FELELŐSSÉGÜNK A TEREMTETT VILÁGÉRT
„Minden általa és érte teremtetett…” (Kol 1,16)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről
BEVEZETÉS
1. A természeti környezet gyorsuló pusztulása és a globális klímaváltozás immár realitás. Hatását az emberek szó szerint saját testükön érzik: hőség és aszály, viharok és heves esőzések, olvadó gleccserek és árvizek, kieső termés és terjedő betegségek. A globális éghajlatváltozás átfogóan veszélyezteti a mai, és még sokkal erősebben az eljövendő generációk életfeltételeit, valamint az emberen kívüli természetet. Biológiai, szociális és térbeli kihatásai ezért komoly kihívást jelentenek az emberiségnek. A kihívásra cselekvően kell válaszolnunk. Isten gondjainkra bízta a teremtést, ezért felelősek vagyunk érte.
2. Az éghajlatváltozás és környezetpusztulás hatásainak már ma is évente sok tízezer ember esik áldozatul főleg a világ legszegényebb területein. Az ivóvíz- és termőtalajkészlet csökkenése – ami a változások egyik következménye – a menekülés és a háborús öszszecsapások egyik fő okává válik, amely szoros kapcsolatban áll a béke és a biztonság kérdésével. Az uralkodó tudományos nézet szerint a globális éghajlatváltozás, aminek jelentős részben és szinte biztosan az ember a kiváltója, visszafordíthatatlanul megkezdődött, és kihatása sok ember, valamint számos élőhely túlélését veszélyezteti.
3. Függetlenül attól, hogy milyen mértékben okozója az emberi magatartás a globális klímaváltozásnak, szükséges az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás. Erre kötelez az előrelátás és a felelősség, legfőképpen amelyet a legkiszolgáltatottabbak és a következő generációk iránt viselünk. A szegényebb országok eddig jóval kisebb mértékben járultak hozzá az éghajlatra káros üvegházhatású gázok kibocsátásához, mint az ipari országok, ugyanakkor az ipari országok könnyebben tudnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Az éghajlatváltozás ezért a globális igazságosság problémájához is tartozik.
4. Jelentős erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy mérsékeljük, és lehetőség szerint elkerüljük a környezetet pusztító, valamint az éghajlatot károsító magatartást, továbbá hatékony stratégiákkal kell alkalmazkodnunk a klímaváltozás körülményeihez. Ahhoz, hogy az emberiség meg tudjon felelni ennek a próbatételnek, mindenkinek részt kell vállalnia ebben a feladatban. Az előttünk álló kihívás jelentős, de értékeken alapuló cselekvésünk és önmérséklésünk által a helyzet pozitívan befolyásolható.
a) Assisi Szent Ferenc az ökológia művelőinek védőszentje
5. II. János Pál pápa Assisi Szent Ferencet 1979-ben az ökológia művelőinek védőszentjévé nyilvánította. Szent Ferencben mélységes tisztelet és csodálat élt a megtestesülés titka iránt. A hagyomány neki tulajdonítja az első betlehem megalkotását is az itáliai Greccióban. Legnépszerűbb és legismertebb műve a „Naptestvér éneke” vagy a „Naphimnusz”1 nem egyszerűen romantikus gyönyörködés a természet szépségeiben, hanem Ferenc belső lelki érésének gyümölcse, életének végén, testi és lelki szenvedések között megszülető ének. A költemény Istent mindenható, fölséges és jóságos Teremtőnek ismeri el, akit az ember a teremtményekért és a teremtmények által dicsér. Szent Ferencet méltán sorolják azok közé a szentek és híres emberek közé, akik különös tisztelettel viseltettek a természet mint Isten által az emberiségnek adott adomány iránt […]. Ferencnek különös érzéke volt Isten minden teremtménye iránt és szinte büszke belső késztetéssel írta a Teremtmények énekét, akik által – különösen a naptestvér, a holdnővér és a csillagok által – a legfölségesebb, mindenható és jóságos Úrnak megadta a neki kijáró dicséretet, tiszteletet és minden áldást.2
6. Szent Ferenc a teremtett világgal szembeni keresztény magatartás középpontjára mutat rá. A teremtés Isten embernek szánt ajándéka, Isten és ember találkozásának színtere, amelynek Istentől rendelt célja van. A környezet megóvása ezért több, mint a jelen és a jövő generációk méltó életkörülményeinek biztosítása, hiszen az ember Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal való kapcsolata egységet alkot. A keresztény ember ugyanakkor a természeti környezet megóvásakor minden jóakaratú emberrel kész együttműködni, hiszen ez nem más, mint aközjó, vagyis az emberi méltóság védelme és előmozdítása.
