Gondolatok Mária ünnepeink, és az augusztus másodikai Porcinkula Búcsú elé

Bálint Sándor 

Boldogasszony vendégségben Szegeden
 

     Szeged vallásos népéletének ősi tűzhelye az alsóvárosi Havi Boldogasszony kegytemplom és a köréje épült franciskánus kolostor, amely hosszú évszázadok óta sugározza fényét és melegét nemcsak a szegedi népre, hanem messze katolikus vidékekre is. (Úgy érezzük, Bálint Sándor ezen írása nemcsak jól foglalja össze a búcsúk múltját, de pontosan mutat rá a változás tüneteire is és ezért méltán lehet e kötet egyik bevezető írása. Olvasáskor természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez az esszé 1944-ben jelent meg először a Boldogasszony vendégségben című kötetben.

     A ferenceseknek már a város középkori életében is nevezetes szerep jut. Mostani templomunk, a magyar templomépítészetnek egyik legcsodálatosabb alkotása, a XV. Század legvégén épül. A város hamarosan pogányok harmincadjára kerül, bár a többi meghódolt területhez képest szerencsés a helyzete. Kháosz-birtok volt, azaz közvetlenül a szultánnak adózott. Szeged népét mégsem ez mentette át a hódoltsági sors borzalmain, hanem a Boldogasszony oltalma, amely lehetővé tette a magyar életnek és a katolikus hitnek szakadatlan szegedi folytonosságát immár majd ezer esztendő óta.

     A szegedi franciskánusok nagy nemzeti hivatást teljesítenek. Ismeretes, hogy a török csak Szent Ferenc alázatos és szegény fiait tűri meg a hívek között. A szegedi kolostor hatalmas missziós területnek középpontja, amelynek köre egész Dél-Magyarországra kiterjed. Hatalmas egyetemes. A portától az egész birodalom területére érvényes útleveleket szereznek a szegedi klastrom szerzetesei. A Csanád egyház megye megmaradt, de nagy szétszórtságban élő népét a szegedi gvardián kormányozta mint generális vicarius. A szegedi barátok voltak azok, akik városunkon kívül még 14 hódoltsági hely lelki gondozását is ellátták.

      Az itteni híveket a licenciátusok vagy félpapok, a hódoltság korának híres világi apostolai vezetik, akik rendszerint Szent Ferenc helyi kordás társulatának is elöljárói és akik irányításukat a szegedi kolostorból kapják. Az obszerváns szellem, Marchiai Szent Jakab és Kapisztrán Szent János helybeli öröksége most virágzik ki a szegedi talajon igazán. Gyökereit mártírok vére is megszenteli. Talán ezekben az apokaliptikus időkben lehetett a szegedi lélek a legboldogabb: távol a világtól, távol az idő és alkotás magasztos kísértéseitől a tökéletes vígasságnak, a nagylelkű szenvedésnek vállalásában.

     A búcsújáró kultusz a XVII. században már virágzik. A barokk időkben a templom és a kegykép új hivatást teljesít. Ismeretes, hogy Szegedi megmaradt magyarsága a XVIII. Században és a következő század elején ötvennél több délvidéki török dúlta falut szállt és telepít újra. Ezek a kivándorolt rajok továbbra is megmaradnak az anyaváros szellemi hatása, az Auxiliatrix Szegediensis oltalma alatt. A havi búcsú most új jelentőséget kap: nemcsak búcsújárás, azaz a vezeklés és elégtétel alkalma, hanem hazatérés is. Legalább egy napra megtérnek a közös múltban, a szegedi sors ősi egységébe, a vér és hit misztikus közösségébe. A kultusznak döntő része van abban, hogy a Délvidék magyarsága megmaradt magyarnak és katolikusnak.

     A kultusz harmadik nagy hatása a XIX. század folyamán, a szegedi tanyavilág kialakulásával bontakozik ki: az alsóvárosi barátok a tanyai pasztoráció úttörői közé tartoznak. A havi búcsú a tanyavilágnak, bár területén új plébániák keletkeztek, most is pirosbetűs ünnepe. Hazajönnek ők is a búcsúra, meglátogatják a városban maradt nemzetségüket és halottjaikat.

