Családok zarándokoltak a magyar szent család emlékhelyeihez

Családok zarándoklata a jövő családjaiért – ezzel a mottóval rendezték meg szeptember 24-én a Veszprémi Főegyházmegye családos zarándoklatát a Balaton-parton, melynek célja az volt, hogy a Család évében a magyar királyi szent család emlékhelyeit, kegyhelyeit érintve együtt imádkozzanak a résztvevők egymás családjaiért.

Mintegy százan érkeztek a kora délelőtti órákban a gyalogos zarándoklat kiinduló helyszínére, az alsóörsi Boldog Gizella királyné plébániatemplomba, ahol Szabó János atya, a templom plébánosa imádságra hívta az egybegyűlteket, s beszélt a nemrégiben templommá emelt korábbi imaház védőszentjéről, Gizella királynéról, feladatairól férje, Szent István király oldalán, s a család összetartásában betöltött fontos szerepéről. A zarándokok imádkoztak Gizella csontereklyéje előtt, amelyet az egyházközség a templom ünnepélyes felszentelése alkalmából májusban kapott a Veszprémi Érsekségtől.

A zarándoklat második helyszínén, a káptalanfüredi Boldogasszony-kápolna szabadtéri oltáránál ünnepi szentmisét mutatott be Szabó János atya Szakács Péterrel, az egyházmegye nemrég kinevezett új családreferens lelkipásztorával együtt, aki szentbeszédében egy gyermekeknek szóló tanmese alapján az összefogásról, egymás megsegítéséről, az egymásra figyelés fontosságáról szólt. Ezután a szentmise keretében megáldották az új házasokat. Káptalanfüredről a zarándokok Balatonalmádiba, a tóparti Öregparkba indultak, ahol - mint a Genezáreti-tó partján hajdan a tanítványokat Jézus - jó illatú, finom sült hallal várták őket a szervezők. Az ebéd elköltése után pedig szabad, kötetlen program következett a gyermekek örömére, ugyanis a parkban és a strandon érdekes játékok, pingpong, röplabda várta őket, Szakács Péter atyával pedig még egy kis horgászásra is nyílt alkalom.

Ezután a zarándoklat zárásaként a város Szent Imre-templomának Szent Jobb-kápolnájában (ahol a magyar szent család ereklyéit őrzik) tisztelegtek a zarándokok imával és énekes áhítattal, majd a templomban Csernai Balázs atya megáldotta a gyermekeket. Minden gyermek és fiatal kapott egy gyertyát, amelyet meggyújtottak, s végül valamennyien közös imádsággal, énekkel mondtak hálát a zarándoklat lélekben megújító erejéért.

Toldi Éva/Magyar Kurír

Kovács Ágnes: Rend a lelke- a lélek rendje

Hogyan szabadulhatunk meg azoktól a kacatoktól, amelyek évek óta ránk rakódnak, de valójában már nincs rájuk szükség? Nincs szükség egy rossz „barátra”, egy rossz kapcsolatra, felkérésre vagy megbizatásra. Ha rend van a környezetünkben, az asztalon, a fiókunkban, ha nincsenek zavaró körülmények, akkor önmagunkból is elkezdhetjük kiseperni a lomot. Egész életünk, környezetünk, bensőnk a rendről szól. „Tartsd meg a rendet, és a rend is megtart téged” (Szent Benedek). Dr. Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója Debrecenben, a Szent József Gimnáziumban tartott előadást a közelmúltban. Ebből emelünk ki néhány gondolatot.
Az életnek rendje van
Amikor az ember élete túljut a delén, más értékek kezdenek fontossá válni. Elveszítik értéküket a sallangok. Amikor elindulunk az életben, mások nevelnek bennünket, irányítják életünket. Majd jönnek a munkatársak, a párkapcsolatok, a házasság, a gyerekek… Az élet halad előre, az életnek rendje van. A paraszti kultúrának is rendje volt. Mindenki belenevelődöt a munkába, az életbe, mindennek megvolt a helye a paraszti társadalomban, ahol több generáció csak rendben élhetett együtt, egy házban.

