Kitüntették a nyolcvanéves esztergomi ferences gimnáziumot

A nyolcszáz éves ferences rend magyarországi zászlóshajója, az esztergomi Temesvári Pelbárt Gimnázium és Kollégium nyolcvan éve, 1931. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit. E jubileumot háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a gimnázium egykori és mai diákjai, a rend és a magyar egyház, hiszen ebből az iskolából került ki az utóbbi évtizedekben a magyar papság közel egynegyede, az országos és a helyi közélet számos jeles személyisége, valamint sok-sok becsületes, családját és hivatását–szakmáját szerető családapa, állampolgár.

A szeptember 8-i esztergomi lelki nap után szeptember 9-én az Országház Felsőházi termében tartottak ünnepséget, melyen Schmitt Pál köztársasági elnök is megjelent, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette az iskola egykori és jelenlegi igazgatóját, Reisz Pál és Tokár János atyákat, az iskolának pedig Köztársasági Díszoklevelet adományozott.

Az országgyűlés elnöke, Kövér László levelében üdvözölte a gimnázium hajdani és mai diákjait. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról szólt, hogy hazánkban ma azokból az emberekből van a legnagyobb hiány, akik mindenkit emberszámba vesznek Isten gyermekei közül. A ferencesek ilyenek, és ezt Orbán Viktor miniszterelnök nevében is köszöni, mondta. Hangsúlyozta, a ferencesek mindig vitték mások terheit, különösen a legelesettebbekét.

Az ünnepi megemlékezésen az esztergomi iskola nagy tanáregyéniségeiről, Forró Kamillról, Nagy Sándor Arisztidről, Hajdú Antalról, Huszár Jeromosról és Iglói Ignácról is megemlékeztek egykor kollégáik és diákjaik.

A különböző korosztályok, illetve évfolyamok képviseletében felszóló öregdiákok között volt Kipke Tamás és Elmer István író, Nádas György humorista és Pindroch Csaba színművész.
Egyikük azt emelte ki, hogy a gondolat szabadságáért a leghálásabb volt iskolájának. Miközben az iskola falain kívül a diktatúra igyekezett megszabni az élet rendjét, az esztergomi gimnázium ódon falai között a tehetségek kibontakozásának, a gondolat szabadságának a szigete rejtőzött.

A háromnapos ünnepségsorozat zárónapján, szeptember 10-én Esztergomban a hagyományos ferences öregdiák napot tartják. 10 órakor szentmise, 11-kor koszorúzás, ima a kriptában az iskola elhunytjaiért, 11.45-kor ünnepi közgyűlés a tornateremben, 15 órakor színdarab a tornateremben és este ferences bál lesz a Szent Adalbert Központban.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

(nk)

A kapucinus Kisebb Testvérekről

Közismert nevén: kapucinusok

A rend története

A Kapucinus Rend (OFM Cap.) a ferences rend ún. obszerváns ágából (lásd az első rendről szóló bevezetőt) kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Basico testvér nevéhez fűzőik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, még külsőben is utánozva Szent Ferencet. Az új rend jogi alapját VII. Kelemen 1528-ban kelt bullájával fektette le, a közösség végleges önállóságát azonban csak 1619-ben nyerte el. E reformág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputium-ot viseltek - innen származik a kapucinus elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csöndes, imádságos visszavonultság - ugyanakkor, ha a körülmények úgy kívánták, működtek mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok vagy hittérítők. Mint a ferences első rend többi közössége, a kapucinusok is ebben a mondatban látják életük legalapvetőbb leírását: "A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk, Jézus Krisztus szent evangéliumát és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban." A Rendi Alkotmányban mindez így visszhangzik: "Minden élethelyzetben az evangéliumot kövessük, mint legfőbb törvényt; buzgón olvassuk üdvösséget adó szavait és mint a Boldogságos Szűz Mária "szívünkben forgassuk" azokat." (I.1.6.) A közösség a francia forradalomig igazi virágkort élt meg. Köszönhették mindez az egyszerű és hiteles életmódnak, a kitűnő rendi képzésnek és pártfogóik jóindulatának. A XVIII. század végétől a XX. század elejéig a kapucinusok Európa szerte sok szenvedésnek és tiltásnak voltak kitéve. Ebben az időszakban az elűzött szerzetesek az amerikai kontinensen hoztak létre újabb és újabb kolostorokat. Túlélve a megpróbáltatásokat a XX. század folyamán a közösség ismét létszámgyarapodásnak indult. Jelenleg a világ számos országában több mint 11 000 kapucinus testvér éli követi Szent Ferenc lelkiségét.