      Ez a csodálatos ősi kultusz, sajnos, mintha hanyatlóban volna. Szeged nagyvárossá lett. Más tájakról sokan vándoroltak be, akik nem asszimilálódtak Szeged vallásos levegőjéhez.
A helybeliek is inkább őhozzájuk alkalmazkodnak, mint jámbor őseikhez. A kegyhely valamikor az egész szegedi társadalmat: szegényt, boldogot igézete alatt tartotta. Ma már bizony inkább csak parasztok hódolnak a Boldogasszony előtt. Mintha a helybéli pasztoráció sem szívlelné meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a templom: a város szakrális szimbóluma a korszerű lélekgondozásban jelenhet. Pedig vajon hol van inkább szükség a búcsújárás szent elragadtatására, ünnepi táplálékára, mint a nagyváros pesszimizmussal, nyárspolgári józansággal, nyomorúsággal és reménytelenséggel, örök hétköznappal sújtott falanszterében? És: mikor kell inkább a múlt igazi értékeit a szívekbe ültetni, mint korunk ijesztő talajtalanságában, a pillanat bálványozásában!

     A Napba öltözött Asszony szegedi kultusza a korszellem és a kedvezőtlen környezet ellenére hódításának negyedik nagy állomásához érkezett el. Itt a Szegedi Szűzanya árnyékában született meg a szegedi gondolat, amely leglelke szerint nemzetünknek a magyar katolikus népiségben való egyetemes újjászületést, metafizikai virágzását jelenti, amelyből azonban a szegedi lélek és szellem modern önmagára eszmélésében a Templom egyszerre dantei eszménnyé: ihletté és kötelességgé válik. Ebből a misztikus sürgetésből sarjad – az élőkről nem beszélve – Kálmány Lajos munkássága, Károlyi Lajos átszellemült piktúrája, Juhász Gyula költészete: Szeged hasonlíthatatlan katolicizmusnak és magyarságnak, népnek és magányos egyénnek időfeletti inspirációját, kultikus teljességét Mária szerelmében, valami különös magyar platonizmus igézetében.

Segíts, hogy segíthessünk!

Kedves Barátaim!

A Szabadság ára kisregényem után megjelent a második könyvem A börtön…és túl a rácson.

Sajnos nem elég egy könyvet írni, ami többé-kevésbé elfogadottságra talál, mivel a forgalmazása egy igazi kihívás. A könyvből származó szerény bevételt teljes egészében jótékonysági célra ajánlottam fel, ezúttal az ESÖT /Erdélyieket Segítő Ötök Társasága/javára.
Demeter Zoltán

Máriapócsi zarándoklat

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúja Máriapócson

2011. július 31. 10.30

2011. július 31-én, vasárnap lesz a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szokásos zarándoklataMáriapócson. A búcsúi szentmise 10.30-kor kezdődik, és délután 2 órakor ünnepélyes litániával fejezik be a közös programot.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Dr. Veres András szombathelyi püspök úr lesz, akit 1986. augusztus 2-án – 25 évvel ezelőtt – szenteltek pappá Nyíregyházán és Pócspetriben mondta első szentmiséjét.

A máriapócsi római katolikus templomban a zarándoklat alatt (de. fél 9-től du. fél 2-ig) folyamatos szentségimádás lesz a kitett Oltáriszentség előtt.

Ezt a búcsút – a Család Évében – egyházmegyénk családjaiért ajánlják fel. Ezért kifejezetten hívják a házaspárokat, hogy újítsák meg hűségüket és ajánlják családjukat a Szűzanya oltalmába, valamint a fiatalokat, hogy magukat és jövendő házastársukat is bízzák Mária anyai védelmébe.