b) A körlevél szerkezete és célja
7. A jelen körlevél az embernek a teremtett világgal való kapcsolatát vizsgálja és a keresztény hagyomány, valamint az Egyház tanítása alapján a felelős cselekvés alapjaira és kulcspontjaira kíván rámutatni. Az első rész a környezeti problémák természettudományos megközelítését adja, a második részben a válaszadás filozófiai és teológiai alapjai, valamint az egyház társadalmi tanításának a témához kapcsolódó legfontosabb elemei kerülnek bemutatásra. A harmadik rész egy olyan gazdaságetikai modellt mutat be, amely a teremtett világot a közjó részeként szemléli és így megőrzését nem kizárólag a piaci elvek alapján látja biztosítottnak. A negyedik fejezet pedig az előzőekre épülve az egyház lelkipásztori szolgálatát mutatja be, amely szerint a hiteles Krisztus-követésnek a teremtett világ értékeivel való egyéni és közösségi kapcsolatainkban konkrétan is meg kell mutatkoznia.
1. A KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁS: TERMÉSZETTUDOMÁNYOSSZEMPONTOK
1.1 A környezeti problémák természete
a) Az ökológiai válság bizonyítékai
8. A világ mérvadó tudósai, szakemberei, szervezetei és vallási vezetői ma már széleskörűen egyetértenek abban, hogy súlyos környezeti válsággal nézünk szembe, és hogy ennek okai végső soron az emberi tevékenységben keresendők. Az ezt megkérdőjelező álláspontok – még ha a sajtó gyakran jelentős terjedelemben számol is be róluk – a tudományos életben elenyésző kisebbségben vannak. Hangoztatásuk, népszerűsítésük mögött a legtöbb esetben csupán önzés, gazdasági vagy politikai érdekek húzódnak. A tudomány természeténél fogva az egyes jelenségek pontos magyarázatát, a várható fejleményeket vagy a különböző okok súlyát illetően természetesen lehetnek nézetkülönbségek, amelyek szükségesek is ahhoz, hogy megfelelő mélységben megértsük és feltárjuk ezeket a folyamatokat. Felelősen gondolkodva azonban ma már nem lehet elhárítani vagy megkérdőjelezni a környezeti rendszerek válságának tényét, és az ember felelősségét a jelen helyzet kialakulásában.
9. Minden jelentős, megbízható, független szervezet és felmérés a természeti rendszerekben végbemenő, alapvető működésüket fenyegető, egyre gyorsuló változásokról számol be.3 A fajok kihalásának sebessége napjainkban ezerszerese a természetes folyamatokkal magyarázhatónak és a földtörténetileg jellemzőnek, a jövőben pedig akár a jelenlegi tízszeresére is felgyorsulhat.4 Évente több ezerre tehető azon fajok száma, amelyek véglegesen és visszafordíthatatlanul eltűnnek Földünkről, jelentős részük anélkül, hogy megismertük, vagy a tudomány leírta volna őket. 1970 óta az ökoszisztémák állapotában 30 százalékos romlás ment végbe, azaz 35 év alatt elvesztettük a természeti rendszerek közel harmadát vagy teljes eltűnésük, vagy a megmaradó rendszerek rosszabb állapotba kerülése (degradálódása) révén.5 A mérsékelt övi ökoszisztémák 70 százalékát már tönkretettük vagy súlyosan átalakítottuk,6 a trópusi esőerdők irtása pedig az utóbbi évtizedekben olyanmértékben felgyorsult, hogy az 1990 és 2005 közötti időszakban évente legalább 100 ezer négyzetkilométer (Magyarország teljes területénél nagyobb) erdőterület tűnik el az ezeknek az erdőknek otthont adó dél-amerikai, afrikai és délkelet-ázsiai régióból.7 1750 óta, 250 év alatt kb. harmadával, 280 ppm-ről 380 ppm-re nőtt az üvegházhatású légköri szén-dioxid koncentrációja, ilyen sebességű változás soha korábban nem volt tapasztalható.8
10. Mindezek – az itt csak kiragadott példákkal illusztrált – változások elegendő bizonyítékul szolgálnak ahhoz, hogy egyértelműen kimondjuk: a természeti rendszerek ember általi átalakítása olyan mértéket öltött, amely mára felborította azok működési folyamatait, földtörténeti léptékben is páratlan sebességű változásokhoz vezetett, és ezzel – állat- és növényfajok sokasága mellett – bizonytalanná tette a bolygónk élő rendszereitől függő emberiség jövőjét is.
