Újra az iskolapadban

Közeleg szeptember, az iskolakezdés.

Magam is beültem az iskolába.

Bár már jócskán túl vagyok, a riadtszemű iskolás korszakon, soha nem késő tanulni.

A Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ Közhasznú Társasága önkéntes segítőjeként Debrecenben, a Humán Fejlesztő Központ  projekt menedzseri képzését kezdtem el.

Tudom, szellemileg, fizikailag lelassultam, ezért kényszerítem magam az állandó mozgásra.

Másfelől, újabb embereket, szemléletmódot megismerni újabb kihívást jelent.

Boldog vagyok, ha azt érzem, mások hasznára lehetek.

Olyanok között lehetek, akik számára az Önkéntesség Éve nem csak üres szlogen, hanem mindennapi gyakorlat.

Boldog Gizella ereklye érkezik Székesfehérvárra

Spányi Antal megyéspüspök kérésére, a Családok Éve alkalmából Wilhelm Schraml passaui püspök Boldog Gizella-ereklyét ajándékoz a Székesfehérvári Egyházmegyének. Ünnepélyes átadására szeptember 4-én, szentmise keretében kerül sor a székesegyházban.

A Család Éve egyházmegyei programjának keretében a Székesfehérvári Egyházmegye szeretné középpontba állítani a Magyar Szent Család lelki–kegyelmi segítségét is. Szent István király, Boldog Gizella királyné és Szent Imre herceg a magyar családok példaképei, akik gyakorta megfordultak Székesfehérváron. E kegyelmi évet kívánták felhasználni arra, hogy a magyar szentcsalád ismét „találkozzon” Székesfehérváron, és közös ünnep keretében kérjék közbenjárásukat keresztény családjainkért.

Boldog Gizella ereklyéje Spányi Antal megyéspüspök kérésére, Wilhelm Schraml passaui püspök jóvoltából érkezik  Bajorországból, Passauból Székesfehérvárra. Az ereklye ünnepélyes átadására szeptember 4-én, vasárnap a 10 óra 30-kor kezdődő szentmise keretében kerül sor a székesegyházban.

Szent István halála az özvegy királynénak el kellett hagynia Magyarországot, vele együtt fia, Szent Imre és férje Szent István sírját; imáiban azonban sokat könyörgött a pogánylázadásoktól, trónviszályoktól szenvedő magyar népéért. Gizella a passaui Niedernburg kolostor főnöknőjeként halt meg 1060 körül, s a niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra.

Szent István fejereklyéjét 1777-ben Mária Terézia hozatta vissza Raguzából; Szent Imre ujjának csontereklyéje 1930-ban érkezett vissza Aachenből Székesfehérvárra. 2011-ben, Passau püspöke, Wilhelm Schraml jóvoltából Boldog Gizella ereklyéje is Székesfehérvárra kerül – olvasható a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján.

Magyar Kurír

Bibó István századik születésnapján: A spirituális realizmusról

Az ember hiánylény, s ebben a minőségében szüntelenül meg akarja haladni önmagát, mert aszimmetrikus. Nincs benne egyensúlyban a földi és az égi világ.

Ezért születtek a mítoszok arról, hogy valaha ez másképpen volt, s ezért történnek néha a csodák. Az én interpretációmban ezek azok a különleges esetek, amelyeket hol csak a belső intuíciónkkal, hol a külső valóságukban is megtapasztalunk, de minden porcikánkkal sejtjük, hogy isteni beavatkozás szemtanúi vagyunk.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy élt valaha egy magányos alak, aki nap nap után a Királyok Völgyében bandukolt a perzselő egyiptomi nap alatt. Howard Carternek hívták. Ma megszállottnak neveznénk talán, mert minden egyes napját azzal töltötte, hogy Tutanhamon fáraó sírjának bejáratát kereste. Nem a hírnévért, nem a vagyonért tette, hanem, mert tudta, hogy valahol ott kell lennie egy lepecsételt ajtónak, s, mert bizonyos volt abban, hogy azon a Nebheperure, azaz a Tutanhamon nevet találja. Sietnie kellett, mert az ásatásokat fedező Lord Carnarvon öt esztendő hiábavalóság után le akarta záratni az ásatásokat.

A mecénás kincseket keresett, míg a régész bizonyosságot is. Mi lehetne a legmegfelelőbb dolog a halál utáni élet vallatására, mint ennek a fiatal fáraónak a múmiája?

S máig is rejtélynek számít, hogyan és miért halt meg egy évvel később Lord Carnarvon, s még huszonhét ember. Az már lényegtelen semmiségnek tűnik, hány túlélő volt, miképpen az is, hogy Carter maga is csak 1939 elején távozott el az élők sorából.