A kapucinusok Magyarországon

Mai ismereteink szerint a kapucinusok már a XVI. században jelen voltak magyar földön, mint a keresztény csapatok tábori lelkészei. Brindisi Szent Lőrinc 1601-ben ott volt a csókakői csatában, neki köszönhetjük az Osztrák-Magyar Monarchia területén a kapucinus provinciák nagy részének alapítását. Egy másik venetói kapucinus testvér, Avianói Boldog Márk, a Szentszék követeként mint diplomata és mint kiváló stratégiai érzékkel rendelkező páter, igen nagy érdemeket szerzett 1686-ban Buda visszafoglalásakor. Magyarország akkori prímása, gr. Széchenyi György 1687-ben kelt oklevelében elismervén és megköszönvén a kapucinusok aktív részvételét a harcokban és az emberek buzdításában, megalapította a kapucinusok budai rendházát. Ezt követte Móron az 1695-ben elkészült rendház és az 1701-ben felszentelt templom. A harmadik komoly kapucinus központ Nagyváradon volt, majd 1763-ban Máriabesnyőn szentelhettek templomot és rendházat. Ezen kívül még 7 kapucinus központ volt a történelmi Magyarországon.

II. József uralkodása, majd az 1848-49-es szabadságharc alatt a szerzetesi élet és a rendházak igen sok kárt szenvedtek. Ebben nagy szerepe volt a kapucinusok szegények melletti elköteleződésének is. Az első világháború után a hitélet nagy fejlődésnek indult az országban. Az önálló magyar kapucinus rendtartomány 1934-ben alakult meg Brindisi Szent Lőrinc védnöksége alatt. A 30-as és 40-es évek igen lendületesek voltak, új, bátor alapításokkal jellemezték, például Szentesen és Békéscsabán, azonban e korszaknak hamar véget vetett a háború. 1950-ben a kommunista rezsim államosította a rendházakat, szétkergette a rendeket, köztük 110 kapucinus testvért, szétdúlta a könyvtárakat, elhordatta a berendezéseket. Következtek az üldöztetés és a mártíromság évei. A kapucinus testvérek szétszórattak, boldog volt, aki a vasútnál, vagy másutt segédmunkásként valami munkát kapott. A templomok folyamatosan pusztultak le, a rendházakat tudatosan pusztították. A rendszerváltás után a rend 1991-ben vehette újra birtokába a maradványokat. A népmissziót és a szerzetesi életet az idős testvérek kezdték újra, akik teljes szívvel és lélekkel próbáltak helytállni a megváltozott helyzetben. Majd egy évtized múltán, felmérve a helyzetet, megvizsgálva a lehetőségeket, valamit figyelembe véve a hosszú ideje tartó kapcsolatokat a magyar kapucinus közösséget a velencei rendtartományba integrálták.

Hazánkban jelenleg két helyen működik kapucinus rendház: Budapesten a fő utcában magyar és olasz nyelvű lelkipásztorkodás folyik, Móron a lelkipásztori munka mellett hivatás-pasztorációval foglalkoznak a testvérek. Ezekben a házakban magyar és olasz rendtagok együtt alkotnak közösséget. Két ősi kapucinus helyen - Máriabesnyőn és Tatán - jelenleg egyházmegyei segítséggel folyik a pasztoráció.

Az elköteleződés menete

A rend iránt érdeklődők a kapcsolatfelvétel után többször néhány napra látogatást tehetnek melyre a legalkalmasabb a móri rendház. Féléves kapcsolattartás után lehetőség van a beköltözésre és az első jelölt év megkezdésére. A második jelölt év Olaszországban, a Velencei Rendtartományban zajlik, akárcsak a noviciátus egy éve, valamint az ideiglenes fogadalmat követő posztnoviciátus 3 éve. A posztnoviciátus első két éve a teológiai-filozófiai tanulmányokkal és a rendi képzéssel telik, míg a harmadik év egyfajta "második noviciátus": gyakorlati év különféle tapasztalatszerzési lehetőségekkel, még intenzívebb imaélettel és szolgálattal. Az örökfogadalommal hazatérnek a növendékek Magyarországra, ahol folytatják tanulmányaikat egészen a papszentelésig. A leendő segítőtestvérek esetében ez utóbbitól el lehet tekinteni.