b) A legfontosabb környezeti problémák
11. A természetbe való mértéktelen beavatkozásunk következtében a környezeti válság jelenségei ma már szinte mindenhol tapasztalhatók. A globális léptékű erdőirtások, a természetes élőhelyek megsemmisítése és átalakítása egyre fokozódó ütemű fajkihaláshozvezetnek. Ebből a szempontból a biológiai sokféleség, az ún. biodiverzitás egyik legjelentősebb hordozóinak, a trópusi esőerdők rohamos csökkenése a legriasztóbb. Ezekben az ökoszisztémákban található a Földön élő fajok közel fele.9 A biológiai sokféleségcsökkenése azonban nem csupán távoli országok problémája: a leginkább veszélyeztetett élőhely típusok között nem pusztán számos európai közösség található (pl. mediterrán erdők és tengerparti társulások), de Magyarország őshonos társulásainak egy része (pl. gyöngyvirágos tölgyesek, erdős-sztyeppek) is az eltűnés határán áll. Hazánkban mintegy 1100 veszélyeztetett faj található, melyek megfelelő intézkedések híján rövidesen kihalhatnak.10 Abiológiai sokféleség megőrzése nem csupán azért fontos, mert – ahogyan a Magyar Katolikus Püspöki Kar 2003-as „Az Élet kultúrájáért” körlevele is leszögezi – a teremtmények, mint Teremtőjük szándékának kifejeződései, önmagukban rejlő értéket hordoznak11, hanem a biodiverzitás fennmaradása az élő rendszerek stabil működése, és így az ezektől függő emberiség szempontjából is elengedhetetlen. Az emberiség számára megfelelő természeti környezetet csak a jelenlegihez hasonlóan sokszínű, gazdag ökoszisztéma tud biztosítani.
12. Hasonlóan súlyos problémát jelent a vizek helyzete. A folyók, tavak elszennyezése és átalakítása világszerte súlyos gond. Az élő vizek hajózó- és szennyvízcsatornákká, víztározókká, ipari tájakká alakulnak át. Ez nem csupán természeti értékek eltűnését, fajok kihalását, ökoszisztémák tönkremenetelét jelenti, hanem a nagy folyó-átalakítások (duzzasztógátak, víztározók) miatt millióknak kell elhagyni lakóhelyüket. A szennyezések és a fizikai beavatkozások ivóvízbázisainkat fenyegetik, emberek tömegei veszítik el a folyókhoz, tavakhoz kötődő megélhetésüket. A világtengerek állapota is aggasztó. A nagy olaj- és egyéb szennyezések mellett a folyókkal bemosódó anyagok, a túlhalászat, a tengervíz kémiai megváltozása (savasodása) és melegedése egyes területeken katasztrofális hatásokkal járt, gyakorlatilag halott tengerrészeket, pusztuló korallpadokat, megfogyatkozott halállományt okozott.
13. Felszíni vizeink sebezhetőségét Magyarországon, ahol vizeink 95 százaléka a határainkon túlról érkezik, különösen élesen tapasztaltuk meg az elmúlt évek eseményei – a Duna elterelése a Szigetközben, a tiszai ciánszennyezés, az egymást követő árvizek, a Rába habzása, a Balaton vízszintingadozásai stb. – kapcsán. Mi sem bánunk azonban kellő gondossággal élővizeinkkel, ipari létesítményeink csakúgy, mint mi magunk mindennapjaink során, súlyosan szennyezzük, pazaroljuk a klímaváltozás nyomán egyre inkább felértékelődő vízkincsünket. Nincsenek biztonságban a felszín alatti vízkészletek sem, a szennyezések, a túlzott kitermelés (pl. ásvány- vagy termálvíznyerés céljából) ezeket is fenyegetik.