Sajtóiroda

Böjte Csaba a fiatalokhoz

A Népszabadság (Erős mondat 2.o.) röviden, a Magyar Hírlap (Nem vagyunk zsákutcában 2.o.) hosszabban számol be arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium tegnapi diplomaosztóján Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója így köszöntötte a végzős hallgatókat:

"Nagy feladat szembemenni az emberiség rohanó szekerével, de meg kell tanulni egymást szeretni és tisztelni. Jézus merte ezt vállalni. Jézus példája lehet az iránytű minden ember számára, aki valamilyen feladatot kap. Mindenki előtt feladat áll. A feladat jó, Isten ajándéka, a feladat által önmagát valósítja meg az ember." Csaba testvér arra buzdította a fiatalokat, hogy bízzanak Istenben, mert az ember nagysága éppen az, hogy az élő Isten partnere lehet a világ továbbteremtésében. "Hinnünk kell abban, hogy Isten szeret bennünket, és azt szeretné, hogy egeket mozgassunk. Hiszem, hogy Isten nem kér tőlem lehetetlent, olyasmit, amire nincs válasz." Az elhagyott erdélyi gyerekek megmentője és védelmezője azt is hangsúlyozta, hogy van kiút a Kárpát-medencei magyarság számára. Kifejtette: "A XXI. században az erdélyi és Kárpát-medencei magyarságunk - Trianonnal és 1956-tal a nyakunkban - nincs zsákutcában. Hiszem, hogy van remény, van megnyugvás. Hiszem, hogy mindig van tovább. Ez a hit hozott el ide, és ez kell, hogy nektek is erőt adjon. Merjétek megfogni az Isten kezét, merjetek elindulni, és a diplomátokat felhasználni magatok, népünk, mindannyiunk javára."

Böjte Csaba ferences testvér Mádl Dalma asszonnyal

Forrás: metropolita.hu

Öt hitigazság, mely hitetlenek számára is ésszerű

A hit eredményes átadásának legfontosabb feltétele, hogy az imádság és a szentségek vétele által megszentelődjünk, vagyis ne csak szavainkkal, hanem egész lényünkkel közvetítsük Krisztust. Emellett azonban bölcs szavakra is szükség van.

Bár a nem hívő ember alapvetően őrültségnek tartja a természetfelettibe vetett hitet, egyes hittételek valamivel ésszerűbbnek tűnnek számára, mint mások. Jennifer Fulwiler, aki felnőtt megtérőként komoly tapasztalattal rendelkezik az ateistákkal folytatott párbeszéd terén, az alábbi hitigazságokat javasolja kiindulási pontként, és azt is elmondja, miért:

1. A tisztítóhely
Fiatalabb koromban, öntudatos ateistaként nemegyszer tapasztaltam szeretetlenséget keresztények részéről. Amikor aztán ugyanezektől a hívőktől azt hallottam, hogy haláluk után egyenesen a mennyországba fognak kerülni, mivel elfogadták Jézust – nos, ezt bizony nem értettem. Annyit tudtam, hogy a mennyországban állítólag tökéletes szeretet és béke uralkodik, így nem tűnt logikusnak, hogy valaki, aki egész életében undok volt, kileheli a lelkét, s máris beléphet a mennyek kapuján. Ugyanakkor azt sem éreztem volna indokoltnak, hogy a szerető Isten néhány apró botlás miatt örökre a pokolba taszítsa az embereket. Évekkel később, amikor a katolikus hitet megismerve találkoztam a tisztítóhely fogalmával, nagyon logikusnak tűnt, mert választ adott arra a kérdésre, hogyan lehet a mennyországban tökéletes szeretet és béke, s hogyan lehet Isten ugyanakkor irgalmas azokhoz, akiknek haláluk után még csiszolódniuk kell.

2. A szentek közössége
Az a gondolat, hogy elhunyt szeretteink tudják, mi történik velünk itt a földön, szinte egyetemes meggyőződés. Antropológiai tanulmányaim során rácsodálkoztam, hogy a halál utáni élet gondolata egymástól időben és térben távoli kultúrákban egyaránt jellemző, mintha csak belénk volna programozva. Így megtérésem idején ez a hitigazság egyáltalán nem jelentett gondot; úgy fogtam fel, mint valamiféle ősi, szívekben élő tudás megfogalmazását.

3. Mária tisztelete 
Úgy tapasztaltam, hogy a vallásos háttérrel egyáltalán nem rendelkező megtérőknek nem okoz gondot az egyház Mária-tisztelete. Sokan mondják, hogy mindig is logikusnak tartották. Jómagam a hit szempontjából következetlenségnek tartottam Mária elhanyagolását. Ha ugyanis hisszük, hogy van egy mérhetetlenül hatalmas Teremtő, aki a semmiből hívta életre az egész világegyetemet... és hisszük, hogy maga választotta ki leendő édesanyját... hát hogyne repesnénk, ha erre az asszonyra gondolunk? Micsoda egészen rendkívüli nő lehetett, ha alkalmas volt rá, hogy maga az Isten édesanyjának szólítsa?! Így amikor a katolikus Mária-tisztelettel találkoztam, egy vállrándítással csak annyit mondtam: „Igen. Hát persze.”