Mindennapi élet a közösségben

A napirend gerincét a zsolozsma reggeli, déli és esti közös imádsága valamint a szentmisén való közös részvétel alkotja. A közösség főbb tevékenységei a plébániai pasztoráció és az ifjúság-pasztoráció. Az esti órák lehetőséget adnak a személyes elmélkedésre, imádságra. A rendházakban számos program hetente ismétlődik, mint például a szentségimádások, ferences imaestek és más alkalmi szertartások.

A"Keresztény roadshow" a célegyenesbe fordult

Szeptember 1-jén a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában többségben voltak a püspökök, érseki vikáriusok, lelkészek – szóval egyházi emberek – de a téma igazán ökumenikus, vagyis az egész világot érintő volt. A keresztények a teremtett világ hanyatlásáról beszélnek, mások a biológiai sokféleség pusztulásáról. A lényeg nem a szóhasználat, hanem a kiút megtalálása. Ez valóban közös ügy.
Keresztény egyházak ilyen eszközzel eddig még nem próbálkoztak. 20 különböző felekezetekhez kötődő szakember 8 hónapon keresztül járja az országot, és előadások, drámaórák, játékok, iskolai foglalkozások, kerekasztal-beszélgetések, helyi-termékkóstolók, kulturális programok és persze istentiszteletek segítségével a fenntartható fejlődésről beszél. „Pontosabban bemutatjuk a jelenlegi folyamatok fenntarthatatlanságának tényét” – mondta Dr. Bóna Zoltán református lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára. „Az előadók így együtt tényleg nagyon sok mindenhez értenek, nyugodtan mondhatjuk, hogy geológiától a teológiáig vagyis a földtől az égig mindenhez. Mégsem az a cél, hogy szakmai ismereteket adjanak át, hanem hogy etikai kérdéseket vessenek fel.”
Kalota József ortodox érseki vikárius büszkén beszélt arról, hogy a 300 milliós ortodox kereszténység vezetőjét, I. Bartholomeosz konstantinápolyi pátriárkát zöld pápának is nevezik. A kifejezésben a pápa nem a római pápával való rivalizálásra utal, egyszerűen apát, atyát jelent. I Bartholomeosz nemcsak Obamával tárgyalt az éghajlatváltozásról, hanem többek között a Dunán is végighajózott. Nagyon sokfelé beszél „azokról a bűntényekről, amelyeket manapság elkövetnek a természeti világgal szemben.” Szóval a magyar ortodoxok számára nem meglepő, ha az egyház környezeti kérdésekkel foglalkozik.
Dr. Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense a program szakmai vezetője beszélt a február óta tartó körút eddigi tanulságairól, amit egy 24 oldalas – még nyomdaszagú – képes kiadvány összegez. „A következő hónapban még négy nagyvárosba, Szegedre, Pécsre, Sopronba és végül Debrecenbe utazunk.” – mondta. „Szeptember 1. a Teremtés ünnepe, október 4. pedig Assisi Szent Ferenc ünnepe, ezért is összpontosul sok esemény erre az időszakra. Az egyház nem vonulhat fedezékbe. A környezeti kérdések esetében is nyilvánvaló, hogy az egyházak tagjai egyúttal a társadalomnak is tagjai, tehát széles körben hallatniuk kell hangjukat.”
Gadó György Pál, a kerekasztal-beszélgetések moderátora arról az élményéről számolt be, hogy Pápától Sárospatakig több településen igazán lényegi kérdésekről zajlott a beszélgetés. A pódiumon a polgármester, egy-egy civil környezetvédő vagy természetvédelmi szakember és a gyülekezetet képviselő lelkész ült, de fontos szerep jutott a „közönség”-nek is. Kérdéseik azt bizonyították, hogy igazán szeretnék tudni, hogy a fogyasztást gerjesztő globalizált világban hogyan teremthetnek piacot a helyi termékeknek, hogy indulhatnak el az összefogás irányába.
Forrás: greenfo.hu

Jöjjön el a Te országod!

Minden vallás különös hangsúlyt helyez arra, hogy részletes leírást adjon a híveknek: milyen is a túlvilág, hogyan lehet oda eljutni, kik várnak ott ránk stb. A túlvilág-elképzeléseknek kettős szerepe van.