Egy kedves történet szerint az esküvő után a fiatalok beköltöztek a szülői ház tiszta szobájába. Az idős apa gyakran beleszólt a fiatalok életébe, semmi nem volt jó úgy, ahogy azt a fiatalok tették. Így ment ez napról napra. Egyszer a fia megelégelte a zsörtölődést, felkapta az öreget, és kivitte a házból. Kiérve a pitvarba, megszólal az öreg:

– Fiam, tegyél le, én is eddig vittem a nagyapádat!

Minden ismétli önmagát. Minden szerepet újra kell játszani…

A szó rendje
Az év, az ünnepek, a munka, a szórakozás ritmusa rendet tart. Az egyházi életnek is megvan a rendje, de megvan a barátságnak is, ami akkor van rendben, ha igaz barátja vagyok valakinek. A szónak is rendje van. Az ünnep idejére fegyverszünetet tartunk. Másnap kezdődik minden elölről. Rendjén van ez? Nem kellene leülni, megbeszélni? Mennyire éhezik az emberek a vigasztaló, jó szót, amiből bátorságot meríthetnének!
Forrás: Família Magazin

Mécs László: Őszi alkony

Agyvérzése van a Napnak,

némán búcsút int a tájra.

Arany sugár-trombitája

nem harsogja már a fényt.

A Föld-vulkán lárva kérgén

felbűvölte, megérlelte,

mi jót rejtett a Föld lelke:

almát, búzát, bort, mesét.

Nyugodtan megy. Lent a földben

tavasz-álmot hagyott hátra:

gumót, hagymát; fent a fákra

rügyet csókolt és reményt.

Így volna jó egyszer némán:

titok-rügy, tulipán-hagyma

mélyén tavaszt, reményt hagyva,

áldó csendben tűnni el.

1958

Vissza a csendbe, 1976

Szűcs Sándor blogbejegyzése a kereszténységről

Kereszténység: ez még működő márka?

Jönnek a valláspiacra új belépők, és letarolják a régi, megkopott óriást. Szinte minden tingli-tangli szekta vonzóbbnak tűnik és gyorsabban fejlődik, mint bármelyik keresztény felekezet.

A Coca-Colának van talán a legnagyobb és legrégebbi marketing-múltja a modern multik közül – többen is ismerik a világon, mint a Bibliát! A Coca-Cola olyan helyekre is eljutott már, ahol Bibliát még sosem olvastak.

Azonban a branding, vagyis a márkázás tudománya is változik. Az internet és a közösségi média egyik erőteljes hatása, hogy egyre kevésbé éri meg hazudni a reklámban. A marketing már nem a nagyotmondás művészete (vagy gazdasága), hanem kezdi betölteni az eredeti rendeltetését (bár ha becsületesen művelték, régen is így csinálták): célorientált, hatékony kommunikáció, amelynek lényege az értékesítés. Az üzenet célba juttatása, és az üzenet tartalmának értékesítése. És ebben a folyamatban a márka vagy hitelesít, vagy hiteltelenít. Vagy erősíti az üzenetet, vagy gyengíti.

Én úgy látom, az újszövetségben van egy elég nyílt márkázás:„A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek…” (Apcsel 11,26) Mi lett mára ebből a szóból? Politikai-, kulturális-, társadalmi-, szociológiai-, gazdasági jelző?

Pedig eredetileg a görög „krisztiánosz” szó azt jelentette: „olyan, mint Krisztus, Krisztushoz hasonló”. Ez a jelző nem csak és nem elsőrenden a Krisztus tanaival való egyetértésre vonatkozott, mint egy világnézeti vagy kulturális magatartásra, hanem azokat a hívőket különböztette meg, akik a feltámadott Jézus Krisztussal valódi lelki-szellemi közösségben meg is élték a hitüket. Az újonnan született, a természetfeletti, az egymást „szemkiverő” módon szerető, tisztelő és szolgáló, szinte érezhetően nem „evilági” embereket nevezték így.