Mi, emberek, ilyenek vagyunk. Látni és tapasztalni, fogni és tapintani, felfedezni és elvinni akarunk mindent, s a magunkénak tudni az Örökkévalóságot is.

Mert nem az életet éljük, hanem folyamatosan kérdezünk, válaszokat szeretnénk kapni arra, hogy miért is vagyunk ezen a Földön.

Érdekes módon a zsidó-keresztény tradíció minden más vallásban is megjelenik, noha nem az szeretne lenni, amivé azok teszik, de mégis szerepet vállal a hinduizmus végső lényegében, miképpen nagyobb átfedéseken keresztül a buddhista menedékvételben is.

Mire gondolok? Magára arra, hogy szemléletnek is átalakító ereje van, hiszen életünkben a tájékozódási pontok szüntelenül változnak, hajlamosak vagyunk elveszni az Lét erdejében, s így hogyan is lehetne bizalmunk az Élethez? Ezért aztán tudatunk alatt is azon munkálkodunk, hogy átistenüljünk.

Manapság sokan elvetik a teozófiát, noha azt nem tudják, hogy mai modern formája már nem okkult tudomány, hanem egy olyan tanítás, amely – többek között – éppen az egységet keresi, s amelynek ars poeticáját az alapító következő szavai fejeznek ki legjobban:

“Légy alázatos, ha el akarod érni a bölcsességet.

Légy még alázatosabb, ha ura vagy annak.”

(Helena Petrovna Blavatsky: A Csend Hangja)

Mindnyájan olyanokká akarunk válni, amilyennek a teljességet gondoljuk, de nem teszünk ezért erőfeszítéseket. Egy helyben toporgunk, s csak messziről szemléljük, a hegy csúcsát, miközben azon meditálunk, hogy milyen jó lenne egyszer feljutnunk annak a tetejére.

Szókrátészről tudjuk azt, aki a 469-es év elején, az Athéntól fél órányi járásra fekvő Alópeké démoszban, a Lükabéttosz lankáin született, hogy egy napon, mikor magányosan felfelé igyekezett a hegytetőre, egy lefelé haladó színi társasággal találkozott, akik kinevették, amiért egyedül indult útnak. A filozófus valamim olyasmit válaszolt, hogy sokkal nehezebb a porból a magasba emelkedni, mint fordítva.

A világ matériájából több módon is fel lehet nőni az istenihez. A cél a teljesség elérése.

„Amilyen biztos az, hogy a létező egészét önmagában soha abszolút módon nem ragadhatjuk meg, olyan biztos az is, hogy valahogyan mégiscsak a maga egészében lelepleződött létezőbe állítottan lelünk önmagunkra.” – vallja Martin Heidegger, a XX. század legnagyobb hatású egzisztencialista filozófusa.

Amikor a Tanítványok Jézus köré gyűltek a hegyen, s meghallgatták a Mestert, lehet, nem az volt az első véleményük annak szavairól, hogy azok igazak, mert ugye, milyen szokatlan pl. ez a részlet a mai kor emberének:

„Én pedig azt mondom nektek: Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is.

S ha perbe fogva el akarják venni köpenyedet, add oda köntösödet is.

S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira.

Adj a kérőnek, és aki kölcsönt akar, vissza ne utasítsd.”

(Jézus a rossz visszafizetéséről Szent Máté Evangéliuma alapján),

de mélyen magukba néztek, s arra kérték, hogy maradjanak ott, mert olyan jó hallgatni Őt. Ugyancsak Krisztus az, aki nem kér, s nem vesz el, hanem a semminek látszót szaporítja meg.

A mai világban megesne-e vajon Jézus szíve az embereken, s, ha igen, vajon, miért?

Valószínűleg igen, mert a türelem, békesség, lelki nyugalom és a szeretet bennünk él, de olyan jó ezt elrejteni a belső szobánkban. Ellentmondásosak vagyunk, akárcsak Istenképünk. Istenhívőnek valljuk magunkat, miközben Istentudókká kellene lennünk ahhoz., hogy a keresett válaszokat megtaláljuk.

Miért is gondolnánk, hogy van valahol a Felhők között egy gondoskodó, kalapos Öregúr, akire rátestálhatjuk minden bánatunk, mikor Maga az – a számunkra egyelőre színről színre nem látható alapszubsztancia – Isten is néha viharvertté és szomorúvá válik attól, amit Teremtményei a Világával műveltek, ezért talán már Ő maga is lemondott a Mindenhatóságról, miközben állandóan kísérti Őt is a Mindenhatóság, akár bennünket is.

S így teljesül be az Ige János evangéliumbeli „Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” kinyilatkoztatása: a Törvény megismerése, hogy aztán az összhang állapotában már valóban megtaláljuk a hidat az Ég felé, hogy a legmagasabb spiritualitás állapotába juthassunk, a földi és égi összekapcsolásához , s teljesen irreleváns, milyen vallási aspektusból közelítünk a Szakralitás felé.