4. A nem katolikusok és a nem keresztények üdvözülése 
Sohasem értettem a kereszténységben azt a gondolatot, hogy akik önhibájukon kívül nem hallottak Jézusról, örökre elkárhoznak, vagy akik őszintén keresik Istent, de „nem jól” imádják, nem juthatnak a mennyországba. Nem értettem, hogyan hihetik az emberek ezt is és ugyanakkor azt is, hogy Isten jóságos és szeret – hiszen ha ártatlanokat büntet, akkor szeretetlen. Igazságosnak és logikusnak találtam a választ, amelyre a katolikus katekizmusban bukkantam: „Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget.” (KEK 847)

5. Az apostoli tekintély
A hitetlenek kedvenc vesszőparipája a mai keresztények egyéni bibliaértelmezése. Ateistaként számomra is meghökkentő volt, amikor a közösség minden tagja másképpen értelmezett egy bibliai szakaszt, és mindenki szentül meg volt győződve, hogy neki van igaza. Amikor aztán még győzködni is kezdték egymást, végképp meggyőződtem, hogy a vallás nem más, mint mások manipulálására szolgáló eszköz. Évekkel később, amikor elkezdtem megismerni a kereszténységet, majdnem feladtam az egészet, mert képtelen voltam rájönni, mi a tanítása. Nem tudtam, melyik templomba menjek el, hiszen ezernyi felekezet van, és mind azt állítja, hogy a Biblia alapján áll. S akkor valakitől megtudtam, hogy Jézus egyetlen egyházat alapított, amelyet mindmáig ő vezet, s hogy ez az egyetlen, Istentől irányított egyház képviseli a végső tekintélyt a hittani kérdésekben. Ez végre valóban érthető volt.

*

Mindez remélhetőleg hasznos indítást ad a beszélgetésekhez – de azért ne várjuk, hogy egy ilyen beszélgetéstől bárki azonnal megtérjen! A megtérés hosszú folyamat, amelyhez az értelmi belátás mellett a szív nyitottsága is szükséges; magyarázatainknál pedig sokkal fontosabb az imádságunk.

Forrás: ncregister.com

Magyar Kurír

Elmélkedés a Család Évében

„A házasság tisztességes, és a hitvesi ágy tiszta” (Zsid 13,4) 

1./ Jeruzsálemi Szent Cirill püspök és egyháztanító (Kr.u.+387) emléknapja az idei Család Évében alkalmat ad a házasságról való elmélkedésre. Cirill – vagy Kürillosz – 37 éven át volt Jeruzsálem püspöke, de ebből 21 évet száműzetésben töltött. Útjában állt az eretnek ariánusoknak, ezért kellett elhagynia székvárosát. Nevét katekézisei tették híressé, melyeket 350 körül tartott Jeruzsálemben, és amelyeket szimultán tolmácsoltak latin és szír nyelvre. A huszonnégy katekézist gyorsírók örökítették meg az utókor számára. Nagyböjtben tartotta a katekéziseket, hittanulók – katekumenek – részére, szombat és vasárnap kivételével minden nap. Az első 18 katekézis a jelöltek keresztségre való felkészítését szolgálta, a többit húsvét hetében tartotta a már megkeresztelteknek. Ez utóbbi – un.Müsztagógikus katekézisek – a keresztség, a bérmálás és az eukharisztia lényegét és szimbólumait magyarázta. – Érdemes megjegyezni, hogy napjainkban az egyház visszatért a katekumenátus intézményéhez, vagyis a felnőtt korban keresztségre jelentkezőket a Cirill által gyakorolt katekézisben részesítik.

      Miért volt szükség a IV. században ilyen katekézisre, és miért van szükség a XXI. században hasonló hitoktatásra? Azért, mert a társadalom akkor is és most is alapvetően pogány, ráadásul sok tévtanítás terjedt el, amitől meg kellett óvni akkor is, és meg kell óvni ma is a katekumeneket, hittanulókat. Mondjunk erre példát!