A Jézus halála utáni évtizedekben a keresztények voltak azok, akiket a „világ” csodált azért, hogy mennyire szeretik egymást és az embereket általában. Akkoriban ennek a márkanévnek eszméletlenül nagy értéke volt! Olyannyira nagy, hogy amikor tiltották és megtorolták a „használatát”, és a „Márkahűséget” halállal „jutalmazták”, akkor is „megérte az árát”!

Mi maradt nekünk a kétezer évvel ezelőtti „márka” hiteléből és erejéből?!

Költői a kérdés. Mindenesetre hatékonyan értékesíteni egy megroggyant, hitelét veszített, erőtlen márkával nagyon nehéz. Jönnek a valláspiacra az új belépők, és letarolják a régi, megkopott óriást. A rendszerváltozás óta ezt éljük: óriási a spirituális szomjúság, de szinte minden tingli-tangli szekta vonzóbbnak tűnik és gyorsabban fejlődik, mint bármelyik keresztény felekezet. Elvesztettük a márkánk erejét. Már mi sem éljük a márkahűséget. Pedig ha megtennénk, ugyanúgy felbolydulnának a városaink, mint amikor Pál betette a lábát bármelyik kisázsiai poliszba.

A megoldás ugyanaz a gazdaságban és a spirituális világban egyaránt: ÉLD A MÁRKÁDAT!

Csak ne felejtsük el az eredeti definíciót: a kereszténység nem szubkultúrát, tradíciót, politikát, viselkedési szokásokat jelent, hanem valódi kapcsolatot az élő Jézus Krisztussal, újonnan születést, folyamatos megszentelődést, sok-sok bűnbánatot, őszinte és önzetlen tettekben is megnyilvánuló szeretetet jelent, és nem csak a felekezetünk tagjai felé, hanem minden ember felé!

Forrás: Apcsel 29

mindennapi.hu

Tv Eger - Hírek

Tv Eger - Hírek

Boldoggá avatták a magyar Bernadetta nővért

Szarajevóban Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa a boldogok közé iktatta az öt drinai vértanú szerzetesnőt, az Isteni Szeretet Leányai Kongregációjának tagjait, közöttük Bernadeta Banja magyar nővért. A szertartáson koncelebrált Udvardy György pécsi megyéspüspök is.

Öt szerzetesnő boldoggáavatása történt meg szeptember 24-én, akik 1941. december 15-én haltak vértanúhalált: Jula Ivanisević horvát házfőnöknő, született 1893-ban; Berchmana Leidenix nővér, született 1865-ben, osztrák származású; Krizina Bojanc nővér, született 1885-ben, szlovén származású; Antonija Fabjan nővér, született 1907-ben, szlovén származású; és Bernadeta Banja nővér, született 1912-ben, magyar származású.

Kovács Piroska Mária nővér, az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció magyarországi tartományfőnöknője még az ünnepélyes avatás előtti napokban beszélt a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában Bernadeta nővér életéről.

Banja Terez 1912. június 17-én született mélyen hívő, katolikus családban, szülei tizenkettedik gyermekeként. Szülei harmadrendi ferencesek voltak, gyakran gyűltek össze náluk közös imára a környéken lakók. Az állatok legeltetése közben szívesen imádkozta a rózsafüzért. Csöndes, szégyenlős kislány volt. Nem szeretett társaságba menni.

Már gyerekkorában vágyott a szerzetesi életre, azt mondta, hogy ha nem engedik el, megszökik. Édesapja azt válaszolta: „elengedlek, ha megnősz”. 1929-ben, 17 évesen édesapja elkísérte az Isteni Szeretet Leányai zárdájába. Ez év decemberében Szarajevóba helyezték, ami akkor idegen föld volt a számára, itt kezdte meg a noviciátust közvetlenül előkészítő jelöltidőt. 1930. augusztus 5-én öltötte magára az isteni Szeretet Leányai ruháját, kezdte meg a noviciátust. Mindenütt kitűnt szorgalmával, munkabírásával, és azzal, hogy válogatás nélkül minden munkát lelkiismeretesen végzett el.