Forrás: A Magyar Esszé Oldala

Csaba Testvér hívó szava!

Böjte Csaba: munkatársakat keresek!

Nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva.

Munkatársat keresek!
Igen, munkatársat keresek, olyant, aki dolgozni szeretne népünkért, nemzetünkért! Olyanokat, amilyenek az esztelneki két kollégánk, akik egy kis napközi otthont vezetnek 40 gyerekkel, akiknél minden alkalommal, örömmel, reménnyel telik el a szívem. Nagyon sok más otthont is felsorolhatnék, ahol nagyon szép munka folyik, s amelyekre szintén nagyon büszke vagyok, de most a tegnapi élményeimet szertném meg osztom veletek. De talán előbb nézzétek meg a csatolt képeket.
Ahogy a képeken is látjátok, a kamra már tele van, a nevelők és a gyerekek által közösen készített, finoman eltett savanyúsággal, lekvárokkal. Az általunk befogadott gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan lehet kevés pénzből szépen eltartani egy családot! A fásszínben szépen összevágva, eltéve, ott van a téli tűzifa. A nevelő nénitől kérdezték a gyerekek, hogy miért kell összevágni és szépen berakni egymásra a fát, mert otthon sem úgy csinálják? Minek kell órákig bíbelődni a téli tűzifával? És a nevelők elmesélték, hogy így sokkal több fa fér be a fásszínbe, és ha száraz, szellős helyen van tárolva a fa, akkor jobban ég, kevesebb pénzből kilehet telelni, és ami nagyon fontos, melegebb lesz a házban. Sok ilyen kis igazságból lesz életképes, országot fenntartó, boldog nyugodt állampolgár!
Aztán a ház mögé mentünk, jó volt látni a készülő vizesblokkot! Látni a tetőt, mire a cserepet a gyerekek és a gyerekek szülei sorba állva adták a mesterember kezébe, hogy így hamar meglegyen a kényelmes, melegvizes fürdőszoba. Jó volt megnézni a szomszéd nénitől kapott szép régi ablakokat, melyeket szorgos kezek szépen felújítottak, hogy a mi házunk szép egységes stílusa ne szenvedjen csorbát. Persze a gyermekek nevelőikkel együtt "döntenek" a tokozat, a szobák színezése mellett, végül is mindez fontos része a nevelésnek. Azt szeretném, hogy a gyermek lássa, hogy mindaz mire szükségünk van, hogyan születik, így mindent magáénak fog érezni, és meg fogja becsülni. Természetesen, majd ha felnő, akkor ő maga is, meg fogja tudni szépen csinálni türelmesen mindazt, mire a mindennapokban szüksége van.
Kimentünk a kis konyhakertbe! Néhány ár csupán a vetemény, de van ott minden. Az öklömnyi hagymákat éppen begyűjtötték, szárad, várja, hogy felfonják szorgalmas kis kezek. A kert másik felében az embernél magasabb paradicsomon, gyermekfej nagyságú termés pirosodik a nyári melegben. A gyerekeknek jó ha látják, hogy vegyszer nélkül, becsületes munkából, a jól megtrágyázott földben milyen szép és sok zöldség terem. Elsősorban nem a haszonért dolgozunk, hanem azért, hogy lássák és tanulják meg a gyermekeink, önmaguk és családjaik becsületes munkából való eltartását. Lehet, hogy nehéz idők jönnek, és akkor a jéghátán is meg kell élniük. Én nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva, a börtönök előtt. Kíváncsi lennék azoknak a fiataloknak a tanáraira, mert azok a fiatalok is keresztül mentek egy méregdrága oktatási rendszeren!!! Szerintem ott Angliában nem a fiatalok felett, hanem az egymást érő törvények által megbénított oktatást felett kellene ítélkezni!
Munkatársakat keresünk!! Szomorú szívvel írnom le, hogy az utóbbi években, az állami iskolák legtöbb tanára, nem tud a mi példaképünk lenni. Az alapítványnál 2200 gyerek van Erdély minden tájegységén, összesen 63 helységből, tehát tudom, hogy mit beszélek! Sajnos, hihetetlenül ritkán hallok arról, hogy a nyár folyamán a mi gyerekeinknek bár egy kirándulást, vagy egy vidám délelőtti programot szerveztek volna a jól képzett tanáraik, azok akik számára, az osztály létszámokat biztosítjuk. Ősszel jönnek, hogy kell három gyerek az első osztályba, négy meg ötödikbe, de egész nyáron egyetlen foglalkozást nem kínálnak fel a diákjaiknak!? Pedig tudniuk kellene, hogy egy vidám számháború vagy akadályverseny, milyen sok falat le tud bontani a tanár és a diák között! Ha nem teszünk lépéseket a gyerekek felé, akkor hogy tudjuk meggyőzni őket, hogy ne lógjanak, hanem szeretettel, jókedvvel vegyenek részt az órákon? Semmiből semmi sem lesz! Aki nem vet az nem arat! Szerintem a tanár számára is a jólvégzett becsületes munka öröme a legnagyobb fizetség, és a gyermekek hihetetlenül hálásak, ha testvérként melléjük állunk. Ha nem állunk a gyermekek mellé akkor egészen biztos, hogy nem lesz sikeres tanügyi reform, és borítékolni lehet a további kudarcokat az érettségin, mindenféle vizsgán. Hosszabb távon meg az angliai zavargásokhoz hasonló eseményekre nálunk is fel kell készülni!