  2. Érdekes módon mind a IV. sz-ban, mind a XXI. sz-ban sok támadás érte és éri a házasságot és a családot. A IV. sz-ban elterjedt eretnek tanítás – a manicheizmus – ellen számos helyen kikelt Szent Cirill. Nyilván azért, mert tényleges és közeli veszélyt jelentettek a katekumenekre. A manicheusokat ugyan Diocletianus császár kiűzte Rómából, de Észak Afrikában vígan éltek tovább. Magasrendű misztikus tudomány cégére alatt sok tehetséges fiatal embert nyertek meg (pl. az akkor még pogány fiatal Ágostont is). A manicheusoknak torz felfogásuk volt a szexuáletika terén. Szerintük a test a fajfenntartás egy gonosz isten műve, ezért jobb ágyassal élni, mint törvényes házastárssal. Jobb az élvezetvágy kielégítése csupán, mint az utódnemzés, és ha már egyáltalán valakinek nőre van szüksége, akkor legalább azt kerülje el, hogy teherbe ejtse.

      Mennyire hasonló ehhez napjaink gyakorlata, mikor elutasítják a házasságot, s helyette az ágyasságot – mai szó használattal: az élettársi viszonyt választják. Még néhány évtizede a személyi igazolványban úgy írják be a családi állapotot, hogy házas, vagy hajadon. Ma már ilyen meghatározást használnak a „celebek” és az őket követő tömegek, hogy „kapcsolatban” vagy „kapcsolat nélkül”. Abban is kísérteties hasonlóság van a IV. századdal, hogy ma is tartózkodnak a gyermeknemzéstől, de nem tartózkodnak a tisztátalanságtól, sőt fajtalankodástól sem.

      Még egy hasonlóságról kell említést tenni. Szent Cirill idejében a pogányoknál a hitnek nem volt semmiféle erkölcsi következménye. A keresztény hit viszont gyökeres életmódváltozást, azaz megtérést igényelt. Na már most a pogányságból jövő fiatalok magukkal hozták azt a gondolkodásmódot, hogy a hitnek nincs hatása az életvitelre. Igen nehéz feladat volt elfogadtatni velük, hogy a keresztény hit elfogadást erkölcsi átalakulást is kíván. Napjainkban is az a nehézség, hogy a mai pogány világból jövő fiatallal megértessük, hogy a hit nem csupán egy felszínes folklór, hanem mély átalakulást igényel.

Megtérést igényel. Az ókori pogányok a sorsra hivatkozva reménytelennek tartották az erkölcsi átalakulást. A mai pogány világban élők pedig az emberi természet megváltoztathatatlanságára hivatkozva zárják ki az erkölcsi átalakulást. A régiek azt mondták: nekem ez van megírva a sorsomban. A maiak pedig azt mondják: nekem ilyen a természetem és punktum.

     A keresztény hit elfogadása azért volt mindig nehéz, mert a kereszténység nem nyugszik bele a sorsba vagy az emberi természetbe, hanem igényli a lélek uralmát a test fölött. Ma viszont a test uralja a lelket is. Testkultusz van.

     Szent Cirill a IV. katekézisében házaséletről szól és a zsidó  levélből idéz: „a házasság tisztességes, és a hitvesi ágy tiszta”. Dicséri azokat, akik törvényes házasságban élnek és nem bujálkodásban. Dicséri azokat, akik tudják, hogy van ideje a megtartóztatásnak, akik az imádságnak szentelik magukat. Dicséri azokat, akik öltözetükkel együtt tisztán hozzák el a templomi közösségbe testüket. Dicséri azokat, akik a gyermeknemzés miatt és nem az élvezetvágy miatt kötöttek házasságot. Hogy Jeruzsálemi Szent Cirill püspöknek és egyháztanítónak ezek a gondolatai mennyire időszerűek ma is, azt nem lehet tagadni. Nem tagadni kell, de tanítani! Ahogy ő is tette! 
 

Felnőttmese az Örök Szerelemről

  „Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem.

      Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta midig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.  

     Szó  nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnénk!... Hiszen alapjában véve, nem ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

     Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és  kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.”