A zsolozsma imádkozása akkor még latin nyelven történt, ez elég nehéz volt neki. Azt írják róla, „inkább szívvel imádkozott, mint ésszel.” Egyik nővértársa így emlékezik rá: „Bernadetten látszott, hogy örömmel vállalja a szerzetesi életet, ezt az életformát, az áldozatot és szilenciumot. Csendes volt és kiegyensúlyozott. Arcán mindig ott volt a mosoly.”

1938 végén, Bernadett édesapja súlyosan megbetegedett. Utolsó kívánsága az volt, hogy láthassa szerzetesnő lányát. Megkérdezte tőle: „Te boldog vagy?” Bernadett válasza: „Boldog vagyok, édesapám! Hát nem látod, hogy végtelenül boldog vagyok!”

1941 áprilisában fejvesztve menekült a jugoszláv kormány a lebombázott Belgrádból. A kis Bernadett nővér nem zavartatta magát, amikor öt napig kellett etetnie a halálra rémült minisztereket, feleségeiket és gyerekeiket. Amikor kitört a II. világháború, Pale visszhangzott a lövöldözésektől. Két ilyen éjszaka után és tíz nappal a nővérek elfogatása előtt Bernadett nővér összetett kezekkel kérte Apolónia nővért, hogy helyettesítse és maradjon Paléban. Nagyon félt és szeretett volna Szarajevóba menekülni.

1941. december 11-én szerb félkatonai alakulatok mind az öt szerzetesnőt elfogták és Goražde irányába hurcolták. Kirabolták és felgyújtották Paléban a Mária Otthont. Ekkor kezdődött a nővérek négy napos keresztútja: hidegben és hóban, megfelelő ruházat nélkül Sjetlináig hurcolták a kihallgatásoktól meggyötört szerzetesnőket. Társaitól elválasztva itt vették őrizetbe az út fáradalmaitól legyengült 76 éves Berchmana nővért.

A többi négy nővért tovább vitték Goraždéba, és december 15-én, egy kaszárnya második emeleti helyiségében zár alatt tartották őket. Még aznap éjjel rájuk törtek. A nővérekre vetették magukat, akik, hogy emberi méltóságukat és tisztasági fogadalmukat megőrizzék, minden erővel védekeztek. Hogy támadóik kezéből megszabaduljanak, a második emeleti ablakból a mélybe vetették magukat. Támadóik döbbenten utánuk eredtek és az erősen sebesült, de még élő nővéreket késszúrásokkal halálra döfték, holttestüket a közeli Drina folyó partján hagyták.

A bátor szerzetesnők mártírhaláláról szóló hír nagyon gyorsan elterjedt. A boldoggáavatáshoz szükséges egyházmegyei eljárást 1999-ben Szarajevóban megindították és három év múltán eredményesen lezárták. A teljes dokumentációt ezután Rómába, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjába vitték. 2011. január 14-én írta alá XVI. Benedek pápa a boldoggáavatási dekrétumot.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(tzs)

Dr.Mátyás István: Makovecz Imre a világról

Makovecz Imre a világról

2010.07.26

Az idén hetvenöt esztendős, súlyos betegen is dolgozó Makovecz Imre cigány falut épít azoknak a romáknak, akiknek a házát romba döntötte az árvíz.

Vallja: a sporttól az egészségügyig mindent átszövő pénzuralomtól csak hozzáállásunk gyökeres megváltoztatásával lehet szabadulni. A világszerte elismert Makovecz Imre cége az elmúlt években tönkrement.

- Jól van?

- Nem vagyok jól.

- Jön-megy, lendületesen dolgozik...

- Hozzászoktam.

- Mikor beléptem ide, úgy éreztem, befogad az épület. Körülöttünk gombamód szaporodnak lakóparkok, irodaházak, áruházak, de azokban idegennek érzi magát az ember.