A felnőtt ha nem szeret a gyerekekkel lenni, az ne jöjjön hozzánk dolgozni. A festő szereti a vásznat, a színeket, az ecsetet, minden idejét ezekkel tölti, és így születik a remekmű! A földműves tekintete alatt nő a jószág, mondták a régi emberek. És valóban, az állataiban gyönyörködő gazda sok, nagyon sok időt tölt az ő szeretett jószágaival. Ha egy felnőtt nem szeret a gyerekek között lenni, köztük tenni – venni, akkor az ne menjen nevelőnek.
A perkői búcsúra menet fel a hegyre, folyt az izzadság a hátamon. Beszélgettünk, azt mondták, hogy kevés a fizetés a tanügyben, egészségügyben. Csak annyit válaszoltam, hogy lássa, itt izzadok a szerzetesi ruhámban, majd nemsokára kiérünk a hegy tetejére, és ott egy újabb rend ruhát veszek magamra, a tűző napon majd kiállok a népem elé szeretettel szolgálni, prédikálni, vállalom a papi nőtlenséget, és mindazt mi ezzel jár. Aztán megkérdeztem, hogy mit gondol, ez pénzért vállalható-e? Egészen biztos, hogy nem! Nincs a világnak az a pénze mit a püspök adhatna, hogy mindezt vállaljam fizetésért, de örömmel vállalom hivatásból, Isten és népem iránti szeretetből! Egy életünk van és azt valamiért oda kell adnunk, ha nem tesszük meg, úgyis a napok kiperegnek lassan az ujjaink közül, megöregszünk és meghalunk. Arra születtünk, hogy valami szépet, nemeset, Istennek, embertársainknak tetsző dolgot felvállaljunk és megtegyünk, hivatásból, szeretetből, csak azért mert emberek vagyunk! Persze jó ha megfizetik, de életünk célja nem lehet pusztán a havi bér! Nem hiszem, hogy valaki pusztán csak a bérért menne papnak, orvosnak, tanárnak. Kamasz fejjel a jövőt tervezgetve, biztos, hogy senki nem fizetésről álmodott!
Nem tudom, hogy kinek mi a hivatása, de azt tudom, hogy ha Isten megengedi, hogy valaki beteg legyen, akkor támaszt is orvosi hívatást. Vagy ha egy gyerek kiessen az ő családjának a fészkéből, akkor egészen biztos, hogy támaszt az Isten olyan hivatást, aki e vergődő kisgyerek mellé áll nevelőnek, és ölbe veszi nagy szeretettel és jósággal. Kedves fiatal én csak arra biztatlak szeretettel, nézzél magadba, és ha érzed az őszinte, tiszta vágyat a nevelői hivatás iránt, akkor keressél meg, vagy ha nem, írjál, és mi elmegyünk utánad! Persze ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsen munkakönyv, fizetés, szabadság. Mindenki egy próba idő után, amelyet önkéntes szerződéssel nálunk tölt, s melyért szintén kap fizetést, munkakönyvet kap. A bentlakó nevelőknek kéthónap szabadság is jár!
Akinek van, annak még adatik, mondja a mi urunk Jézus Krisztus! Azt a munkatársamat, amelyik szeret dolgozni, melyik a gyermek mellé áll, azt én örömmel, szeretettel segítem, mindenben társa vagyok és megteszek mindent, hogy az ő álmait, terveit a gyermekek érdekében valóra tudja váltani. Az egyszerű nevelők, kik nálunk dolgoznak csendesen alázattal, akiknek a nyakában mindig ott lógtak a kacagó gyerekek, azok ma a szép nagy intézményeink vezetői. De az a nevelő, aki a tavalyi lelógó pókháló alatt szeretne meggyőzni, hogy a gyermekek milyen csintalanok, és felsorol ötven indokot, amiért a gyerekek bukdácsolnak, és koszosak, az nem kell, még ha ingyen akar dolgozni, akkor sem, legyen bármilyen végzettsége vagy kapcsolat rendszere. A gyerekek közé nem kellenek a vesztett csaták okos, mindent megmagyarázó tábornokai!
Munkatársakat keresek, olyan embereket, akik szeretik a gyermekeket, akik úgy érzik, hogy ők nem halott anyagból akarnak szobrot, festményt alkotni, hanem egy életre hálás gyermekszívekben szeretnék nagy nagy alázattal a maguk halhatatlan arcát megformálni. Hiszem, hogy lehet a test és a vér kívánságából apának, anyának lenni, de azt is hiszem, hogy szeretetből, Isten akaratából is lehetsz - akárcsak Szent József a kis Jézus mellett, - apa, életre vezető csendes nevelő! Ezzel a levéllel őket, a Szent József értelemben vett szülőket szeretném megszólítani, hívni nagycsaládomba alázattal!
Érzed a szívedben a vágyat, hogy nevelő legyél? Ha valóban azt szeretnéd, hogy a melletted felnövekvő gyermekek, mind a szépen szóló orgonasípok értelmet adjanak életednek, mindennapjaidnak, akkor nagy szeretettel várlak a Szent Ferenc Alapítvány valamelyik házában, a világ legcsodálatosabb gyermekei között!