14. A levegőszennyezés nyomán városaink sokszor az egészségre veszélyes környezetté válnak. A lakossági fűtés vagy az ipari tevékenységek ugyan szintén hozzájárulnak ehhez, de ma már elsősorban a közlekedés tehető felelős azért, hogy a különböző szennyező anyagok túl magas, időnként közvetlen veszélyt jelentő töménységben vannak jelen a városok levegőjében. A növekvő motorizáció ára a légúti panaszok, az allergiás, asztmás megbetegedések ugrásszerű megnövekedése, különösen a gyerekek körében. A 70-es évek eleje óta több mint százszorosára nőtt a hazai asztmás megbetegedések száma,12 az Európai Bizottság felmérése szerint Magyarországon átlagosan 3 évvel élünk rövidebb ideig a levegőszennyezés miatt.13
c) Az éghajlatváltozás
15. Kiemelten kell foglalkoznunk a globális klímaváltozás kérdésével. Bár időről időre történnek – elsősorban politikai vagy gazdasági indíttatású – kísérletek az emberi tevékenység szerepének jelentős alábecslésére, a világ mérvadó klímakutatói egyetértenek abban, hogy a természetes folyamatoknak ugyan van szerepe bolygónk éghajlatának változásában, de az a sebesség és mérték, ahogyan ez a jelenben bekövetkezik, a természetes okok semmiféle kombinációjával nem magyarázható. A klímaváltozásért tehát döntő többségében az emberiség által az atmoszférába kibocsátott ún. üvegházhatású gázok (ÜHG-k) felelősek. Ezek a légkörben maradva a Napból érkező és a földfelszínről visszaverődő sugárzást – ahogy koncentrációjuk növekszik – egyre kevésbé engedik kijutni az űrbe. Ehelyett a hőt az atmoszférán belül tartják, növelve annak átlagos hőmérsékletét és energiatartalmát. Ilyen gázok elsősorban a szén-dioxid, de fontos szerepet játszik a metán, a dinitrogénoxid, illetve a magaslégköri ózonréteg koncentrációjának csökkentéséért („ózonlyuk”) is felelős halogénezett szénhidrogének („freon gázok”).
16. A szén-dioxid elsősorban a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) elégetése révén kerül a légkörbe. Tekintve, hogy energiafelhasználásunk – így az elektromos energia – döntő többségét (globálisan mintegy 80 százalékát) ma még ilyen forrásból fedezzük, szén-dioxid kibocsátásunk végső soron az elhasznált energia mennyiségével arányos, fordítsuk azt közlekedésre, világításra, fűtésre, szállításra, anyagi javak előállítására, vagy bármi egyébre. Az energiatakarékosság ezért a természeti környezet megóvásának egyik legfontosabb eszköze. A szén-dioxid szint növekedéséhez emellett az erdőirtások is hozzájárulnak, egyrészt a bennük raktározott szén-dioxid jelentős részének felszabadítása, másfelől szénmegkötő kapacitásuk felszámolása révén. Az erdők megőrzése világszerte ezért valamennyiünknek, nemcsak a nagy erdőterületekkel rendelkező államoknak az érdeke. A metán forrása a növekvő húsfogyasztás kielégítése érdekében folytatott tömeges állattartás, a szilárd hulladékok felhalmozódása és lebomlása, egyes mezőgazdasági tevékenységek (pl. rizstermesztés), a biomassza égetése, illetve a fosszilis energiahordozók (elsősorban a földgáz) bányászata, szállírása és elégetése. A dinitrogén-oxid számos forrásból, köztük pl. a műtrágyahasználatból származhat, a halogénezett szénhidrogének pedig a harmincas évektől mesterségesen előállított, hűtőszekrényekben, hajtógázokban, a műanyagiparban alkalmazott vegyületek, melyeket a 80-as évektől kezdve – ózonréteg-károsító tulajdonságaik miatt – fokozatosan kivontak a forgalomból, így a klímaváltozás kapcsán a jövőben kevésbé kell számolnunk velük, azonban az ezeket helyettesíteni hivatott vegyületek sokszor ugyancsak üvegházhatásúak.