- Mert a diktatúra elidegenít.

- Diktatúrában élünk?

- A pénz ural mindent, ezt mindannyian tudjuk, miközben eljátsszuk a demokráciát.

A közbeszerzési rendszer korrupt. Az kapja meg a munkát, aki a legtöbbet adja vissza a megrendelőnek. Aki megnyeri a pályázatot, olyan alvállalkozókat alkalmaz, akik a legtöbb pénzt adják neki vissza. Ez egyre rosszabb minőséget hoz. Az én szakmámban is érvényesül a pénzdiktatúra parancsa: vedd meg az újat, dobd el a régit! Ezért mind silányabb tárgyakat

és eszközöket hoznak létre. Például sorra építik be a műanyag ablakokat, amelyek teljes zártságot eredményeznek, így az épületek belül penészesek lesznek... öt év múlva a műanyag összevissza reped, s azt a funkciót sem képes betölteni, amit egy öreg faablak. A penészedés megakadályozására masinákat helyeznek el a homlokzaton, s mindez valakinek nagy haszonnal jár.

A pénzuralom velejárója a számítógépes tervezés is, amely nagyon megváltoztatta az építészetet. Mert hogyan is néz ki eredetileg ez a dolog? Adottak a funkciók, a helyszín s az emberek, akiknek az épület készül. A létesítményről az építésznek átfogó víziót kell teremtenie, majd ezt lebontani részletekre. A számítógéppel való tervezés azonban ennek éppen fordítottja: a részletekből rakják össze az egészet, amely végül olyan lesz, ahogy a számítógépes program előírja. Az épületek a pénzpiac forgatókönyvei szerint készülnek, s a végeredmény majdhogynem közömbössé válik. Az a

lényeg, hogy ki mennyi pénzt tud hazavinni.

- De miért nevezi ezt diktatúrának?

- Mert átsző mindent. Megjelenik a könyvkiadásban is. A kiadó csak annak a könyvét teszi ki a kirakatba vagy az újdonságok közé, aki ezért külön fizet. Azért nem látni a könyveimet a kirakatokban, mert én nem fizetek. A Londonban vagy Berlinben megjelent Makovecz-albumokat sem lehet látni a magyar könyváruházakban. Mostanában van dolgom az egészségügyi rendszerrel is. A kórházak kiszolgáltatottak a gyógyszergyáraknak, akik osztalékot fizetnek nekik bizonyos gyógyszerek alkalmazása esetén. Jelen van ez a szemlélet a sportban is. Az, hogy a bíró a világbajnokságon a felső kapufáról a gólvonalnál ötven centivel beljebb becsapódó labdára azt mondja: kapufa, ebben a világban szerintem nem azt jelenti, hogy a bíró hülye. Azt jelenti, hogy pénzért az egyik fél javára akarja eldönteni a meccset. Mert ez a világ így működik. S ha így működik, mit mondunk egy gyereknek, ha arra kíváncsi, miért kell élni, miért jött erre a világra. Pedig tőlünk várja a választ. A pénz korlátlan uralma mindent felszámol, ami az életet életté

teszi. Még a Miskolc fölötti árvízkár is összefügg ezzel.

- Hogyan?

- Végigömlött a víz a völgyeken, és mindent elmosott, mert nem volt hová mennie. Ugyanis a Felsőzsolca melletti árteret, amelyet korábban lápos legelőként használtak, elzárták a víztől, és eladták a multiknak, akik teleépítették. Kíváncsi lennék, hogy aki eladta az árteret, milyen büntetést

fog kapni ezért. Remélem, lesz ennek következménye itt, a földön is. A pénz hatalmi pozícióját meg kell változtatni. Ha ez nem sikerül, Magyarország teljesen leépül erkölcsileg, szellemileg és anyagilag. Az én cégem is emiatt ment tönkre.

- Tönkrement a cége?