Szeretettel, Csaba t.
Forrás: mindennapi.hu

II. János Pál pápáról szóló film az interneten

Az egyedülálló, korabeli képsorokat tartalmazó 38 perces dokumentumfilm magyar szinkronnal is megtekinthető a Net For God TV internetes oldalán.

A filmen többek között Roger Etchegaray és Jean-Louis Tauran bíborosok, valamint Sławomir Oder, II. János Pál szenttéavatási ügyének posztulátora emlékeznek a szentéletű pápára. A legtöbbet azonban maga II. János Pál beszél, történelmi jelentőségű felvételeken.

A film megtekinthető itt (Les films précédents; eredeti címe: Plus profond que la misère, la miséricorde Jean-Paul II).

Magyar Kurír

(mk)   

A Váralja Szövetség felhívása

felhívjuk figyelmét arra a nagygyűlésre, amelyet a Regnum Marianum-templom emlékkeresztjénél a templom lerombolásának 60. évfordulóján, 2011. szeptember 23-án fogjuk tartani.

Kérjük, aki teheti, tartson velünk! Fontos, hogy minél többen részt vegyünk majd ezen a nagy napon. Egyben levelünk végén egy másik, újabb kezdeményezésünkre szeretnénk felhívni az Ön figyelmét. A Váralja Szövetség egy nagyszabású tervvel állt elő: szervezetünk megvásárolna jutányos áron egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kihalás szélén álló faluban egy népi stílusú parasztházat, és megmentené a műemlék jellegű épületet. 

Ezen túlmenően benne létrehoznánk a Találkozások Házát, egy olyan helyet, ahol minden kárpát-medencei magyar otthon érezheti magát. Kérjük, támogassa elképzelésünket! Legyen Ön is részese az összefogásnak, a parasztház és a falu megmentésének, továbbá a Találkozások Háza létrehozásának! Vegyen téglajegyet Ön is! (A Találkozások Háza Programról minden részlet az alábbiakban olvasható.)

Tisztelt Érdeklődő!

Ezennel bemutatjuk Önnek a Váralja Szövetség legújabb, minden eddiginél nagyobb tervét: a Találkozások Háza Programot. Ennek keretében szervezetünk egy olyan közösségi házat szeretne létrehozni egy hátrányos helyzetű térségben, amely az ott élők szolgálásán túl nemzeti értékeket közvetít és a teljes magyarság érdekekeit szolgálja azzal, hogy megmentenénk egy népi stílusú műemlék jellegű parasztházat.

Kérjük, támogassa grandiózus tervünket!

Miért éppen Találkozások Háza?

Azért, mert ezt az épületet az összmagyarság számára kívánjuk létrehozni. Kárpát-medencei magyar fiatalok, csángó diákok és nem utolsó sorban a Váralja Szövetség szorgalmas tagjai táboroznának itt, és találkoznának egymással, akárcsak az itt megpihenő kirándulók vagy éppen az érdeklődők.

Hol lesz a Találkozások Háza?

A szóban forgó épület vidéken, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban található népi stílusú, igen értékes parasztház. Jelenleg magántulajdonban áll, a Váralja Szövetség és barátai szeretnék megvenni – jutányos áron – közösségi célok megvalósítása érdekében. Ezzel meg tudnánk akadályozni azt, hogy a régi épületet lebontsák!