Először is hogy megszabadítson bennünket a halálfélelemtől, másodszor a Pokol megfestésével az e világi élet vallási előírásainak betartására serkentsen.


Mi vár ránk?

- A túlvilág
-a Mennyek országa
-a Paradicsom
- a Tiszták országa
- a Boldogok szigete
- Indra szekere
- Ozirisz királysága
- vagy a Pokol.


Milyen a túlvilág?

Legtöbb vallásban a „jó" túlvilág, vagyis a Paradicsom pontosan ellenkezője e világ kellemetlenségeinek. Például a száraz, csapadékszegény, kopár vidékek lakói (mint az ókori görögök) haláluk után egy vízben bő, zöldellő, dús növényzetű helyre vágynak. A Pokol pedig, a keresztény elképzelés szerint, elviselhetetlenül forró hely, még forróbb, mint a vallás szülőhelye (a mai Izrael), ahol a kárhozott lelkek mindenféle kegyetlenségeknek vannak kitéve. A legkorábbi elképzelésekben, amikor sok volt a felfedezetlen, ismeretlen világrész, a Paradicsom még elfért a Földön.


Hol van a „jó” túlvilág?

A keleti népek általában nyugatra, a nyugatiak pedig keletre képzelték. A kínai buddhizmusban (ahol nem egy, hanem két túlvilág vár a halottakra), a kiválasztott „előkelők" az égi Paradicsomba jutnak, míg az „egyszerű", tiszta életű hívőkre a földi túlvilág vár, valahol messze nyugaton: a Tiszták országa. E világon, egy távoli szigetre (Kucsi szigetére a dél-kínai tengerben) képzeli el a túlvilágot a taoizmus is. Az ókori görög vallás szerint a Boldogok szigete várja messze nyugaton azokat, akik kiérdemelték a halál utáni életet.

Az egyiptomiak túlvilághite meglehetősen sajátságos. Náluk a halottak vagy eljutnak a holtak birodalmába (Ozirisz isten királyságába), melyet a Föld középpontjába képzeltek el, vagy a lehető legrosszabb helyre, a Nemlétbe kerülnek. A többi vallásban a földalatti világ a „rossz" túlvilágnak, a Pokolnak van fenntartva.

Idővel, ahogy az ismeretlen világ egyre kisebb lett, a túlvilág kiszorult a Földről. Felkerült az égbe. Hogy pontosan hová? Néhány kis keresztény szekta az Északi-sark fölött, az Esthajnalcsillag magasságában képzeli el, a középkori teológia szerint azonban az egész égboltozat feletti hely maga a mennyország.
A legkülönlegesebb Paradicsoma az Indra-hívő hinduknak van. Az ő túlviláguk egy hatalmas mozgó város, amely Indra isten szekereként közlekedik az égben.


Hogyan lehet odajutni?

A legtöbb vallásban valamilyen járművel. Az egyiptomiak például bárkával. Még élelmiszereket is tettek a halott mellé a sírokba, hogy a túlvilág felé tartó úton legyen mit ennie. Aki mellé nem tettek élelmet, az sosem juthatott el Ozirisz országába. A fáraók azonban, akárcsak a görög hősök, harci szekéren hajtottak be a holtak birodalmába.

A keresztényeknek semmiféle jármű nem szükségeltetik a mennyországba való eljutáshoz. Ők, pontosabban a testből kiszabadult lelkük, Isten szavára repülnek fel a Paradicsomba, vagy kerülnek le a Pokolba. A különböző keresztény egyházak hittételei csak abban térnek el, hogy milyen előzetes szűrésen keresztül lehet bejutni.

A katolikus lélek, ha a halandó halála előtt valamilyen okból nem gyónt meg és nem vette fel az utolsó kenetet, nem kerülhet rögtön Isten színe elé. A Purgatóriumban, a tisztítótűzben kell bebizonyítania, hogy méltó a kiválasztottságra. A halálos bűnöket elkövetők természetesen még a tisztítótűzre is méltatlanok, vagyis egyenesen a Pokolba kerülnek.

A Purgatórium-elképzelés először a XII. században bukkant fel, és hamar bekerült a katolikus túlvilághitbe. A protestánsok a vallási reformokkal egy időben elvetették a Purgatórium intézményét. Az ő lelkeik a halál után azonnal „rendeltetési helyükre" kerülnek, a tiszták a Paradicsomba, a bűnösök a Pokolba.