- Hát persze. Gondolja el, befejezünk egy munkát, amelyen húsz-huszonöt alvállalkozó dolgozott, s mikor benyújtom a számlát, a végösszeg huszonöt százalékát ki kell fizetnem az államnak. És a megrendelő nem fizet. S mikor a második-harmadik ilyen történik, a vállalkozás tönkremegy. Tehetséges, fiatal építészeket el kellett küldenem emiatt.

- Mit lehet tenni?

- Hadd mondjak saját példát! Csíkszeredába katolikus templomot kellett terveznem. Mikorra odamentem, a plébános úr kirakott egy papundeklit, a tetejét felvágta, hogy abba lehessen pénzt bedobni a templomra. Láttam egy öregasszonyt, aki odament, a zsebkendőjét elővette, széthajtotta, és a lejecskéjét bedugta a dobozba. Rögtön tudtam, nem kérhetek pénzt. Mármost ha az ember ingyen dolgozik, pénzt ad. Az embereket ugyanis ki kell fizetni.

Már épült a templom, mikor elterjedt a városban, hogy a Makovecz csak eljátssza Róbert bácsit, ugyanis az Orbán Viktortól zsebbe kapott harmincmilliót. Ezt elmeséltem Kairóban az akkori

magyar nagykövetnek, aki korábban a titkosszolgálat egyik vezetője volt.

Elnevette magát, azt mondta, ez a suttogó rágalmazás is titkosszolgálati munka. A világ ilyen.

De akkor is a jó utat kell járni. Mert ez az út a világosság felé vezet. A másik meg a sötétség felé.

- Nincs középút?

- A legundorítóbb a világosság és a sötétség keveredése, a szürkeség. Annál az egyértelmű sötétség is jobb. A sötétség az ármányé. A világosság a megváltó Krisztusé. A kettőt összekutyulni nem szabad. Választani kell. Egy életünk van, nem lehet szórakozni. Én már a hetvenötödikben járok, nem vagyok egészséges, és a világosság útján akarok menni.

- Most min dolgozik?

- Erdélyben egymás után tervezem a templomokat. Egy kis kápolnát építek Mártélyra. A Felvidéken városok revitalizációjával foglalkozom, kemény politikai ellenszélben; de nem baj, ilyenkor eszembe jut, hogy megépült a kolozsvári református templom is. Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt,

míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült, Funar ide vagy oda. Most azonban elsősorban az árvízkárosultak érdekelnek. Jelentős részük cigány. Felsőzsolca fölött egész telepük volt, és vállaltam, hogy tervezek oda egy új cigány falut.

- Miért ezt a részt vállalta?

- Mert ez a legnehezebb. Ezt a szerencsétlen népet is a pénzuralom tette tönkre, nemcsak anyagilag, morálisan is. Gyerekoromban öreganyám azt mondta: csak az oláhcigány lop, de az is csak almát.

A csősznek sós puskája volt: sódarabok voltak benne sörét helyett, és ha valakit seggbe lőtt, abba

belement a só, ordított kegyetlenül, de nem lett nagy baja, Viszont megdagadt a seb, és nem bírt ráülni, úgyhogy meg lehetett találni később a tolvajt. Akkoriban még létezett cigány kovács, teknővájó, rézműves. Egy csomó foglalkozásuk volt, és vajdák vezették őket, vagyis működött a belső közigazgatási rendszerük. Mindezt azóta felszámolták, a kultúrájuktól is megfosztották őket, azzal a hazugsággal, hogy a cigány ugyanolyan, mint a többiek. Miért lenne ugyanolyan?

Más a tradíciója, a gondolkodása, a temperamentuma. Mára szörnyű mélyre süllyedt a cigányság. Felsőzsolca táján elhordták a töltésekről a homokzsákokat, szigetet raktak belőle maguknak,

generátorral áramot fejlesztettek, úgy nézték a nagy képernyős tévéjüket.