Gondolatok a megszentelt életről

 Bevezető
    Gyakran találkozunk, még gyakorló katolikusok körében is olyanokkal, akik nem tudják, kik a szerzetesek, és főleg azt nem értik világosan, hogy mi a szerepük az Egyházban. Jó alkalom tehát a Főegyházmegyénkben tartandó szinódus, hogy a szerzetesek bemutatkozhassanak, hogy megismegkedve vélük, jobban tudjuk értékelni életüket és szerepüket az Egyház életében. A szerzetesek számára is jó alkalom arra, hogy jobban tudatosítsák önmagukban azt, hogy részei az Egyháznak, Isten Országáért szentelték életüket, nem csupán a saját kongregációjuk felvirágoztatása a cél. Ez pedig maga után vonja a helyi Egyház életében való tevékeny részvételt.
    I. Kik a szerzetesek
     A szerzetesség az Istennel való bensőségesebb barátság egyik módja, amely a keresztségben gyökerezik (v.ö. K.E.K. 916.) „Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai - a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség - sajátos és állandó jelleggel ‘ láthatóvá’ válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja." (Vita Consecrata, /Budapest 1996/ 11)
     Világos, hogy a szerzetesi élet nem származik közvetlenül Krisztustól, hanem egy sajátos gyümölcse a Szentlélek dinamikus tevékenységének az Egyházban. (V.ö. Örsy László, A Lélekre nyitottan /Budapest 1997/ 10)
     A szerzetesség tehát az az egyházi hierarchia által jóváhagyott életforma, (v.ö. LG 45) melyben a keresztény férfiak és nők Istennek szentelik életüket a tisztaság, engedelmesség és a szegénység vállalása által (v.ö. LG 44).
 A szerzetes a hármas fogadalom: tisztaság, engedelmesség és szegénység által igyekszik önmagát egészen Istennek átadni. A szerzetes lemond bizonyos dolgokról, de nem azért mintha ezeket rossznak, bűnösnek tartaná. Nem rossz önmagában sem az anyagi javak birtoklása, sem a szexualitás, sem pedig az egyéni szabadság. Ellenkezőleg, „aki az evangéliumi tanácsokat vállalja, olyan értékekről mond le, amelyek kétségtelenül megbecsülést érdemelnek." (LG 46). Ezek a fogadalmak abban segítik a szerzeteseket, hogy Krisztust szabadabban és hűségesebben tudják követni. (PC1) Nem arról van szó, hogy kiküszöböljék, vagy „megtagadják" legalapvetőbb belső dinamizmusaikat - amelyek a nemiségben, a birtoklásban és a hatalomban fejeződnek ki - hanem ezek „felszabadításáról van szó, arról, hogy ezeket olyan magasabbrendű terv szolgálatába állítják, amelyben ezek az értékek felsőbb szinten valósulnak meg. A szerzetesi életben, bár jelen van és néha nem is könnyű a lemondás, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nem a maga erejéből teszi, hanem Isten rendkívüli kegyelme révén. Isten, amikor meghív a szerzetesi életre, rendkívüli szeretetének adja jelét. Meghívása hatékony: képes a meghívott a radikális válaszadásra.
    a) Rövid történelmi áttekintés
     A szerzetesi élet jobb megértése céljából hasznos lehet felidézni a szerzetesség kialakulásának a történetét.
A keresztény szerzetesek eredetét talán a Kr. utáni III, IV században Egyiptomban sarjadt remeteélettől számíthatjuk. Néhány buzgó világi keresztény az evangélium szellemétől indítva, vágyat és meghívást érzett arra, hogy kivonuljon a pusztába és mindentől távol tartva önmagát, kizárólag Istennek éljen. Később ezek a remeték egyre közelebb építették egymáshoz kunyhóikat, míg kis csoportok jöttek létre. Maguk közül elöljárókat választottak és szabályok segítségével szervezték meg életüket. Példájuk sok keresztényt indított nagyobb buzgóságra, Isten - és felebarátai iránti nagyobb szeretetre.
     A századok során a Szentlélek indítására sok szent férfi és nő gyűjtött maga köré társakat. Mindenik kis közösség a maga sajátosságainak megfelelően szolgálta Istent és embertársait. Így alakultak meg a szerzetesközösségek.
 Egyházmegyénk területén jelenleg is több szerzetesrend működik:
         Női rendek:
     A Szeretet Misszionáriusai csupán néhány éve telepedtek le nálunk. Jelenleg négyen vannak, Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak.  (Fenyves u. 46) és a szegények legszegényebbjeinek szolgálatát tartják sajátos feladatuknak.