Melyek a bebocsáttatás feltételei?

A Paradicsom mindenekelőtt az igazak (egyes vallások megfogalmazásában: a tiszták) végleges tartózkodási helye. Néhány vallásban a törvények, parancsolatok, előírások betartása mellett a bejutás egyik alapfeltétele a szent szövegek tanulmányozása. A zsidóknak a Tórát, a mohamedánoknak a Koránt, a keresztényeknek pedig a Bibliát kell rendszeresen tanulmányozniuk. Más vallásokban elég a vallási előírások pontos betartása. Az ellenük való vétség a mennyországból való kiutasítással jár. Ilyen számos indiai vagy indiai eredetű vallás, például a buddhizmus is.

Az egyiptomiaknak azonban korántsem ilyen egyszerű (?) bebocsáttatást nyerni a jó túlvilágba. Pontosan el kell sorolniuk azt a 42 nemet, amivel a lelkük tisztaságáról vallanak. „Nem paráználkodtam. Nem loptam." stb.

A taoista kínaiak számára sem egyszerű az örök élet elnyerése. Nekik a lelkük halhatatlanságát kell megszerezni ehhez. Szemben a keresztényekkel, mohamedánokkal, zsidókkal és még számos más vallás híveivel, ők nem halhatatlan lélekkel születnek. A halhatatlanság megszerzése érdekében életüket meditációkkal, erkölcsösséggel, lélegzési gyakorlatokkal, testedzéssel és vegetáriánus táplálkozással kell eltölteniük.

A hinduknak a Paradicsomba jutáshoz ki kell szakadniuk az élet körforgásából. Egy hindu lelke ugyanis a testi halál után újjászületik, mégpedig olyan élőlény (tehát akár egy állat) testében, amilyet előző élete alapján kiérdemel. Kiszakadni a körforgásból lelkigyakorlatokkal, elmélkedéssel és böjtöléssel lehet. Aki azonban eléri a tökéletes érzékelésmentes állapotot, az azonnal bejuthat a 330 millió Paradicsom egyikébe.


Kik várják a lelkeket?

A mohamedánok és a buddhisták kéjhölgyekkel népesítik be a Paradicsomot. A keresztények ennél sokkal puritánabbak. Ezen felül pedig pontos elképzeléseik vannak az égi hivatalnokokról és a „kiszolgáló személyzetről". Az érkezőket Szent Péter fogadja, mivel Jézus rá bízta az égi birodalom kulcsait. Az újonnan érkezettek itt végre találkozhatnak a mártírhalált halt legelső keresztényekkel, a szentekkel, és persze Jézussal és Szűz Máriával is.

A keresztény túlvilágban koránt sincs egyenlőség: az angyalok szigorúan rangsorolva vannak. A kiválasztottak kiválasztottai, akik Istennek tetsző életet éltek, sohasem vétkeztek, a vallás parancsait mindig betartották, díszes lakásban egészen közel lakhatnak az Úrhoz. Azok pedig, akik bejutottak ugyan a Paradicsomba, de földi életükben olykor-olykor nem tudtak teljesen úrrá lenni testük vágyain, kicsi, piszkos kunyhókban laknak, messze az isteni kegyelemtől.

A keresztények közül a katolikusok dolgozták ki legalaposabban a Paradicsom (és a Pokol) leírását. Ők még arra is gondoltak, mi lesz az állatokkal. Közöttük az égben teljes az egyenlőség, a farkas és a bárány együtt legelészik. A mennyországban ugyanis egyetlen állat sem lehet húsevő, nem támadhatnak egymásra.

Mit csinálnak a megboldogultak?

Az ókori görögök szerint a túlvilágra eljutott boldog lelkek az elíziumi mezőkön sétálgatnak, a természet pedig mindent megteremt nekik, mégpedig bármiféle munka nélkül. A túlvilági élet szerintük hatalmas, véget nem érő lakomázás.

A mohamedán férfiak a Paradicsomban telt keblű, szelíd tekintetű, odaadó nőkkel cicáznak. A bársonypárnákkal és brokáttakarókkal borított túlvilág éles ellentéte a földi világnak. A tilalmak a Paradicsomban nem érvényesek, az igazhitű férfiak ott még bort is ihatnak.

