába. Döntés Krisztus, Isten mellett. Leggyakrabban szerzetesi, papi életszentséggel találkozunk. Most azonban egy boldoggá avatott családanyával ismerkedhettünk meg, aki saját hétköznapjaiban teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erejével szerette Istent.

Kapcsolódó link:
Az abortusz terrorizmus!
Forrás: jobbik.net

2011. október 2., vasárnap

Csoda Kolontár határában


Lyukas óráimban olvasgatom a Lyukasórát (nem a televíziós műsort, hanem a folyóiratot), s ritka gyöngyszemre lelek. Egy hosszú és beleérző devecseri riport után, amely a vörisiszap-katasztrófa utóéletét taglalja, kis kiegészítés a lap alján: lejegyezte Takács Tamás Devecserben, 2010. december 5-én. Az írás címe: Mária kútja; felcíme: Csoda Kolontár és Devecser határán.

Megtudom, hogy „miközben több hektárt öntött el a vörösiszap Kolontár és Devecser területén, s több emberéletet követelt az áradat, a két település határán álló Mária kútja kegyhelyet elkerülte a pusztulás. Az országút és a Torna-patak között, valamint a vízfolyás medrében mintegy két-háromszáz méter szélességben folyt az áradat, ám a Szűzanya forrása mégis iható maradt. Annak ellenére, hogy a katasztrófasújtotta két település vízbázisát tönkretette a lúgos hullám. A szentkút a két település közötti határon futó Jézus-ösvény egyik állomása.”

Sokat gyötört XXI. századi lelkünk szomjazik a csodára, az agyunk meg reménytelenül szkeptikus: notóriusan igyekszik természettudományos magyarázatot találni a természetfölöttire. Felötlenek például a Lourdes környéki csodás gyógyulások, az a bizonyos megszentelt vízpermet, aminek gyógyhatása orvosilag nem analizálható, de nem is ellenjavalt, mert a tételes tudomány itt tanácstalanul széttárja a kezét. Eszünkbe jut a vatikáni praxis is, amely a szentté avatást csodatételhez köti ugyan, de a megfelelő grémium már azt is elfogadja csodának, ha a jelölt imájától valaki kijavult a nyavalyájából valahol a Föld túlfelén. Ez szép, hiszen egyrészt maga a keresztény globalizmus, másrészt a virtuális telepátia – vagyis fölöttébb korazonos indoklás. Itt vannak aztán a Mária-jelenések is, amelyeket előbb komoly egyházi vizsgálóbizottságok igazolnak, s csak aztán indul meg a kápolna- és templomépítés és a zarándoklat, illúziótlanabb nevén a vallási turizmus. Ez a fajta kollektív lelki élet a világon senkinek nem éárt, annyiban viszont sokaknak segít, hogy keretet és formát ad annak a bizonyos gomolygó valaminek, amit közkeletűen hitnek szokás nevezni. A búcsújáróhelyek úgy hasonlítanak egymásra, mint mondjuk a fürdővárosok, de mindegyikben van valami eredeti alkotóelem, ami másutt nem található meg. Egy lokálpatrióta hívőben pedig (főként, ha még némi kreativitás is szorult belé) természetes a vágy, hogy ezt a különleges vonást megtalálja, netán megalkossa. Markaz határában, a Mátrába felkapaszkodó turistaút mentén például erdei Mária-oltárokat látni a fákra erősítve: a technikát a madáretetők kihelyezése ihlette, a szándékot a túrázásra is hajlamos zarándokok odacsalogatása.

Így aztán a devecseri-kolontári csoda kapcsán sem azon tűnődik el az ember, hogy ha már az égiek mindenképp csodát akartak tenni, miért a kegyhelyet mentették a hömpölygő vörösiszap elől, s miért nem az emberéleteket. Kerényi József építész úrtól tudom: a tanyákat az Alföldön is a pár méteres, olykor néhány centiméteres magaslatokra telepíti az évszázados tapasztalat. Olykor ezt szabad szemmel nem is észlelni, aztán könnyen csodát is kiálthat az idegen, hogy a földek mindenütt belvízben állnak, a tanya meg nem. Nem ismerem a szóban forgó dunántúli helyszínt, de úgy képzelem, hogy azt a bizonyos Mária-kutat is ösztönösen magaslatra emelték – ezért kerülte el az ár. Elemi (vagy nem elemi) csapások idején persze jó a csodában vagy a gondviselésben bizakodni – főként, ha a devecseri kőkereszt 1870-es vésete szerint immár száznegyven éves tradícióra támaszkodhatunk. Így aztán nem is annyira lényeges, hogy a Mária-kút vizétől valóban eltűnnek-e a bőrbetegségek, meg hogy tényleg meggyógyítja-e a hithű zarándokok gyomorrákját (ha valóban így van, a vörösiszap földje hamarosan tejjel-mézzel folyó kánaán lesz) – a lényeges, hogy reménykedni tudjunk egy biztatóbb jövőben.

Csontos János.

Forrás: hirado.hu