    A Mallersdorf-i Szegény ferences nővérek a XIX sz. derekától működnek Erdélyben. Jelenleg 47 nővérrel az Egyházmegye területén több helyen is tevékenykednek: Székelyudvarhelyen (Libertăţii 15), Gyulafehérváron, Déván, Kézdiszentléleken, Csíkszépvíz. A szeretet cselekedetei által hirdetik az evangéliumot a szegényeknek.
    A Szociális Testvérek Társasága csak ebben a században alakult és már Erdélyben húsz örökfogadalmas testvér él. Működési területük: Gyulafehérvár (Mihai Viteazul 21), Kolozsvár, Marosvásárhely, Dés, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda. Célkitűzésük, hogy lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkaerőket állítsanak be a modern élet minden területére.
    A Segítő Nővérek csak az utóbbi időben jelentek meg Erdély területén: Gyergyószentmiklós (Kórház u. 14) és Csíkszentdomokos. Nálunk jelenleg 6 nővér dolgozik, főképp lelkigyakorlatok tartásával és lelkivezetéssel foglalkoznak.
A fentieken kívül Egyházmegyénk területén a következő női szerzetesközösségek működnek:
     Iskolanővérek (Kolozsvár és Lemhény)
     Jézus Szíve Társaság (Kolozsvár)
     Orsolyanővérek (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben)
     Szatmári Irgalmas Nővérek (Marosludas, Szováta, Kolzsvár)
     Szt. József Nővérei (Gyulafehérvár)
         Férfi rendek:
    Ferencesek már a XIII. sz. végétől itt vannak Erdélyben de csak 1729-ben lesz önálló provinciává az itteni ferences közösség. Jelenleg 41 ferences dolgozik szétszórtan az Egyházmegye területén: Kolozsvár (Str. Victor Deleu 4), Kőrösbánya, Déva, Szászváros, Vajdahunyad, Brassó, Esztelnek, Csíksomlyó, Szárhegy, Marosvásárhely, Szamosújvár, Dés. Evangelizáló testéri közösségek akarnak lenni.
    Egy Konventuális Ferences él Marosvásárhelyen
    egy Piarista szerzetes Kolozsváron
    és egy Jezsuita tevékenykedik Gyulafehérváron a szemináriumban.
    b) A szerzetesség a ma embere szemszögéből
    Gyakran kérdeznek rá, hogy ma még szükség van-e szerzetesekre? Az emberek, amikor valami mellett, vagy ellen döntenek, azt nézik, hogy milyen előnyük, vagy hátrányuk származik döntésükből. Ezért gyakran lesújtó véleményük van arról, hogy miért lesznek egyesek szerzetesek: nem szeretnek dolgozni, félnek a világtól, szerelmi csalódottak, félnek családot alapítani, csak a maguk üdvösségére gondolnak.
 Miként lehetne segíteni, hogy a fent említett fura gondolkodás megváltozzon?
 A szerzetes létének ugyanis nem az ad értelmet, hogy milyen előnye származik abból, hogy szerzetes, hanem az, hogy Isten őt erre hívja. Erre válaszol a szerzetes fogadalmai - a tisztaság, engedelmesség és a szegénység - által. A szerzetes ezek vállalásával szabaddá akar lenni mindattól, ami az Isten és felebarát iránti szeretettől visszatartaná (LG44). Így nagyobb szabadsággal követheti Krisztust (PC1).
 Ismersz-e szerzeteseket, szerzetesnőket? Mit jelent neked, ha szerzetessel találkozol?
 Mit gondolsz, miért lettek szerzetesek?
 Hogyan határozod meg, ki a szerzetes?
 Miként ismerhetnék meg a szerzeteseket azok is akiknek nincs lehetőségük találkozni velük? Javaslatok.
 Véleményed szerint az Egyház életében melyik fontosabb: a férfi- vagy a nő szerzetes? Miért?
    II. Hogyan élnek a szerzetesek?
    A szerzetes szabadon Isten és embertársai szolgálatára szenteli magát. „Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mesetere és példaképe, minden egyes tanítványát, együttesen és egyenként, különbségtétel nélkül hívta az életszentségre, amelynek Ő a szerzője és bevégzője: ‘ Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes’ (Mt 5,48). Hiszen mindegyikükre elküldte a Szentlelket, hogy belsőleg mozgassa őket, hogy szeressék Istent teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből és minden erejükből, és hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket." (LG 40)
 Ma gyakran beszélnek úgy a szerzetesi életről, mint az Evangélium radikális választásáról. Vigyáznunk kell azonban, hogy ez alapján nehogy eljussunk arra a következtetésre, hogy vannak első és másodosztályú keresztények, vagyis olyanok, akik komolyabban veszik a Krisztus követését, ezek lennének a szerzetesek, és olyanok, akik kevesebbel is beérik. Minden keresztényt, kivétel nélkül az szeretetre hívott meg Isten, akár szerzetes, akár nem. Az egyes keresztények életszentsége, erre a meghívásra való válasz nagylelkűségétől függ.