A keresztény túlvilágon táplálékra semmi szükség, hiszen bársonyos fuvallatok mindenkit boldog megelégedéssel töltenek el, a kiválasztott lelkek megfeledkeznek az evés gondjáról. Idejüket nem féktelen mulatozással, hanem szelíd énekléssel és tánccal töltik. A rokonokkal, ismerősökkel szabad társasági életet élnek, de az élvezetek csak szellemiek lehetnek. A megboldogultak Isten dicséretét zengik, találkoznak, beszélgetnek Jézussal, és megérinthetik a kezét.

Forrás: Női Portál

Meghökkentő Krisztus arckép

A kétperces videón a Los Angeles-i születésű David Garibaldi 21. századi stílusban ötvözi a zenét, a mozgást és a képzőművészetet.

David Garibaldi: Jesus Painting from Thriving Churches on Vimeo.

Vimeo/Magyar Kurír

(mk)

Tudatosan tovább- Lelkigyakorlat házasoknak

2011. augusztus 31., szerda
Sokan gyülekeztünk szombat reggel a Sas-hegyen, hogy részt vegyünk egy házaspárok számára megszervezett lelkigyakorlaton a Szinaxis Görögkatolikus Diákotthonban. A helyet Gulybán Gergely atyának, a lelki tartalmat pedig dr. Papp Miklós atyának köszönhetjük. A szervezőkmunkáját dicséri, hogy ilyen sok párt sikerült elérniük, s ilyen sok városból összeszervezniük. A magas részvételi arány azt is mutatja, mennyire szükség van ma arra a segítségre, amely házasságunk vezetésében ad támpontokat. Miklós atya is kiemelte, hogy a világ dolgaihoz nagyon értünk, de saját „életvezetésünkben” alulképzettek vagyunk.
Miklós atya először a sikerpszichológia hiányosságára hívta fel figyelmünket: nem elég célokat kitűznünk az életünkben, szükségünk van a gondolkodás és a szeretet „huzatára”, amely előrébb visz, tovább a Jóistenhez. Az egyik legérdekesebb téma a férfi és női lét különbségéről szólt.Csodálni kell a másikat, hogy nőnek, illetve férfinak született, s bár azonos méltóságú mindkét nem, e különbözőség pozitív oldalát emelte ki Miklós atya. Testünk, pszichénk és „életgörbénk” különbözőségeit feltárva könnyebb megérteni miért olyan a párom, amilyen: azért mert férfi, illetve azért mert nő.
Nemcsak az előadás járult hozzá a felismeréshez, hogy nemi természetünkből fakadhatnak a házastársunkkal felmerülő problémáink, hanem a lelkigyakorlaton résztvevő párok elmondásai alapján is megerősítést kaptunk, hogy nem vagyunk egyedül, mert mások is hasonló problémákkal küzdenek, és van tovább! A jelenlevő párok között volt sok frissen házasodott, akár 22 napja megesküdött, de akadtak akár 35 éves házasok is. A nehézségek azonban hasonlóak voltak, amiket őszintén tárt mindenki a közösség elé a körkérdések alatt.
A sok különbség ellenére mégis sok minden összetart minket a házastársunkkal, és ezt összegezte Miklós atya:
1. a párom csodálata, hogy fel tudjak rá mindig nézni;
2. a mindkettőnkben megtalálható férfi és női lélek (animus és anima), ami segít megérteni a másikat;
3. a szentségek, amiket a „legjobb ragasztóknak” nevezhetünk családunk összetartásában;
4. a minket megerősítő közösségekbe való beágyazódás;
5. a párom magányának tisztelete
6. a tudatos örömszerzés a másik számára
7. a konfliktusok kezelése.
A vitatkozás (és nem veszekedés!) kultúráját mindenki szeretné elsajátítani. Ehhez adott kiindulópontokat Miklós atya. Először is meg kell tényleg hallgatnunk a párunkat, hogy mi is az ő igazi problémája. Fontos, hogy egyszerre egy dologról vitázzunk, valamint az is, hogy ha lezártunk egy vitát, ne hozzuk elő többet. Ezután az igazság kérdését feszegettük: mindenkinek csak részigaza lehet egy vitában, mert csak Isten látja az egészet, igaza csak Istennek van. A vitát mindig kompromisszummal zárjuk, hangsúlyozta Miklós atya, hiszen a személyes vitánk célja az, hogy mi holnap is házastársak legyünk. Ezt a konfliktus-kezelési útmutatót érdemes a másokkal való vitáinkban is alkalmazni.
A lelkigyakorlat utolsó témája a házasság válságának jeleiről szólt: a lejtőn lecsúszásról. Oly sokan csak a gödör alján veszik észre, hová is jutottak, ezért kontrollal kell figyelni a jeleket, mint pl. az ima elmaradása, a lelkiismeret tompulása, a minőségi idő elvesztése, a pótlékok keresése, a depresszió, vagy akár az önsajnálat. De a gödörből való kijutáshoz is kaptunk fogódzókat: ilyen segítség lehet a gyónás, az ima, valamint a tudat, hogy lesz visszacsúszás, de van tovább, és az a gondolat is idetartozik, hogy ez a gödör nemcsak az övé: tud ezzel a tapasztalattal segíteni másokon. Nagy felelősség van a közösségen is, ami körülveszi a lejtőn leinduló embert, illetve a felkapaszkodni vágyót, mert a jó példa és a türelem csodákra képes.
Közösségben könnyebb – ezt erősítette meg ez a lelkigyakorlat, melyet közös imádsággal fejeztük be a Szinaxis Görögkatolikus Diákotthon kápolnájában. Fontos lelki tartalmakkal, tapasztalatokkal és tanácsokkal gazdagodtunk ott a Sas-hegy tetején, valamint ötleteket gyűjthettünk egy jó közösségi program szervezéséhez, mert minden a helyén volt, és látszott, hogy sok munka volt benne. Köszönet érte!