17. E gázok üvegházhatása nyomán a légkör egészét érintő változások következtek be, melyek a jövőben előreláthatólag erősödni fognak. A földfelszín átlaghőmérséklete a megbízható és átfogó mérések kezdete, az 1860-as évek óta 0,7 şC-kal emelkedett. Ez az átlaghőmérséklet-növekedés 2100-ig, a klímaváltozás megállítása érdekében hozott intézkedésektől függően elérheti 2–6 şC-ot.14 Az átlaghőmérséklet emelkedése nem azt fogja jelenteni, hogy a Földön mindenhol egy kicsit melegebb lesz. Egyes területeken, például a sarkvidékeken, a melegedés az átlagot messze meghaladhatja. Máshol az összetett légkörzési rendszerek átalakulása, és az óceáni áramlások irányváltoztatása miatt nem, vagy alig lesz tapasztalható változás. Megváltozik a csapadékeloszlás, egyes vidékeken pusztító aszályok állandósulhatnak, máshol pedig özönvízszerű esőzésekre és áradásokra lehet számítani, sőt, különböző időpontokban egyes területek akár mindkét jelenséggel szembe kell, hogy nézzenek. Általában is gyakoribbá válnak egyes szélsőséges időjárási jelenségek, a trópusi és szubtrópusi területeken pedig egyre gyakoribbá és erősebbé válhatnak a New Orleans-t 2005-ben sújtó Katrina hurrikánhoz, vagy a 2003 nyári európai hőhullámhoz hasonló időjárási jelenségek. A hőmérséklet emelkedése nyomán a sarkvidéki jégsapkák gyorsuló ütemben olvadnak, ami a nem úszó típusú jég olvadása esetén, továbbá a hőtágulás következtében a tengervízszint megemelkedését idézi elő, súlyosan veszélyeztetve egyes alacsonyan fekvő területeket, pl. kis óceáni szigetállamokat, vagy tengerparti síkságokat és mélyföldeket (Hollandia, Banglades, Kelet-Kína stb.). A magashegyi gleccserek visszahúzódása az innen eredő folyók vízjárására gyakorolhat kedvezőtlen hatást, csökkentve vízhozamukat a nyári, aszályos időszakokban, emberek százmillióinak ivóvízellátást fenyegetve.
18. Magyarországon a klímaváltozás legvalószínűbben 2–2,5 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést, és a csapadékátlag 5–15 százalékos csökkenését hozza magával a XXI. század közepéig. A hőmérséklet növekedése különösen a nyári hónapokra lesz jellemző, egyre több forró, kánikulai napra és időszakra kell számítanunk. Mindez nemcsak a mezőgazdasági termelésre és az emberi egészségre nézve súlyos fenyegetés, hanem a természetes ökoszisztémák egy része sem fog tudni alkalmazkodni a változó klímához, így fajok és társulások sokasága tűnhet el. 15
d) Az erőforrásválság
19. A Föld növekvő népessége, valamint a korlátlan gazdasági növekedés paradigmája együttesen hatványozottan növekvő erőforrás- és nyersanyag-felhasználást kíván meg, a bolygó nem megújuló energiaforrásai pedig végesek és kimerülőben vannak. A mai nyugati társadalom erőforrásigénye, akár az egyéni akár a szervezett élet területeit vesszük is figyelembe, rengeteg energiát kíván. A városok fenntartása éppúgy erőforrás-igényes, mint a mezőgazdasági termelés. Ez utóbbi 10 kJ energiát használ el 1 kJ emberi fogyasztásra alkalmas tápanyag előállításához. A globális ellátóláncok szintén nem megújuló forrásokon alapulnak, a közlekedés pedig 95 százalékban olajalapú.
20. A nem megújuló energiaforrások hatványozott kitermelése és felhasználása miatt ezek a források egyre drágábbak és nehezebben hozzáférhetőek a szegényebb népcsoportok és államok számára. A fosszilis források kifogyása olyan gyors, hogy kiváltásuk már nem lehetséges zökkenőmentesen. Fogyásukkal egyaránt nehézségekbe ütközik a globalizált gazdaság, a nagy népsűrűségű városok fenntartása és a bolygó népességének élelmezése. A civilizáció jelenlegi erőforrás-felhasználási üteme és erőforrás-szerkezete nem fenntartható.
1.2 A környezeti krízis okai
21. Sokáig abban a tévhitben ringattuk magunkat, hogy a környezeti problémák oka a nem megfelelő technológiák alkalmazása, és a technika fejlődése majd automatikusan megoldja valamennyi gondunkat. Ez a technológiai optimizmus ma már nem tartható. Természetesen ki kell használni az új, alternatív, környezetkímélő technológiákban rejlő valamennyi lehetőséget, azonban nem hihetjük, hogy ez önmagában alkalmas lesz a válság megoldására. Annak okai ugyanis sokkal mélyebben húzódnak.