 Bár minden keresztény meghívást kapott tehát a tökéletességre, mégis a szerzetesek ma is azt a feladatot kapták az Egyházban, hogy különös módon törekedjenek Jézust nagyobb szabadságban követni.(V.ö. PC 1)
a) Lelkiéletük
 A szerzeteseket Isten elsősorban nem valamilyen tevékenység elvégzésére hívta, hanem, hogy az Isten Országának jelei, hírnökei legyenek az emberek között. Ehhez a sokféle tevékenység mellett az imádságnak megfelelő helyet kell biztosítaniuk egyéni és közösségi életükben. Ahhoz, hogy a szerzetes utat mutathasson másoknak, neki kell előbb látnia a fényt, meghallania a hívó hangot, észrevennie a figyelmeztetést. Ehhez azonban az imádság emberének kell lennie. Isten jeleit csak az ismerheti fel, aki magát az Istent bensőségesen ismeri.
 Az összekötő kapocs a szerzetesek között az Úr Jézus. „Az Úr nevében egyesült család". Együtt hallgatják Isten igéjét, együtt imádkoznak és együtt ülnek az Eucharisztia asztala köré (v.ö. PC 15). „Csak akkor tudják segíteni tagjaikat, ha állandóan az evangéliumi szellem vezeti, az ima táplálja őket, ha nagylelkűen meghalnak a régi embernek, ha az új ember kialakításáért használják a szükséges fegyelmi eszközöket és ha életüket a kereszt termékenyíti meg" (VI. Pál, Evangelica testificatio 41).
 Isten különbséget tesz-e a szerzetes és a világi imája között?
 Miért fontos a szerzetesek közösségi imája?
 Volt-e bárminemű hatással lelki életedre szerzetesekkel való találkozás?
 Hogyan táplálja szerzetesi életünk megújulását az ima (egyéni- és közösségi ima)?
b) Közösségi életük
 A szerzetesi közösségeket így lehetne meghatározni: „Megszentelt személyek közössége, akik azt a küldetést kapták az Egyházban, hogy folytassák Krisztus megváltó művét." (Örsy László, A Lélektre nyitottan /Budapest 1997/ 29)
 Az együttélés nem csak azt jelenti, hogy egy tető alatt élünk, egy szabályt követünk és ugyanazokban a művekben fáradozunk. Ami ennél fontosabb, az Úr parancsát kell teljesítenünk: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket". Ez a legfontosabb apostolkodás. A világban ma nagyon sokan érzik a vágyat az egységre, de nem találják a hozzá vezető utat. A szerzetesi közösség arról tesz tanúságot, hogy az egység a Szentlélek ajándéka és hogy csak Krisztusban valósulhat meg. (V.ö. LG 44) A közösségre való törekvés tehát a szerzetesek fő feladati közé tartozik. A kommunió kegyelem.
 A szerzetesség lényegéhez tartozik a közösségi élet. Éppen ez a szerzetesi közösség képes jelezni és sajátos módon kifejezni az Egyház misztériumát: az Egyház szeretetközösség. Egyházmegyénkben is észlelhető, ami a világegyházban már régóta folyamatban van: egy fokozatos áttérés a „Társadalom"-egyházból a „Kommunió"-egyházba. (Arnaldo Pigna kifejezése). Természetes tehát, hogy a szerzetesek is jobban tudatosították a közösségi életük fontosságát: a szerzetesi közösség nem csupán olyan emberek együttléte, akik közös erővel valami közös cél elérésére társulnak, hanem olyan személyek együttélése, akiket összefűz a szeretet. Ez a szerzetesek életében újabb eltévelyedésekre adhat alkalmat. Ideális közösségeket álmodhatnak meg, anélkül, hogy számításba vennék az emberi gyengeséget. Lehetnek, akik infantilista módon családpótlékot keresnek a szerzetesi közösségben, így befele forduló, öncélú közösségek jöhetnek létre. Ennek ellenére a szerzetesi közösségekben jelenlévő testvéri szeretet jelzi azt a szeretetet, amellyel az Egyház tagjai szeretik egymást.
 A szerzetesek egymás iránti szeretete nem barátságon alapul, hisz a szerzetesek nem válogathatják meg, hogy kikkel akarnak egy közösségben élni.
 A szerzetesi élet nem lehet öncélú. Ezért minden szerzetesi közösség szükségszerűen nyitott és apostoli szellemű. „Az Úr Jézus földi életében maga köré hívta azokat, akiket kiválasztott, hogy vele legyenek, s megtanítsa őket arra, hogy példája szerint az Atyáért és a Tőle kapott feladatért éljenek" (Vita consecrata 55).
 Mit tartok fontosabbnak: a közösséget, vagy a magam apostolkodását?
Forrás: angelfire.com