" Isten mindig meghallgatja a bajban lévők imádságát"

Szeptember 7-én, a pápai audiencia alkalmával XVI. Benedek a nyári pihenőidőszakot követően ismét a Szent Péter téren fogadta a világ zarándokait. Az imáról szóló katekéziseit folytatva ezúttal a harmadik zsoltárról elmélkedett.

A zsoltárban a zsidó hagyomány szerint Dávid király imádkozik fia, Absalom elől menekülve. A király életének egyik legtragikusabb időszaka volt ez, amikor fia erőszakkal megszerezte a hatalmat és arra kényszerítette, hogy hagyja el Jeruzsálemet. Dávid félelme jelenik meg ebben az imában: „Mennyien szorongatnak, Uram. Mennyien fordulnak ellenem! Hányan mondják rólam: Nincs menedéke Istenénél!” Emellett jelen van benne az élő Istenbe vetett bizalom, noha ellenségei próbálják elszakítani őt Istentől azt állítva, hogy nyomorúságában nem nyújt neki segítséget, sem vigaszt.

Ez a kísértés, vagyis az, hogy elveszíti hitét, Isten közelségébe vetett bizalmát, minden hívőt fenyeget – magyarázta a Szentatya. Az igaz ember azonban kiállja a próbát, erős marad hitében, Istenbe vetett bizalmában, s így igaz életre lel. Ez a zsoltár mindannyiunkat személyesen érint. Félünk, hogy Isten talán nem üdvözít bennünket, nem ismer minket. A hit elvesztésére irányuló kísérlet az ellenség utolsó próbálkozása, amellyel szemben ki kell tartanunk, csakis így találhatunk rá Istenre és a valódi életre. Isten segítség, védelem, üdvösség. Mindenkit megvéd és győzelemre vezet, aki rábízza magát – mondta a pápa.

A harmadik zsoltár a bizalomról és a vigasztalásról ad példát; veszélyben, fájdalmak közepette, az élet nehéz pillanataiban megnyitja szívünket a hit bizonyosságára. Isten mindig közel van hozzánk, problémák, nehézségek idején is: meghallgat, válaszol és megszabadít. Ám ehhez szükséges, hogy fel tudjuk ismerni jelenlétét és el tudjuk fogadni az utat, amelyet mutat. Imádkozzunk azért, hogy az Úr adjon hitet nekünk, segítsen minket gyengeségünkben és tegyen minket képessé az imára a nehézségek idején. Ő a mi „védőpajzsunk” és „dicsőségünk”  – fogalmazott a Szentatya, majd katekézisét követően köszöntötte a Szent Péter téren jelen lévő híveket, köztük a magyar zarándokokat is: „Isten hozta a magyar híveket, különösen is a miskolci jezsuita gimnázium csoportját és azokat, akik Szatmárnémetiből érkeztek! Kedves fiatalok, tanuljatok meg evangéliumi egyszerűségben élni és az életnek örvendeni! A kassai szent vértanúk közbenjárását kérve szívesen adom rátok apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(mk)