22. Egész gazdasági berendezkedésünk a korlátlan növekedésen és az ezt megteremtő kíméletlen piaci versenyen alapul. A növekedési kényszer egy véges térben, amilyen a Föld is, óhatatlanul problémákhoz vezet. Mivel a gazdasági, pénzügyi logika diktálja a politikai döntéseket és gyakran társadalmi értékítéleteinket is, ezért hajlamosak vagyunk eltekinteni a gazdasági növekedés azon közvetett költségeitől, amelyek más területeken, a természeti környezetben vagy a szociális szektorban hosszú távon jelentkeznek. A globalizáció folyamatával ezek a hatások felerősödnek. A globális térben korlátozás nélkül áramló tőke szigorú versenyre kényszeríti az egyes országokat, amelyek sokszor környezeti és munkaügyi szabályozásuk gyengítésével, az egészségügyre, az oktatásra és a szociális ellátásokra fordított források visszafogásával igyekszenek vonzóvá tenni magukat a befektetők számára. Ez a fejlődési út azonban hiába növeli ideális esetben a nemzeti összterméket, az állampolgárok számára számos esetben az életminőség romlását, a társadalmi kohézió csökkenését, a vagyoni különbségek növekedését, a hozzáférhető közszolgáltatások minőségének kettészakadását, a törvény előtti egyenlőség gyengülését és a szolidaritás elvének elhomályosulását jelenti, ami a természeti környezet pusztulását is magával hozza.
23. Ha nem tudunk változtatni életfelfogásunkon és életformánkon, akkor mi magunk is ennek a globális válságnak az okai vagyunk. Túl sok erőforrást használunk el, és túl sok szennyezést bocsátunk ki annak érdekében, hogy az anyagi javak gyarapításának kétes örömeit megszerezzük magunknak. Egyre nő ökológiai lábnyomunk, vagyis az a produktív földterület, amelyre az általunk elfogyasztott, elhasznált dolgok előállításához és a képződő szennyezéselnyeléséhez szükség van.16 A Föld méreteinél fogva azt hihetjük, hogy hatalmas területek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy élelmünket, ruházatunkat, lakásunkat, különböző fogyasztási javainkat, az elhasznált energiát előállítsuk, és ugyanezek a területek a kibocsátott szennyezést is elnyeljék. Ez azonban nincs így. Ma minden ember csupán 1,8 hektárnyi (100 × 180 m) területtel rendelkezik minderre a bolygó szárazföldi felszínéből (az örök jéggel borított területeket és a nagy sivatagokat leszámítva). Ennél közel negyedével többet, mintegy 2,2 hektárt használunk fejenként, azaz jelenlegi fogyasztási szintünk fenntartásához a Földnél negyedével nagyobb bolygóra lenne szükségünk. Belátható, hogy ez a helyzet hosszú távon nem tartható fenn.17
a) A teremtés javait igazságtalanul osztjuk el
24. Ez a túlzott erőforrás-felhasználás és szennyezés-kibocsátás azonban korántsem egyenletesen oszlik meg a világon. Egyes országok lakói végtelenül pazarló módon bánnak közös adományunkkal, a Föld természeti erőforrásaival. Az Egyesült Államok minden egyes lakosa átlagosan több mint 10 hektár területet venne igénybe, de Nyugat-Európa polgárainak 6–8 hektáros ökológiai lábnyoma is magasan a rendelkezésünkre álló szint fölött van. Nem lehetünk nyugodtak mi, magyarok sem. Átlagosan a fenntartható szint kétszerese ökológiai lábnyomunk, azaz ahhoz, hogy a Föld minden lakója azon a szinten élhessen, ahogy mi, két bolygóra lenne szükség. Többségünk jóval többet használ el a Föld javaiból, mint amennyi jutna.
25. A másik oldalon a globális Dél szegény, kiszolgáltatott országai állnak, amelyek lakóinak ökológiai térigénye csupán tizedhektárokban mérhető. A világ javainak több mint 80 százalékát a világ lakosainak kevesebb mint 20 százaléka birtokolja és használja fel. A tény, hogy a mi anyagi jólétünk nem idézett elő a jelenleginél nagyobb katasztrófát, csupán az ő szegényes életkörülményeiknek köszönhető. Gazdagságunk az ő rovásukra valósul meg, a fejlődés nyugati útja előttük örökre zárva maradhat. Ökológiai értelemben adósai vagyunk ezeknek az országoknak. Mindeközben gyakran ők vannak a leginkább kitéve például a klímaváltozás hatásainak, az aszályoknak, áradásoknak és hurrikánoknak. A globális Észak gazdag országai jobban tudnak védekezni ezen jelenségek ellen, nem ritkán olyan eljárások által, amelyek tovább súlyosbítják a szegény országok lakóinak gondjait. A szennyező iparágak kitelepítése ezekbe az országokba, mezőgazdaságuk erőszakos átalakítása a helyben szükséges termények helyett a fejlett világ által igényelt, „exportképes” termékekre, vagy az erő pozíciójából folytatott szélsőségesen igazságtalan és méltánytalan kereskedelem minket segít az alkalmazkodásban, a szegény országok rovására.