Olyan gyors motorcsónakon közlekedtek, amelyet a rendőr nem bírt utolérni, és mikor eljött az este, az összedűlt házakat kifosztották. Persze ilyen esetekért nem kell vidékre menni. A napokban megállít a ház előtt egy ember, hogy fel tudnék-e váltani egy százast. Nyúlok a zsebembe, és mondom, hogy nincs. Erre azt kérdi: egy ezrest két ötszázasra? Találtam egy ötszázast,

elővettem, mire kitépte a kezemből, beugrott a kocsijába, és elhajtott. Ott álltam megkövülten. Miféle ember ez? Miféle értékrendje van? Milyen úton jár? Hová tart? Hová süllyedt? Mit gondol a másik emberről? Akkor érzi magát embernek, ha sikerül becsapnia a másikat, nem pedig akkor, ha segít neki?

- Az új telep tükröz majd valamit az eredeti kultúrájukból?

- Még nem jutottunk odáig, hogy erről tárgyalhassunk. Mindenesetre a bodegáik helyett negyvennégy négyzetméteres házakat kapnak, amelyekben lesz szoba, konyha, fürdő, kamra, központi fűtés, gáz, víz, áram. De úgy fogjuk intézni, hogy a házak eladhatatlanok legyenek. Korábban ugyanis a Beregben rendszeresen megtörtént, hogy az új házat eladták, és megint csináltak

maguknak egy bodegát.

- Mi a reménysége önmagával kapcsolatban?

- Hogy még egy darabig dolgozhatom.

- És aztán?

- Aztán meg kell halni.

- És aztán?

- Arról nincsenek konkrét információim. Csak arról, ami mögöttem van.

- Mi villan eszébe, ha visszagondol?

- Karácsony kilencéves koromban: az ostrom, amikor az oroszok körülvették Budapestet, és az Istenhegyi út huszonnyolc kerítésébe kapaszkodva, a ház lakóival együtt néztem, hogyan ég a királyi vár, égig érő lángokkal.

Túléltem a Rákosi-rendszert, túléltem Biszku elvtárs vérengzését, álltam kivégzőosztag előtt. Amikor Konrád és Szelényi kidolgozta, hogy háromezer-háromszáz magyar faluból ezerháromszázat hogyan kell szerep nélkülivé tenni és megszüntetni, elindultunk a ma már halott barátaimmal,

Beke Pállal, Varga Tamással és másokkal, gyáva tanácselnököket vittünk bátor tanácselnökökhöz, és faluházakat építettünk a pusztulásra ítélt településeken. Aztán Sevillában megépíthettem a magyarok pavilonját, és a japánok meg mindenféle népség ordítva rohant oda, amikor meghúztuk a harangokat, hogy megjöttek a magyarok. Mit akarhatnék még? Semmit. Én már másként látok, mint maga, aki élete teljében van. Élni persze jó, nagyon jó. Csak fájdalom ne legyen!

- A következő generációk mennyire képesek átvenni az értékközpontú szemléletet?

- Megint mondok egy példát az építészet területéről. A Kós Károly Egyesülés fenntart egy posztgraduális képzést, az úgynevezett vándoriskolát. Végzett építészeket veszünk fel, és aki bekerül, három és fél évig vándorol cégeknél, s ez idő alatt elsajátítja az értékközpontú szemléletet. A végén fel kell mutatniuk egy mestermunkát. Ma körülbelül ötvenen vannak Magyarországon, akik ezen keresztülmentek. Nem sok, de ha mindenki megteszi a magáét, akkor jutunk valamire.

- Hol kell kezdeni?

- Kezdje mindenki a saját gyerekénél! Ne hülyeségekkel etesse, hanem beszéljen neki arról, ha tud, hogy mit jelent a megváltás!

- Mit jelent?

- Nemcsak keresztény hittételt, hanem az ember belső életének a megújítását.

Erre mindig, újra szükség van, és egészen egyszerű dolgokban nyilvánul meg. A Hargitától nyugatra, Csíkszeredától Barót felé található Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XII. századi kora román templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak, és még sok minden. Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt

mondja magában: rendben van!