26. De nemcsak globálisan egyenlőtlen az erőforrások használatának és a szennyezéseknek az eloszlása. Magyarországon is szélsőséges különbségek tapasztalhatók. A társadalom gazdagabb része a nyugat-európai vagy amerikai erőforrás pazarló fogyasztási mintákat követi, ezek valamennyi káros környezeti hatásával. Más embertársaink a legelemibb természeti erőforrásokhoz, környezeti szolgáltatásokhoz (megfelelő ivóvíz és élelmiszer, szennyvíz és hulladékkezelés) sem férnek hozzá, miközben a környezeti károk aránytalanul nagy mértékben sújtják őket. A veszélyes, kockázatos, szennyező tevékenységeket előszeretettel telepítik hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott településekre és régiókba. A szennyezett levegő, talaj és ivóvíz, valamint a rossz minőségű élelmiszerek jelentős mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy ezeken a területeken a lakosság egészségi állapota igen rossz, a várható élettartamok időnként a harmadik világ legelmaradottabb régióit idézik.
27. Más igazságtalanságokkal is szembe kell néznünk. A természet tönkretétele, az erőforrások gyors elhasználása már ma is tapasztalható hátrányos következményekkel jár. A jövőben azonban a jelenleginél is sokkal súlyosabb hatásokkal kell számolnunk. Jelenlegi gazdasági modellünk, anyagi jólétünk árát a jövő nemzedékek fogják megfizetni, tönkretett természet, változó klíma, fogyó természeti kincsek, romló életkörülmények formájában. A nemzedékek közti igazságosság megteremtése nélkül, ami a fenntarthatóság talpköve is, nem tekinthetjük megoldottnak a problémát. Szembe kell néznünk azzal a felelősséggel, amellyel utódainknak, a jövő generációknak tartozunk, hogy olyan, a jelenlegihez hasonlóan élhető, gazdag és csodálatos természeti környezetet hagyjunk számukra, mint amilyet mi örököltünk elődeinktől.
28. Az egyes gazdasági modellek azonban nem önmagukban okozói a környezeti problémáknak. A piac, megfelelő szabályozás, a gazdasági tevékenység erős politikai, társadalmi és erkölcsi beágyazottsága mellett, hatékonyan tudja szolgálni a társadalom jólétét. Ha azonban az eszköz öncéllá válik, ha elfogadjuk a gazdasági logika kizárólagos érvényességét az élet egyre több területén, és a társadalom megszervezését az emberi élet értéke helyett a gazdasági teljesítmény által képviselt értékekre alapozzuk, akkor ez a magatartás kiszolgáltatottá tesz bennünket. A természeti környezettel fenntartható egyensúlyban élő ember javának előmozdításához elengedhetetlenül szükséges a megfelelő gazdasági modell, a szankciókat is tartalmazó jogi szabályozás, de ezek végső alapját és jó működésének garanciáját az ember egyre nagyobb környezettudatossága, megváltozott szemlélete és magatartása jelenti. A környezeti
válság gyökere ugyanis – ahogyan azt II. János Pál pápa 1990-ben, a Béke Világnapjára írt Üzenetében is megfogalmazta – legnagyobbrészt erkölcsi természetű.
„A modern kommunikáció rendkívül összetett módon hat a társadalomra, s ez egy olyan érték szükségességére világít rá, amely első pillantásra talán ellentétesnek tűnik vele. XVI. Benedek pápa szerint a csend nem csupán ellenszere a mai társadalomra jellemző folyamatos, végeláthatatlan információáradatnak, hanem feldolgozásának eszköze. A csend, mivel elgondolkodásra ösztönöz és tisztánlátásra segít, elsősorban úgy tekinthető, mint a világ befogadásának eszköze” – idézi a vatikáni közleményt a Zenit.